Bálint-napon a szerelmesek megajándékozzák egymást, kinyilvánítják érzéseiket. Az ünnep alkalmából meglátogattuk a gútai Schola Privata Gutaiensis magán-középiskolát és megkértük a diákokat, mondják el a Bálint-nappal kapcsolatos gondolataikat.
A Bálint-nap a szerelmeseké
Kósa Bálint, Tany: „Szerintem a Bálint-nap az év egyik legcsodálatosabb ünnepe. A szeretetről és a szerelemről szól. Ezért az egész világot egyszerre érinti. Az lenne a legcsodálatosabb dolog, ha mindenki azzal a személlyel töltené, akivel szeretné, illetve tervezte! Én például a barátnőmmel és a családommal fogom tölteni, mert nagyon szeretem őket, és nagyszerűen érezzük majd magunkat együtt. Kívánom mindenkinek, hogy legalább olyan jól érezzék magukat, mint én. Boldog Bálint-napot mindenkinek!”
Csukás Izabella, Nemesócsa: „Bálint-nap évente csak egyszer van, ezért úgy döntöttem, idén hagyományaimat megszakítom, mivel eddig nem tartottam különleges ünnepnek, felejthetetlenné teszem. Igaz, szeretetünket nemcsak ezen a napon kell kinyilvánítani, hanem egész évben. Mégis úgy érzem, most jött el az ideje, hogy meglepjem a páromat egy számára kellemes, aprócska ajándékkal. Szerencsés vagyok, hiszen két nappal Bálint-nap előtt van a születésnapom, így a hétvégén tettünk egy kis kiruccanást az éjszakába, és elmondtam neki, mennyire szeretem. A szerelem vagy a szeretet nem jöhet parancsszóra, úgyhogy a Bálint-nap csak szimbolikus az emberek többségének!”
Kósa Tünde, Kamocsa: „A Bálint-nap nagyon fontos az életemben. Már kiskoromtól nagy izgalommal várom. Ezt a napot nálunk az egész család megünnepli. Megajándékozzuk egymást apróságokkal. Idén nem tudom, mire számíthatok, de már nagyon várom.”
Szépe Márk, Gúta: „A Bálint-nap fontos ünnep a számomra, mert egy különleges dologgal meglephetem azt, akit igazán szeretek. A barátnőmmel már több mint tíz hónapja vagyunk együtt, nagyon szeretjük egymást. Az ünnep alkalmából a barátnőmet meg szeretném lepni egy gyertyafényes vacsorával és természetesen ajándékokkal. Ez a nap mindkettőnk számára fontos.”
Kósa Klaudia, Komárom: „Szerintem a Bálint-nap elég fontos az emberek életében. A szerelmespárok kisebb-nagyobb ajándékokkal meglepik egymást. Szeretem a Bálint-napot, nagyon jó dolog, hogy van, mert így is kinyilváníthatjuk egymás iránti szeretetünket.” (borka)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.