A párkányi galériában februárban Bálind Albina műveiből nyílt tárlat. A kiállítás meghívóján az alkotások műfajaként tűzzománc volt megjelölve, de mikor a művésznőnél erre rákérdeztem, ő így fogalmazott: „ezek kerámia-üveg mozaik-táblaképek”.
„Az emberi élet és a négy elem törvényszerű összeköttetésben állnak.
Agyagból és üvegből építkező új világ
„Az emberi élet és a négy elem törvényszerű összeköttetésben állnak. Nélkülük nem létezne élet és elválaszthatatlan tőlük az emberi társadalom fejlődése. Tűz, víz, levegő, föld. E négy elem alkotja életünket, és ezek adják meg emberi mivoltunk lényegét.” – ezekkel a szavakkal kezdte beszédét dr. Kocsis Ernő művészettörténész a kiállítás megnyitóján. És valóban: Bálind Albina képeinek megszületéséhez mind a négy elem szükségeltetik. Ezek a képek tulajdonképpen domborművek, agyagból és üvegzománcból készültek. Az agyag föld, víz kell megmunkálásához, levegő a képek szárításához és tűz a kiégetésükhöz.
Bálind Albina a budapesti Tanítóképző Főiskolán tanult, most anyagilag hátrányos helyzetű családokból származó gyerekekkel foglalkozik. Tanítói gyakorlata során került kapcsolatba kerámiaégető kemencével, itt kezdődött művészi pályafutása. Minden szaktudás nélkül vágott bele a kísérletezésbe, olyan területen, ami számára azelőtt teljesen idegen volt. Kerámiaképeket kezdett készíteni, amelyeket klasszikus zománc helyett üvegzománccal díszített. És kitartása gyümölcsöt, azaz képeket termett. Egy addig ismeretlen műfaj megteremtésével megmutatta, hogy ezen a téren nem léteznek olyan határok, amelyeket ne lehetne még tovább tágítani. Az üveg ugyanis rendes körülmények között nem marad meg a kerámián, lepattog róla. Hogy hogyan sikerült ezt a két anyagot egyazon képen felhasználnia, az agyagképet üvegzománccal díszítenie, Bálind Albina nem árulta el. Azt mondja, ez az ő titka. ĺgy képein a kerámia bársonyos színeihez az üveg különleges fénytörése és színhatásai társulnak.
A művésznő szerint, mondanivalóját ezzel a technikával tudja legjobban kifejezni. Képein agyagból megformált sárkányok, kócos virágok és életfák kapnak helyet. A felület megtördelése, a formák kiemelése, a csillogó és a matt részek váltakozása még változatosabbá teszi műveit. Alkotásai hangulata derűs, meleg: játékos figurái éppen olyan vidámságot és életkedvet sugároznak, mint a művésznő maga. Arcán mosollyal üdvözöl mindenkit és erős kézfogásából nem nehéz rájönni, hogy határozott személyiség, és tudja mit akar. Hogy mit is? Alkotni. Agyagból formázni meg érzéseit, hangulatait.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.