Megkérdeztük

Hogyan, milyen módszerekkel kezelhetők a fóbiák?

Válaszol dr. Kopácsi László pszichiáter, gyógyszerleszokási szakértő

Enyhébb panaszok esetén elegendőek lehetnek a következő önsegítő technikák: elkerülő magatartás – azoknak az élethelyzeteknek, állatoknak a kerülése, melyektől félünk; amennyiben lehetséges és észszerű, figyelemelterelés; relaxációs módszerek – mélylégzés (hasi légzés), zacskós légzés, progresszív relaxáció, imagináció (vizualizáció); gondolatstop – a legegyszerűbb (kezdetleges) kognitív viselkedésterápiás eljárás, mely segíthet a szorongás megfékezésében, a jövőre vonatkozó negatív jóslatok megállításában (amikor elkezdene pánikolni, kiáltson magára: Stop! – először hangosan, majd ha hat, egyre halkabban); gyógynövénykészítmények.

Ha a fóbia az öngyógyítás ellenére jelentősen korlátozza valakinek a mindennapi életminőségét, érdemes szakértői segítséget kérni. Milyen terápiák léteznek? Pszichoterápiák (pszichológus, pszichiáter): a fóbiák kezelésében legjobban a kognitív viselkedésterápiás technikák váltak be. Pl. a szisztémás deszenzitizáció, amely pontosan az ellentéte a leggyakoribb fóbiacsökkentő magatartásnak, az elkerülésnek. Gyógyszeres kezelések, pszichiáter segítségével. Öngyógyítással és/vagy külső segítséggel a fóbiák, legyőzhetők, s az ember újra félelmek és korlátozások nélkül élvezheti életét.

Gyermekkorban segít-e a mese a fóbiák feldolgozásában?

Válaszol Molnár Kantner Éva meseterápiás szakember, pszichológus

A fóbiák kezelése nem elhanyagolandó: ha nem fordítunk kellő figyelmet a kordában tartásukra, előfordulhat, hogy elhatalmasodnak felettünk. Sokszor már gyermekkorban kialakulnak. Elég egy negatív esemény, amikor a gyermek megijed, és nem történik meg a feldolgozás, vagyis az ijedség okának kiderítése. A gyermek továbbviszi ezt az emléket, és a későbbiekben konkrét helyzetekhez köti. Talán a szülő nem is gondolt arra, hogy a korábbi negatív esemény ekkora befolyással volt a gyermekre, sokkhatásként jöhet a felismerés, hogy bármiféle fóbiától szenved.

Ilyenkor kiváló segítőtárs lehet a mese. Főként olyanokat keressünk, melyekben a főszereplő szintén fél valakitől, valamitől, mert tudnunk kell: a gyermek azonosul a főszereplővel, azokkal az eseményekkel, amelyeket a főhős átél. Ha kisebb gyermekekről van szó, akkor azokat a meséket ajánlanám, ahol a főszereplő maga is kicsi gyermek. A mesét nem csupán felolvasni kell, hanem megbeszélni is a mondanivalóját. Mivel magában hordozza a felszabadulást, valószínűleg azt a részt fogja legjobban élvezni a gyermek, mikor a főhős megszabadul félelmétől. Láthatatlan módon ugyan, de a mese egyfajta felszabadulást kínál a hallgatójának. Megmutatja azt, hogy minden rossz érzéstől megszabadulhatunk, ha segítséget kapunk hozzá.

Ha van rá mód, készüljön valamilyen alkotás is a meséhez, ez még jobban segít előhívni és feloldani a gyermek érzéseit.

Hogyan lehet felülkerekedni a félelmeken?

Válaszol Al Ghaoui Hesna újságíró, tudósító, a Félj bátran című könyv szerzője

A félelem kérdése manapság nem csupán tabu – hiszen ezt az érzést sokan a gyávasággal, beismerését pedig a gyengeséggel azonosítják –, hanem a legtöbb helyzetben szégyenérzet is kapcsolódik hozzá. Hiszen sok szülő, még ha nem rossz szándékkal is, de már egészen kiskorban beleégeti ezt a gyerek lelkébe azzal, amikor annak valamilyen félelmére így reagál: „Ugyan már, ettől butaság félni!” Ettől a gyerek félelme nem múlik el, sőt! Utána már nem csupán gyávának, hanem butának is érzi magát. Felnőttkorban sokszor ugyanígy szégyenítjük meg egymást, orvos a pácienst, főnök a beosztottat, akár a családtagjainkat, barátainkat is, mert azt gondoljuk, hogy ha mi nem tartunk valamitől, a másik feleslegesen fél, és biztosan képes levetkőzni a félelmét. Pedig ez nem működik gombnyomásra. Ha a félelmet próbáljuk elnyomni, letagadni, akkor kezd el igazán aknamunkát végezni. És akkor hoz ki belőlünk akár pánikot, akár olyan nemkívánatos reakciót egy-egy helyzetben, melyet aztán szégyellünk, és amely merőben ellentétes lehet az értékrendünkkel. Mert a félelem képes kihozni belőlünk a legrosszabb énünket – de a legjobbat is! Ez utóbbit akkor, ha elfogadjuk, hogy egy teljesen normális érzés, azért félünk, mert emberek vagyunk. A hormonokat nem lehet csak úgy lekapcsolni, és az sem véletlen, hogy az evolúció során nem tűnt el az emberből a félelem. Hisz ez az érzés segít túlélni helyzeteket, segít a kockázatok felmérésében, és képes igazi üzemanyagként működni bennünk. Hisz ilyenkor – a fellépő fiziológiai reakciónak hála – minden porcikánk arra összpontosít, hogy megoldjuk az előttünk álló kihívást, és képesek legyünk átlépni fizikai és mentális korlátainkat. A félelem olyan, mint a lélegzés, a túlélést szolgálja. És ha kíváncsian fordulunk e felé az érzés felé, mutat egy utat, hogy merre van még dolgunk. Indikátor, amely jelzi, hogy a kompetenciáinkat mely területen nem érezzük még elég erősnek. Ezt egyébként – főleg az Egyesült Államokban – már a vállalati kultúrában is elkezdték felismerni. Ott a jó főnök ma már nem mindenható, aki nem hibázik és nem fél. Hanem kimutatja a sebezhetőségét, s ezáltal az alá- és fölérendeltség mellé új dinamikát tud bevinni a cégkultúrába, ahol az ötletekkel, észrevételekkel könnyebben fordulnak a dolgozók a vezetőkhöz. Ezért a félelmeket nem leküzdeni kell, hanem cinkosunkká tenni a félelem érzését. Nem baj, ha félünk, csak féljünk bátran!