Az űrhajósok vizsgálják az Endeavour külső burkolatát

<p>A Nemzetközi Űrállomásra tartó Endeavour űrhajósai vizsgálják az űrrepülőgép külső burkolatát, mert a hétfői földi indulás után több kisebb darab levált a hőszigetelő habból.</p>

Az asztronautáknak erre a célra egy 30 méter hosszú kar szolgál, amelynek a végén lézerlámpa van. Ki kell deríteniük, hogy a jármű indulása után nem került-e valamilyen idegen anyag a szárny vagy az orr szigetelése alá. Arra mindazonáltal nem utal semmilyen jel, hogy a külső burkolatnak nekiütközött volna valami.

A Columbia űrrepülőgép katasztrófáját éppen a hőszigetelő hab sérülése okozta 2003-ban. A szigetelés leválása miatt az alatta levő réteg annyira felforrósodott, hogy az űrrepülőgép szétrobbant, hét asztronauta halálát okozva. Az Endeavour közép-európai idő szerint hétfő délelőtt 10 óra 14 perckor indult el a floridai Kennedy Űrközpontból. Hat amerikai űrhajóssal - köztük egy nővel - indult el a Föld körül hozzávetőleg 350 kilométeres magasságban keringő Nemzetközi Űrállomásra (ISS), és tervek szerint szerdán ér oda.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?