A brit szexvágy is lankad estére

London/Glasgow |

<p>A britek kétharmada olyan fáradt a nap végére, hogy már a házaséletre sincs ereje, több mint a felük pedig a kutyát sem tudja megsétáltatni - derült ki egy országos felmérésből.</p>

Nagy-Britannia legnagyobb közhasznú egészségügyi szervezete, a Nuffield Health kutatói májusban végezték el a 2049 fős reprezentatív felmérést, amelynek eredményét hétfőn ismertette az AP hírügynökség.
    A jelentés szerint az internetes bevásárlás, a készételek és a távirányítók is ludasak abban, hogy a britek zöme ellustult, és nem hajlandó vagy képes hetente legalább háromszor némi testmozgást végezni.
    A testmozgás mindenkinek fontos, nemcsak a felnőtteknek, hanem a gyerekeknek és még a kutyáknak is - mondta Sarah Dauncey, a szervezet orvosigazgatója. "Ha nem oldjuk meg ezt a problémát, egy egész generáció válik alkalmatlanná arra, hogy akár a legelemibb gyakorlatokat is végrehajtsa" - figyelmeztetett.
    Dauncey a felmérésből azt a következtetést szűrte le, hogy az emberek nem érzik a "motivációt" a mozgásra.
    A brit média azonban egyszerűbben fogalmaz: egyszerűen lusták.
    Még arra sem veszik a fáradságot, hogy átkapcsoljanak egy másik tévéprogramra, ha fel kell állni hozzá, s a megkérdezettek több mint harmada (36 százalék) közölte, hogy esze ágában sincs futni a busz után, hogy elérje.
    "Azzal kezdődik, hogy nem futunk a busz után, aztán végül már nem is leszünk rá képesek" - kongatta meg a vészharangot Dauncey.
    A megkérdezett szülők 64 százaléka mondta, hogy munka után már túl fáradt ahhoz, hogy játsszon a gyermekével.
    A felmérés alapján Glasgow-ban a legrosszabb a helyzet: az ott lakó válaszadók 75 százaléka ismerte el, hogy hetente még háromszor sem végez semmilyen testmozgást. Közben a skót nagyváros egészségügyi adatai elég siralmasak: egyes szegénynegyedeiben 54 év a férfiak várható élettartama. A rossz életkilátások hátterében a szegénység, a rossz táplálkozás, a dohányzás és a nagy mennyiségű alkoholfogyasztás áll.
    A megállapításokkal azonban nem minden glasgow-i ért egyet, egy dolgozó anya, Siobhan McMasters szerint az angolok éppenséggel túl sokat dolgoznak, ezért nincs idejük már tornászni vagy a gyerekekkel játszadozni.
    A 44 éves jól szituált londoni Bill Laidlaw pedig kerek perec kijelentette, hogy ő inkább ettől a sok jelentéstől lesz fáradt, és a kormány is jobban tenné, ha fontosabb dolgokra költené a pénzt a felmérések helyett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?