A Kaukázus gyöngyszeme: Örményország (3.)

Örményország nyugati határánál fekszik Khor Virap – a Mély Verem – kolostora. A dombon emelkedő épületegyüttesnek festői hátteréül szolgál az Ararát 5137 méteres csúcsa. A gondosan művelt szőlősorok felett hatalmas fehér sziklák magaslanak. E szent hely arról nevezetes, hogy a legenda szerint itt raboskodott a Kr. u. 3. században Megvilágosító Szent Gergely egy földbe vájt gödörben. A bátrabb látogatók létrán lemászva megtapasztalhatják, milyen szűk a hely. A szent a kínzások ellenére sem tagadta meg keresztény hitét. A szamosújvári örmény templomban olyan festményt őriznek róla, amely 14 fajta rafinált kínzási módot ábrázol. Egy jótevő asszony titokban gondoskodott róla, így több mint tíz évet élt túl a veremben. 

III. Trdat király testvére azt álmodta, hogy az uralkodót őrültségéből csak Gergely tudja kigyógyítani. Így is történt, s a király Isten hívévé válva országában ledöntette a bálványokat, s jótevőjét az örmény apostoli egyház első katholikoszává szenteltette. 
Khor Virapot 2016-ban meglátogatta Ferenc pápa is. A kiengesztelődés jegyében szimbolikusan fehér galambot engedett útjára az Ararát felé az örmény apostoli egyház vezetőjével közösen. 

A nyugatra vezető úttól beljebb – egy fényképezés erejéig megállva – messziről láttam a Musza Dagh emlékművét. Franz Werfel A Musza Dagh negyven napja című regényében állít emléket a 20. század eleji örmény népirtás áldozatainak.   

A Szevan-tó az örmények legnagyobb tava, a Balatonnál nagyobb, hideg vizű. Üdülőterület is, a partján magasodó egyik hegy tetejéről a Szevanavank apátság tekint le. Innen csodálatos kilátás nyílik a tóra. A templomban pedig egy nem szokványos örmény faragott kőkeresztet láttam. Fényképezése a tolongó turisták miatt eléggé nehéz volt. Ellentétben más keresztekkel itt korpusz – azaz Jézus testének – ábrázolásával is találkozhatunk. Érdekesek hosszú fonott hajtincsei, a kifaragott bibliai jelenetekben mongoloid arcokat fedezhetünk fel, vélhetően a támadók hatására. Az örmény legendák egy másik tavukhoz, a Van-tóhoz kötődnek jobban, amely jelenleg török területen található.

A tótól északra Goshavank kolostorát kerestük fel. Ez is több építményből álló, középkori komplexum, a 12–13. század szülötte. Sajnos leromlott állapotban van. Kívülről munkások kapirgáltak rajta, munkájuk hatékonyságát látva sokáig tarthat még az állagmegóvás. S nem is sikerül stílszerűre, mivel a tornyok fedését üveggel helyettesítették. Ez az a ritka szent hely, amely faluban épült. Egyébként az örmény középkori templomok többnyire településeken kívül találhatók. 

A főtemplom előtt egy nagy méretű ülő szobor az örmény törvényhozás nagy alakjának állít emléket. A szerzetesi ruhában megmintázott személy csuklyája érdekes formájú. Ecsmiadzinban láttam, a mai szerzetesek is ezt viselik: a háromszög alakú fejfedő a szent hegyüket, az Ararátot idézi. 

A templombelsőben megható, családi idillnek, szertartásnak lehettem tanúja. Egy pap éppen megáldotta az előtte álló többgenerációs családot. A félhomályban az elhagyatottnak látszó térben meseszerűnek tűnt mormolása és minden mozdulata.

1988-ban egy olasz tudós elkészítette az örmény kolostorok, templomok, romok leltárát. Bár azóta biztosan változott egyes építmények állapota – némelyek megújultak vagy romossá váltak –, számuk és elhelyezkedésük figyelmet érdemel. A mai Örményország területén 205, Törökországban 110, Azerbajdzsánban 60, Iránban 14 darabot vett számba.

De térjünk át a kolostorokról, templomokról más területekre!

A szállások, szállodák színvonala igazán megfelelő volt. Észak felé, a grúz határ felé haladva Dilijanben, a kedvelt üdülőhelyen töltöttünk egy éjszakát. A szállodai szoba elegáns, az uszoda hatalmas, az ellátás kiváló volt. A sűrű fenyvesek látványa, illata üdítően hatott a kövek országában. 

