A legnagyobb szlovák politikus

# Milan Hodža 1878. február elsején született a Túrócszentmártonhoz közeli Sučanyban, evangélikus lelkész családjában. Gimnáziumi tanulmányait Besztercebányán kezdte, majd Sopronban folytatta, ahol a magyar, s Nagyszebenben fejezte be, ahol a német szót gyakorolhatta. Budapesten szerzett jogi diplomát, majd – már az első világháború végén – Bécsben a filozófia doktorává avatták.

A közéletbe már egyetemi évei alatt aktívan bekapcsolódik. Hét nyelven beszél. 1898-99-ben a Budapester Abendblatt országgyűlési tudósítója, tehát már itt a legmagasabb szintű politika közelébe kerül. Magyar közegben leginkább Jászi Oszkár polgári radikálisaival rokonszenvez és tart kapcsolatot, cseh-szlovák viszonylatban pedig a későbbi köztársasági elnök, Tomáš Garrique Masaryk köré csoportosuló szlovák polgári pragmatikus értelmiségiek csoportjával, a hlaszistákkal. Bírálja a Szlovák Nemzeti Pártot, amiért az nem vesz részt a választásokon és a politikai életben. Nézetei népszerűsítésére lapokat indít Budapesten: 1900-tól a Slovenský denník napilapot írja, szerkeszti és adja ki, majd 1903-1914 között a Slovenský týždenník hetilapot. Ezekben Magyarország polgárosulását, a nemzetiségek jogegyenlőségét és a szlovák polgári, munkás- és agrárrétegek felemelését szorgalmazza. Idővel a földművesek, s azon belül is a gazdatársadalom támogatására helyezi a hangsúlyt. Ennek – számos más tényező mellett – két fontosabb oka van: a munkásság akkor a magyar (majd részben önállósuló szlovák) szociáldemokráciát támogatja, a felvidéki polgári réteg pedig zömében német és magyar. Hodža tehát remek érzékkel ismeri fel, hogy reálpolitikusként mely társadalmi réteget kell megcéloznia. A hírlapírás a kor egyik legjobb propagandaeszköze, s él is az ebben rejlő lehetőségekkel. Kivételes képességei is segítik. Kiváló gyorsíró, sőt, a Gyorsírók Lapját is ő szerkeszti. Tollal a kezében és az emelvényeken egyaránt jól bánik a szóval. Az agrárreformokra, nemzetiségi egyenjogúsításra és az általános választójog követelésére épülő programmal lapjain keresztül és kampányával a nemzetiségileg sokszínű, módos szlovák gazdák által is nagy számban lakott délvidéki Kulpin választókerületében 1905-ben a magyar Országgyűlésbe választják. Kulpinban egymás után négy nyelven: szlovákul, magyarul, németül és szerbül is szónokol. (Szerbül az apjától tanul meg, aki ezzel örökíti át fiának a családi hagyományt, miszerint egyik ősük balkáni török rabságban sínylődő tanító, vagyis – törökül – hodzsa volt.) Hodža szlovák, szerb, román képviselőtársaival együtt létrehozza a nemzetiségek országgyűlési pártját. A Szlovák Nemzeti Párton belül nem sikerül elfogadtatnia agrárprogramját, ezért egy időre a nagypolitika felé fordul. Ferenc Ferdinánd trónörökösnek a magyarok ellenében a nemzetiségekre építő ún. belvederi politikáját támogatja, majd annak sikertelensége után új erővel kezd agrárprogramja népszerűsítésébe.

1918-ban, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásának napjaiban a csehszlovák kormány nevében ő tárgyal Budapesttel. A Károlyi-kormány Jászi Oszkár irányította nemzetiségpolitikája a magyar államon belül autonómiát igér a szlovákságnak. Hodža igazi reálpolitikusként taktizál: „Feltétlenül szükséges, hogy Károlyiék zabláját ne engedjük ki a kezünkből, mert ők most minden kezük ügyébe kerülő követ megmozgatnak. Engedjük hát, hogy egy kis ideig még örüljenek, és azután végérvényesen lehetetlenné kell tennünk őket” – írja (Közli Szarka László: Szlovák nemzeti fejlődés –magyar nemzetiségi politika 1867-1918, Kalligram, 1995). Ugyanakkor nem mellőzi az elvi alapú politikát sem: „Nekünk, szlovákoknak itt az lehet a feladatunk, hogy közvetítsünk a magyarok és szlávok között, mert nekünk is érdekünk, nehogy úgy járjanak a magyarok, mint a Balkán-háborúk után a szerbek, amikor is azok tengeri kijárat nélkül maradtak” (Lásd ugyanott.) Hodža itt a Dunára utal, amelyet Szlovákia szempontjából is különösen fontosnak tart, hiszen Prágának is kijutást biztosít a Fekete-tengerre, s egyben Szlovákia Csehszlovákián belüli (geo)politikai súlyát is növeli.

Az új államban Hodža azonnal létrehozza a szlovák agrárpártot, amelyet később ő csatlakoztat a cseh agrárpárthoz – a saját politikai befolyását is országos szintre emelve. A párt gazdasági érdekeltségébe vont agrárszervezeteken keresztül és az 1920-as években kezdődő földreform révén nagy hatalomra tesz szert. Szlovákiában ellensúlyává válik Andrej Hlinka autonómiát követelő Szlovák Nemzeti Pártjának. Az autonómiát támogató magyar ellenzéki pártok szavazótáborának egy részét is igyekszik megnyerni.

A harmincas években Németországban hatalomra kerül Hitler, s Berlin követelni kezdi a szudétanémet területeket. Szlovákiában erősödik Hlinka pártja és 1936-ban létrejön az Egyesült Magyar Párt is. Lényegében elmondható, hogy míg Hodža szlovákiai hatalmi súlya csökken, Prágában egyre inkább a Csehszlovák Köztársaság politikai és területi integritásának jelképévé emelik. 1935-ben őt nevezik ki a csehszlovák kormány miniszterelnökévé.

Az ekkor már német-szovjet nagyhatalmi ütközőzónába került közép-kelet európai államok szoros gazdasági együttműködését szorgalmazza. Ezt a koncepcióját fekteti le A közép-európai föderáció címmel 1942-ben Londonban kiadott munkája is. 1936-tól nemzetiségpolitikai téren is engedményeket tesz, s közvetlenül a müncheni döntés előtt, 1938 nyarán a kisebbségeknek az autonómiához közeli jogállást kínál, de ez már csak erélytelen próbálkozás. A Csehszlovákia felosztásához vezető müncheni döntés után kormánya lemond. Hodža emigrációba kényszerül; először Nyugat-Európában a csehszlovák ellenállást szervezi, majd családjával az Egyesült Államokban telepedik le. Ötvennyolc évvel ezelőtt, 1944. június 27-én, 66 évesen hal meg az amerikai Clearwaterben. Méltatói a huszadik század legnagyobb szlovák politikusának nevezik.