22 ezer ember vívott paradicsomcsatát Bunolban

Madrid |

<p>Bokáig gázolt, pancsolt és hempergett a túlérett paradicsomban 22 ezer ember a kelet-spanyolországi Bunol városában, ahol szerdán rendezték meg a Tomatina nevű paradicsomcsatát.</p>

Az ötezer lakosú településnek világhírnevet szerző rendezvényre több mint 160 tonna szottyadt paradicsommal készültek idén a szervezők. A zöldséget kamionokról dobálták, öntötték a tömegbe, amely aztán a földről felszedve, hangosan nevetgélve és kiabálva hajigálta, kente egymásra szétmálló paradicsomokat.

Az egy órán át tartó "ütközet" nyomán a belvárosi utcákat teljesen beborította a paradicsompüré, több méter magasan jutott a házfalakra is. A csatázók pedig boldogan dagonyáztak a piros tócsákban.

65 százalékuk külföldről érkezett az eseményre, voltak közöttük, akik Japánból, Dél-Afrikából, Ausztráliából indultak útnak azért, hogy részt vehessenek a 72. Tomatinán.

A korábbi évekhez képest változás, hogy fokozott biztonsági intézkedések mellett tartották meg az eseményt a két héttel ezelőtti katalóniai terrortámadások miatt.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"286633","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP felvétel","class":"media-image","height":"317","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

A paradicsomcsatára érkezőket biztonsági kapuknál ellenőrizték, az autófogalom elől pedig lezárták a belvárost. A biztonságra összesen 700-an vigyáztak.

Az ünnepségre 140 ezer eurót költött a városka ebben az évben.

A Tomatina hagyománya 1945-ig nyúlik vissza, amikor fiatalok egy csoportja megzavart egy felvonulást, a kialakult zűrzavarban pedig egy közeli zöldséges paradicsomaival kezdték dobálni egymást az emberek.     

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"286634","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP felvétel","class":"media-image","height":"305","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Mindezt olyan szórakoztatónak találták, hogy egy évvel később, otthonról hozott paradicsomokkal szándékosan ismételték a csatát, amelynek a rendőrség vetett véget. 

A hatóságok hiába tiltották be a paradicsomdobálását, az mégis minden évben megismétlődött, és 1959 óta hivatalos eseménynek számít a település életében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?