A nitrogénterhelés még az eldugott esőerdőket is megváltoztatja

Bécs/Budapest |

<p>A legeldugottabb esőerdőkben is különös változásokra lettek figyelmesek a kutatók az elmúlt években: a trópusi erdők biomasszája és változásuk üteme nő, biológiai sokféleségük azonban csökken.</p>

A megnövekedett tápanyagellátásra utaló folyamatokra eddig nem létezett egyértelmű magyarázat. A levegő megnövekedett szén-dioxid-tartalma ilyen mértékű változásokat nem képes elérni. A bécsi Agrártudományi Egyetem (röviden Boku) kutatója, Peter Hietz és nemzetközi csapata most a Science című folyóiratban arra a következtetésre jutott a Der Standard internetes kiadásának(www.derstandard.at) ismertetése szerint, hogy inkább más gázok tehetőek nagyobb mértékben felelőssé, mint eddig gondolták: a nitrogénvegyületek.
Eddig is ismert tény volt, hogy az ember által előidézett nitrogén-kibocsátás a trópusokon az elmúlt 35 év során több mint háromszorosára növekedett. Panamában és Thaiföldön elvégzett fa- és levélelemzések segítségével most első ízben sikerült a kutatóknak kimutatniuk ennek trágyázó hatását. A szövetek nitrogéntartalma megnövekedett, a nitrogénizotópok aránya pedig megváltozott. Ugyanez lehet a biológiai sokféleség gyérülésének oka is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?