A korrupció elleni harc jegyében a rendőrségi épületek átláthatóak, üvegfalak biztosítják az állampolgárok betekintését. 
Csodálkozva hallgattam, hogy a nem nagyszámú népesség mintegy 70 nyelvjárást beszél. Alapvető különbség a keleti és a nyugati örmény nyelv között, hogy az előbbiben az orosz, míg az utóbbiban a török jövevényszavak vannak többségben. Az örmény nyelv jelzőkben gazdag, álljon itt két példa a képszerűségre: az ablakot fénybejáratnak, a csókot ízillatnak nevezik.

Az oktatás az 1–12. osztályban ingyenes, 1. osztálytól kötelező a sakktanulás. Az egyetemi karokon kevés a nem fizetős hely, a szakok térítéskötelesek. 

A nemzeti gyümölcsükkel, a gránátalmával mindenütt találkozunk a legkülönbözőbb formában; a piacokon, a kertekben, még a szuvenírboltokban is. A gazdagság, az összörménység jelképévé v ált.Örményországban alig van kisebbség, számon tartják például a malakánokat, akiket Katalin cárnő telepített be. Többnyire oroszul beszélnek, nagyon vallásos, becsületes, megbízható embereknek tartják őket. Rendezett házakban, udvarokban élnek, ami egy ott élő magyar–örmény szerint az örményekre nem annyira jellemző. A jezidik igazából kurdok, de nem muszlimok, hanem tűzimádók. Többnyire állattenyésztéssel: birkákkal foglalkoznak. Az Ararát völgyében 2–3000 asszír él.

A szomszédos Iránból jelentős számú turista ugrik át egy kis felüdülésre, levetvén magukról az iszlám által rájuk rótt szabályokat. Disznóhúst esznek, szeszes italt isznak, a lányok nekivetkőznek, magukból kikelve viselkednek – mesélte idegenvezetőnk.
Alkalmam volt egy hangulatos szabadtéri vacsorán megismerkedni az örmények nemzeti ételének számító kenyérlepénnyel, a lavassal. A tonírban sütik ki – több évezredes hagyományként –, ami egy 40–60 centiméter átmérőjű, másfél méter mély földbe vájt tűzhely. Agyagból, homokból készül, egyes helyeken kecskeszőrt kevernek az anyagba, hogy ne repedezzen. Régészeti kutatások, munkák igazolják kiemelkedő szerepét a falusi életben. A régi házak központi részén helyezkedett el, a férjhez menő leány, házasulandó legény a tűzhelytől is búcsúzott, többször megkerülve azt. Manapság már nincs ilyen előkelő helye a tonírnak, az udvar egyik sarkában található. Az egészen vékonyra nyújtott tésztát egy nagy sütőlapátszerű eszközzel a forró tonír oldalához csapták, majd egy kampóval kiemelték. Régen kampóra akasztva szárították, fogyasztás előtt kissé meglocsolták vízzel. Nekünk a meleg tésztalapba mindenféle friss zöldséget csomagoltak, s készen is volt a finom töltött lavas. Állítólag joghurtosan is nagyon finom. A különböző éttermekben elköltött vacsorák sem okoztak csalódást, bár a birkahúsnak nem vagyok igazán híve.

Az egyik legjobb örmény borvidék központjában, Areniben, Noravank apátság felé haladva egy borászatban megízlelhettem a helyi nedűket. Szépek az örmény vörösborok, testesek, mélytüzűek, gránátalmalé-színűek.

Az örményeknek keserű sors jutott a történelemben. Szétszóródásuk nyomot hagyott a nemzedékek lelkében, mondáik más népeket is megihlettek. Megvilágosító Szent Gergely és Szent Hripszime, valamint társainak legendája magyar művészekre is hatással volt. Megszületett az Örmény legenda című előadás, ami az örmény legendárium gyöngyszemeként számon tartott Gergely legenda és sarakanok, kora középkori liturgikus énekek beépítésével, a tánc eszközeivel mesélt a kitartásról, a mindenen túli hitvállalásról. 
Az örmény irodalomban gyakran jelennek meg identitást megfogalmazó, népük lélektanát leíró művek. Vardgesz Petroszján író például így fogalmaz Örmény vázlatok című művében: „Azt hiszem, mi, örmények mégiscsak szentimentális nép vagyunk, értelmet keresünk a fákban, még a madarakat is meg akarjuk érteni, pedig azt se tanultuk meg, hogy egymást megértsük. A lehetetlent akarjuk, aztán kesergünk, hogy a lehetetlent nem lehet elérni.”

Csermák Judit