Állásukkal fizetnek az újságírók

A Daily Mirror május 1-jei számában jelentette meg a világsajtót gyorsan bejárt, két héttel később hamisnak bizonyult ominózus fotókat, melyek egyikén egy brit katona levizel egy csuklyát viselő iraki férfit, míg egy másikon puskacsővel verik a lágyékát.

A Daily Mirror május 1-jei számában jelentette meg a világsajtót gyorsan bejárt, két héttel később hamisnak bizonyult ominózus fotókat, melyek egyikén egy brit katona levizel egy csuklyát viselő iraki férfit, míg egy másikon puskacsővel verik a lágyékát. A brit közvéleményt érthetően megrázták a képek, nem pusztán a brit hadsereg hagyományos „fair play” imázsa miatt, hanem mert mindaddig úgy gondolhatta, a hatáskörébe tartozó Bászra környékén tűrhető a katonaság és az iraki lakosság közötti viszony. Az emberek bizalmát azért rendítették meg különösen az elfogadhatatlan magatartást tükröző felvételek, mert azt hihették, az iraki jelenlét legalább az emberi jogok, a rend, a törvény érvényesülése területén segít. A brit katonák kíméletlenségéről szóló hírek így még az erkölcsi magasabbrendűség illúziójától is megfosztotta a híreket követő polgárokat.

Az eset kapcsán nyilvánosságra került az Amnesty International (AI) és a Nemzetközi Vöröskereszt jelentése. Mint kiszivárgott, a két szervezet már hónapokkal korábban felhívta a brit kormány figyelmét a genfi konvenció szellemének megsértésére Irakban. Információik szerint brit katonák puskatussal vertek iraki őrizeteseket, ételt és italt vontak meg tőlük, 2003. május 1-je óta harminchét polgári személy halálában voltak érintettek és ezeknek az ügyeknek csak a felét vizsgálták ki a fegyveres erők. Az AI jelentésében említett legtragikusabb eset egy nyolcéves kislányé, Hanan Saleh Matrudé, akit, családja szerint, a csőcselék által kövekkel megdobált brit katonák gyilkoltak meg.

A Mirror-ügy kimenetele éppúgy megkímélte Tony Blairt, mint ahogy a David Kelly fegyverszakértő öngyilkossága után indított Hutton-vizsgálat is felmentette a felelősség alól. Mindkét kínos esetben újságírók – a BBC elnöke, vezérigazgatója és most Piers Morgan – fizettek az állásukkal.

London, 2004. május

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?