Őrizetbe vették a georgiai ellenzék egyik vezetőjét

georgiai valasztas

Őrizetbe vette hétfőn hajnalban a georgiai rendőrség a negyedik napja a kormány ellen tüntető georgiai ellenzék egyik vezetőjét – közölte a Koalíció a Változásért ellenzéki párt az X-en.

Zurab Dzsaparidzét akkor tartóztatták le, mikor éppen elhagyta a tbiliszi parlament előtt folyó demonstrációt – fűzték hozzá a posztban.

Egy videón az látható, hogy Dzsaparidzét maszkot viselő rendőrök beültetik egy jelzés nélküli autóba. Az egyelőre nem derült ki, hogy bármivel megvádolták-e.

Vasárnap éjszaka a tüntetők ismét a belvárosban demonstráltak. Egyesek tűzijátékot dobáltak a rendőrökre, a rendőrség pedig válaszul vízágyút és könnygázt vetett be ellenük, végül kiszorították őket a parlament elől.

A georgiai belügyminisztérium közölése szerint az éjszakai összecsapásban 21 rendőr sérült meg, a zavargások kezdete óta pedig 113-an. Irakli Kobahidze miniszterelnök „koordinált erőszakkal” vádolta az ellenzéket, amelynek célja szerinte az alkotmányos rend megdöntése.

A tüntetéseken többtucatnyi demonstráló is megsérült, és az Egyesült Államok elítélte a rendőri erőszakot.

A tüntetőket támogató Szalome Zurabisvili államfő arról számolt be, hogy a letartóztatottak közül sokan fej- és arcsérüléseket szenvedtek.

„Ez egy egész ország lázadása” – jelentette ki a France Inter francia hírcsoportnak nyilatkozva az elnök, aki korábban közölte, hogy nem hajlandó távozni posztjáról, amikor a hónap végén lejár a megbízatása, mert szerinte az új parlament nem legitim, és nincs felhatalmazása arra, hogy megválassza az utódját.

Tbilisziben és Georgia más nagyvárosaiban november 28-án törtek ki kormányellenes megmozdulások, miután a kormány úgy döntött, hogy felfüggeszti az európai uniós csatlakozási tárgyalásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?