A LEGEK PÁPÁJA

455 év óta ő volt az első nem olasz pápa.
Az első, aki egy kommunista országból jött.
II. János Pál volt a legtöbbet utazó pápa. Több mint 100 látogatást tett Olaszországon kívül a világban, amelyek során egymillió kilométernél többet tett meg a Föld körül.

455 év óta ő volt az első nem olasz pápa.

Az első, aki egy kommunista országból jött.

II. János Pál volt a legtöbbet utazó pápa. Több mint 100 látogatást tett Olaszországon kívül a világban, amelyek során egymillió kilométernél többet tett meg a Föld körül.

Mind az öt kontinensen járt, 130 országban több mint 600 helyet látogatott meg. Európában csak Oroszországban, Beloruszban, Szerbia-Montenegróban, Cipruson, Moldáviában, Monacóban és Andorrában nem járt.

Három alkalommal járt Szlovákiában, legutóbb 2003 szeptemberében.

Mindenkinél több szentet és boldogot avatott, bíborost nevezett ki, általános kihallgatást tartott. Megreformálta a kánonjogot, a katolikus egyház törvénykönyvét, elkészíttette az új katolikus katekizmust, a vallásoktatás egyetemesnek szánt kézikönyvét.

II. János Pál volt az első pápa, aki meglátogatott egy zsinagógát, és szintén elsőként tett látogatást az auschwitzi holokauszt emlékműnél.

Az első, aki műkedvelő színész volt és gyárban dolgozott.

Az első pápa volt, aki felkeresett egy protestáns templomot és nyilvános párbeszédet kezdett a muzulmánokkal.

A pápák közül elsőként kért bocsánatot a Szentszék nevében a katolikusok által a múltban elkövetett bűnökért.

Beszédeit maga írta, és a pápai többes szám (MI) helyett az egyes szám első személyt (ÉN) használta.

Több mint 3300-szor szólt a hívők tízmillióihoz az általa kezdeményezett új evangelizáció jegyében.

Több mint húsz alkalommal kíséreltek meg ellene merényletet.

Ő volt a huszadik század leghosszabb ideig uralkodó pápája.

(ú, mk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?