Lebegtetett légi csapás

MALINÁK ISTVÁN

Netanjahu kormányfő nyitott a hétvégén, amikor azt mondta, az iráni atomprogram jelentette fenyegetés minden más veszélyt felülmúl, amellyel a zsidó államnak szembe kell néznie. Mértékadó izraeli lapok tudni vélik, Netanjahu és Barak védelmi miniszter még a novemberi amerikai elnökválasztás előtt le akar csapni Iránra. A lapok amerikai titkosszolgálati jelentésekre hivatkozva azt írták, hamarosan áttörés várható az iráni atomprogramban: egyrészt a nukleáris robbanófej kifejlesztésében, másrészt a Sahab hordozórakéta tökéletesítésében. Dani Jatom, a Moszad volt igazgatója hétfőn azt nyilatkozta, ha Izrael elszánná magát az Irán elleni légi csapásra, Libanonból a radikális Hezbollah, Gázából pedig a szélsőséges Hamász lőné rakétákkal Izraelt. Ez esetben pedig Izrael kénytelen lenne elpusztítani Libanon és Gáza egy részét. Egy tévéállomás szerint akár 50 ezer rakéta is hullhatna Izraelre. Kedden olyan döntés született, amely tovább erősítette ezeket a feltételezéseket: Avi Dihtert, a nemzetbiztonsági szolgálat, a Sin Bét volt főnökét nevezték ki polgári védelmi miniszternek. Dihter fiatalabb korában Netanjahuval együtt volt elitkommandós, s Barak volt a parancsnokuk. Tehát a volt kémelhárító főnöknek kell megszerveznie a lakosság védelmét egy Izrael elleni rakétatámadás esetén.

Állítólag végső döntés még nem született, az izraeli kormány sem egységes, csak Netanjahu és Barak akar november előtt támadni, más titkosszolgálati, katonai és politikai vezetők ellenzik, hogy az USA jóváhagyása nélkül lecsapjanak Iránra. Obama elnök azt mondta, még mindig esélyt kell adni a diplomáciának, ezzel szemben Netanjahu úgy véli, az Iránnal tárgyalgató hatoknak be kellene jelenteniük, hogy a tárgyalások kudarcot vallottak. Ezért jöhetett az első pillanatban akár logikusnak is tűnhető, egyébként elég abszurd következtetés a médiában: a kora őszi Irán elleni támadással Izrael a republikánus elnökjelölt, Mitt Romney kampányát akarja megtámogatni. Romney jó két hete minden segítséget megígért Izraelnek abban, hogy a zsidó állam megvédje magát.

Aszad szíriai elnök támogatásával Irán elszigeteli magát az iszlám és az arab világon belül. Ha Aszad megbukik, márpedig minden jel erre utal, akkor csak az olyan szélsőséges szervezetekre számíthat, mint a Hamász és a Hezbollah. Teherán diplomáciai mozgástere rendkívül beszűkül, a gazdasága egyre nehezebben viseli a nemzetközi szankciókat. A lakosság elégedetlenségét csak fokozzák az olyan tényezők, mint a szombati kettős földrengés kezelésében tapasztalt kormányzati dilettantizmus. Ezek azok az okok, amelyek bátoríthatják Izraelt.

Aszad bukása politikai cunamit okozhat a térségben, a felkelők győzelme estén is még nagyon sokáig kiszámíthatatlanok maradnának a szíriai viszonyok. Az egyiptomi hatalmi harcban az iszlamista vonal áll nyerésre, ami az egyiptomi–izraeli különbéke felrúgását jelentheti. A kettő együtt már túl sok lehetne Izraelnek, nem beszélve arról, hogy Irán megtámadása egységbe kovácsolhatná az iszlám világot. Egy háborúnak mindig csak a kezdete biztos, a vége nem, a következményei pedig kiszámíthatatlanok. Minimum 50 százalék az esélye annak, hogy ismét Obama fog győzni az elnökválasztáson. Az olajárak is az egekbe szöknének.

Valójában sokkal több érv szól az Irán elleni gyors csapás ellen, mint mellette. Ezért remélhető, hogy az izraeli kardcsörtető retorika csak a Teheránnal szembeni lélektani hadviselés és nyomásgyakorlás eszköze.