A saját sör az saját sör

Kezd egyre elterjedtebbé válni a házi jellegű, házi készítésű szörp, sajt, fagylalt és sorolhatnám. A nemrég az Athenaeum Kiadónál megjelent Konyha, sör, főzés című könyved az otthoni sörfőzés vegykonyhájába vezet be. Szépíróként honnan jött ez az ötlet?  Egyebek mellett irodalomról beszélgettünk Szabó Tiborral (a kiadó igazgatója – a szerk.) egy-egy korsó sör mellett, amikor arról meséltem neki, hogy otthon, a konyhában főzök sört, és hogy hiába van számtalan erről szóló kiadvány, egyik sem a sörfőzés könnyed oldalát mutatja meg, hanem a legmélyebb bugyrait, terjedelmes szakszöveg kíséretében. Itt jött képbe a szépírói hajlamom: úgy szerettem volna a sörfőzésről írni, hogy az olvasó közben szórakozzon is. Az eddigi visszajelzések alapján hogy látod: sikerült? Eddig két bemutatót tartottunk, egyet Gombaszögön, egyet Budapesten, és elmondhatom, a közönség mindkét alkalommal jól szórakozott. Egy irodalmi esten, könyvbemutatón mindig azt figyelem, hányszor és milyen hangosan nevetnek az emberek, és eddig ezt teljesen kimaxoltuk, olyan volt az egész, mint egy hatalmas asztaltársaság. A későbbi visszajelzések alapján is elégedett vagyok, elértük az olvasóknál, amire számítottam: szívesen nézik a fotókat, felnevetnek egy-egy rész olvasása közben, miközben végig komoly dolgokat tudnak meg a sörfőzésről, a sörkorcsolyákról, a sörös játékokról.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"243918","attributes":{"alt":"","author":"A szerző felvétele","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"427"}}]] Az otthoni pálinkafőzés még hagyján, de miért vegye a fárad­ságot egy városi ember, hogy sört főzzön a konyhájában?  Legelőször is: a saját sör az saját sör. Addig ezt senki nem érti, amíg nem hallotta az első sörének szisszenését bontásnál (igen, ez egy gyerek!). Másodszor, nagyon szórakoztató. Manapság már úgy főzök sört, hogy hívok haverokat, és amíg a sör készül, kaját sütünk, iszogatunk, és hipp-hopp elröppen az az öt óra, ami a főzés első fázisát érinti. Az erjedés utáni lépés, tehát az üvegezés már nem ennyire időigényes. Úgyhogy helyesbítenék: nem tekintem fáradságnak, sokkal inkább kikapcsolódás, akár egy fárasztó nap után hazaérve is. Véleményed szerint a fogyasztók kezdik felfedezni maguknak a kézműves, adalékanyagoktól mentes, természetes eljárással készített söröket? Beszélhetünk sörforradalomról? Inkább reneszánszról beszélnék, mint forradalomról. A múlt századig az egész királyság területén több mint száz sörfőzde működött, aztán a világháborúk után hogy, hogy nem, nagy részük felszámolódott. Elmúlt legalább két generáció, és most a harmadik újra kezd visszatérni azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket a régi öregek hétköznapinak tartottak. Meg lehet kérdezni, melyik öreg emlékszik még például a komlóteára. Úgy gondolom, hogy a mai népek egyre tudatosabban vásárolnak természetes eredetű élelmiszereket, mert nekik sem mindegy, hogy mi kerül a szervezetükbe. Fő az egészség. A gasztronómia egyéb válfajait sem veted meg. Az írásaidon nyomot hagy egy-egy jól elkészített paprikás krumpli vagy pacal emléke?  Szeretek főzni és szeretek enni. Ha utazunk, a feleségem a régi épületeket nézi, kívül-belül, én pedig az izgalmas éttermeket, fogadókat – leginkább belül. Kiskoromban nem ettem meg akármit, sőt, rettegtem megfogni a nyers húst. Mára ezek a berögződések eltűntek, előszeretettel keresem az új ízeket, és a forma már nem rettent vissza. Régebbi írásaimban nem ettek az emberek, de az újabb szövegekben igen, előfordul, hogy a szereplők esznek valami finomat, de nem erre helyezem a hangsúlyt, inkább a hangulatkeltés a cél. A cseh irodalom nagyjainak, Hašeknek vagy Hrabalnak az írásaiból nem hiányozhat a sör. Mennyire lelhető fel a magyar irodalmi szövegekben a folyékony kenyér? Beszélhetünk sörös írónemzedékekről, vagy a bor több figyelmet kap?  A magyar irodalomban, úgy gondolom, inkább söröznek a szereplők, mint finoman boroznak. Mintha a sör mocskosabb élvezeteket fejezne ki, sokkal hívogatóbb lehet a szerző számára, mint a törékeny borospoharak egy kecses történetben. A teljes romboláshoz pedig nyilván pálinka kell. De azért kijelenthetem, hogy az erősen gasztroelemekre épülő szöveg még mindig egyedi jelenség a fiatalabb szerzők körében.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"243919","attributes":{"alt":"","author":"A szerző felvétele","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Visszatérve a sörös könyvhöz: a továbbiakban tervezel hasonló jellegű kötetet, vagy szigorúan szépirodalmi szövegekben gondolkodsz?  Mondjuk úgy, sosem gondoltam arra, hogy valaha ilyen jellegű kötetet adunk ki. Talán ez a szabadság segített abban, hogy a kötet ilyen könnyedre sikerüljön. Csak remélni tudom, hogy egy szélesebb olvasói kör elé kerül. Akik már találkoztak vele, meglepődtek, mert száraz szakszöveggel teleírt kötetre számítottak, ehelyett Zirig Árpád fotói élővé teszik a lapokat. Nem beszélve arról, hogy fotózás közben rászedtek, félmeztelenül, a kádban ülve mossam a sörösüvegeket. Most viszont megígértem magamnak is, a környezetemnek is, hogy a következő kötetem már „igazi” könyv lesz. Novelláskötettel készülök, egyszerre két téma él a fejemben, e köré írom az új szövegeket. Mondanál erről bővebben valamit? Van egy megkezdett ciklus, amely tágabb értelemben egy falut mutat be, a falu életét, annak kiemelkedő alakjait, de ezen belül is van egy szál, amely egy öregember és egy fiatal fiú ellentétein fut a nyúlvágáson vagy a kinti pottyantós vécé használatán keresztül. Egy másik ciklust nemrég kezdtem el, ez egy zenekar dobosáról szól, nőkről, koncertekről, fesztiválokról. A történeteket külföldi vagy magyar rock- és metálzenekarok szövegein keresztül mesélem el, ügyelve az előadók sajátosságaira. Olyan lesz, mintha az olvasó ott lenne egy-egy koncerten, miközben a sok kis történetnek mégis van egy íve. Azt szeretném, ha a történetek egyenként és egyben is megállnák a helyüket. Ayhan Gökhan