A francia forradalom 225 éve kezdődött

A XIV. Lajos alatt oly ragyogó francia királyság fénye utódai alatt megfakult. A hadi dicsőség odalett, a háborúskodás és a csillogó udvar felemésztette a bevételeket, az egyszerű nép nyomorgott, a reformkísérleteket a rövidlátó udvar elbuktatta. Az ország 1786-ban már az államcsőd szélére került, az ezt követő évek rendkívül gyenge termése miatt szinte az egész ország éhezett. XVI. Lajos királynak nem maradt más választása, mint hogy az új adók megszavazása érdekében 175 év után ismét összehívja a rendi gyűlést. (Ezen a három hagyományos rend, a klérus, a nemesség és a közemberek 300-300 képviselője vett volna részt, de a király 1788 végén a harmadik rend képviselőinek számát 600-ra emelte.) A forrongó országban 1789 elején választották meg a küldötteket, a gyűlést 1789. május 5-én nyitotta meg a király.

Az első hetek hosszú és reménytelen huzakodással teltek, még abban sem sikerült megállapodni, hogy a döntéseket rendek szerint hozzák (ami a klérusnak és a nemességnek kedvezett volna) vagy minden képviselő szavazatát figyelembe vegyék, ahogy a harmadik rend akarta volna. A harmadik rend képviselői a parttalan vitának azzal vetettek véget, hogy június 17-én nemzetgyűlésnek nyilvánította magát, s mivel a király az üléstermet bezáratta, a közeli Labdaházban esküdtek meg arra, hogy alkotmányt adnak az országnak. Miután a másik két rendből is egyre többen csatlakoztak hozzájuk, június 27-én a király beadta derekát, s a gyűlés július 9-én Alkotmányozó Nemzetgyűléssé nyilvánította magát.

Az eseményeket ezután nem lehetett feltartóztatni, a régi rend, az ancien régime szinte hetek alatt megbukott. A forradalom végső kitöréséhez a döntő lökést az adta, hogy a király július elején csapatokat vont össze Párizs körül. A feldühödött párizsi nép július 14-én reggel megrohamozta az Invalidusok Házát, ahonnan 32 ezer puskát vittek el. Hogy ezekhez puskaport és lőszert szerezzenek, úgy döntöttek, megostromolják az önkényuralom gyűlölt jelképét, a Bastille-t. (Az épületbe a királyok elfogatóparancs nélkül bárkit bezárathattak - de a közhiedelemmel ellentétben kifejezetten kényelmes, "ötcsillagos" börtön volt.) A Bastille akkor már szinte üresen állt, csak hét idős ember raboskodott itt, akikre 80 veterán és 30 gránátos vigyázott. Az emberek körülvették az erődöt, amelynek parancsnoka tárgyalásra invitálta képviselőiket. A türelmetlen tömeg nem sokkal később behatolt a védtelen külső udvarra, ahol lövöldözés kezdődött. Az ostromlókhoz hamarosan a párizsi nemzetőrség tagjai és katonák csatlakoztak, akik ágyukat hoztak magukkal, a királyi hadsereg közelben állomásozó egységei tétlenül szemlélték az eseményeket. A Bastille kormányzója, Bernard-René de Launay el akarta kerülni a további vérontást (a harcban addig 83 ember halt meg) és fél hatkor kinyittatta a kapukat. A beözönlő, felbőszült tömeg őt, három tisztjét és négy katonáját meglincselte, de Launay levágott fejét lándzsára tűzve hordozták végig a városon.

A királyt másnap reggel tájékoztatták az eseményekről. "Akkor ez lázadás?" - kérdezte. "Nem, Sire, ez forradalom" - hangzott a válasz. A megrémült Lajos visszavonta csapatait, visszahelyezte miniszteri hivatalába Neckert. Július 17-én ő is Párizsba érkezett, és feltűzte mellére a főváros piros-kék és a Borbonok fehér színeiből alkotott kokárdát, amely a forradalom és Franciaország jelképe lett. A párizsi nép példáját követve vidéken is felkelések robbantak ki, a "Nagy Félelem" időszaka alatt a helytartókat elkergették, az adókat nem lehetett beszedni, az ország kormányozhatatlanná vált. A rend helyreállítása érdekében a Nemzetgyűlés radikális lépésre szánta el magát: augusztus 4-én valamennyi feudális kiváltságot eltörölt és törvénybe iktatta minden állampolgár egyenlőségét. Augusztus 26-án elfogadták az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatát, amely deklarálta a forradalom jelszavait: szabadság, testvériség, egyenlőség.

A Bastille ostromának napja, július 14. Franciaország nemzeti ünnepe. Az épületből semmi sem maradt, egykori helyén ma tér, annak közepén oszlop áll. Történelmi érdekesség, hogy az erőd kulcsai Amerikában, George Washington Mount Vernon-i múzeumában találhatók: a már az amerikai függetlenségi háborúban is érdemeket szerzett, majd Franciaországba visszatért La Fayette márki, akit július 14. után a Nemzeti Gárda parancsnokának neveztek ki, a két nép szabadságának jelképeként küldte el az amerikai elnöknek a 15 centiméter hosszú, mintegy fél kilogramm súlyú kulcsot.