Zsákbamacska-effektus nélkül

Dömötör Ede felvételeMennyire szól bele a színház életébe, hogy az augusztusban történt betörés során a tolvajok „magukkal vitték” az előadások zenei anyagát archiváló CD-t is?

Öröm az ürömben, hogy az elmúlt egy-két szezonban többé-kevésbé élő zenével játsszuk az előadásainkat. A betörés is bizonyítja, hogy jó lépés volt az élő zene mellett dönteni, nemcsak azért, mert nagyobb élményt nyújt a nézőknek és a színészeknek egyaránt, hanem mert az élő zene a muzsikusok kezében van, nem lehet ellopni. A zenei alapok természetesen újra beszerezhetők, de ez plusz költséggel jár. A hiányzó technikát is pótoljuk, tehát a betörés nem veszélyezteti katasztrofálisan a színház működését, de egy 2–300 ezer korona értékű hiány érzékenyen érint egy olyan intézményt, amely anyagiak tekintetében nincs túlságosan elkényeztetve. A nézők azonban ebből semmit nem fognak érezni.

Egyetlen új állandó tag, Szvrcsek Anita erősíti a színészek „csapatát”. Ez azt jelenti, hogy a társulat létszáma megfelelő, vagy inkább azt, hogy az adott körülményekhez kell alkalmazkodni?

Szerintem a pozsonyi vagy a budapesti Nemzeti Színház társulata megfelelő. Illetve az utóbbié mégsem, mert ott meg „túlkínálat” van. A minap beszélgettem Jordán Tamással, és azt mondta, jobbnál jobb színészei vannak, de sok az egyforma karakter, ezért nem tud úgy szerepet osztani, hogy mindenki elégedett legyen. Mi szűkebb keretek között dolgozunk és élünk. Én a szükség elve alapján hívok vendégeket, mert úgy gondolom, hogy azok a társulati tagok, akik itt dolgoznak, és már valamit letettek az asztalra, megérdemlik, hogy elsősorban őbennük gondolkodjon a színház vezetése.

Mi a „mottója” az idei évadnak? Milyen elképzelésekkel állították össze az idei évad műsortervét?

Talán már kissé elcsépelten hangzik, hogy színvonalas, igényes előadásokat szeretnénk létrehozni, de most már nagyobb hangsúlyt fektettem arra, hogy valóban igényes alapanyagokat vegyünk elő, és szakmailag felkészült alkotókat hívjunk a színre vitelükhöz. A bulvár, a kommersz sem hiányzik majd, de azt szerettem volna, hogy ez a műfaj képviseljen egyfajta irodalmi értéket is. Megfelelő példa erre Lengyel Menyhért A waterlooi csata című vígjátéka, amely irodalmilag is tisztességesen megáll a lábán. Az a Schlanger András, aki a Gazdag szegények című produkciót rendezte tavaly, valószínűleg egy hasonló stílusú, sikeres előadást tud belőle létrehozni. Célom volt az is, hogy elkerüljük az adaptált előadásokat, és egyedi produkciókat hozzunk létre. Ha nem is tökéletes, de legalább elmondhatjuk, hogy ez a miénk, mi alkottuk. Nagy örömmel tölt el például az, hogy a Gazdag szegények című előadásunk szövegkönyvét már több színház elkérte.

Az új darabokat olyan művészek rendezik, akiknek a munkáival már találkozott a komáromi közönség.

Szeretném elkerülni a zsákbamacska-effektust, ezért hívtunk vissza olyan alkotókat, akiket az elmúlt években, az előző munkáik alapján elfogadott a társulat, s a szakmai kritika is méltányosan szólt rendezéseikről. Ezek az alkotók sikeresnek mondható előadásokat rendeztek nálunk. Szerintem ez garanciának tekinthető, bár az ördög soha nem alszik...

Az új évad műsortervét nézve szembeötlő, hogy túlsúlyban vannak a zenés darabok. Ennek mi az oka?

Egyrészt természetesen az, hogy a közönség igényli. De rögtön hozzátenném, hogy a vígjáték zenével nem ugyanaz, mint az operett. Például A waterlooi csatában lesznek ugyan dalok, de ez inkább prózai mű. A Karamazov testvérek nem „klasszikus” zenés darab. A Vérnászt, amelyhez a Ghymes együttes írja a zenét, úgy gondolom, szintén nem említhetjük egy napon egy harmadrangú operettel. A Whisky esővízzel viszont, melyet Verebes István rendez, valóban hamisítatlan zenés bulvárvígjáték, amelyben a társulat női tagjai lépnek színpadra. Nyári produkcióként mindig könnyedebb műfajú darabot, zenés produkciót szokott a színház bemutatni. Mi most Moliere-t vesszük elő, mert van annyira „jó szerző”, hogy szórakoztató előadás szülessen a Gömböc úr című komédiájából, melyet Csiszár Imre állít színpadra. Igaz, az egyik vendégelőadásunk, a Dankó Pista című daljáték, amely a kassai Thália Színház produkciója, szintén zenés darab. Megnéztem az előadást, korrektnek tartom, és a Tháliával egyébként is szeretném újra felvenni és ápolni a kapcsolatot, hiszen testvérszínházak vagyunk.

Voltak az utóbbi időben e kapcsolatban fennakadások?

Nem voltak, csak a nagy távolság és a két színház anyagi megszorításai azt eredményezték, hogy kicsit talán eltávolodtunk egymástól. Nem rossz értelemben, nem voltak semmiféle feszültségek, legalábbis a mi részünkről. De én szeretném felfrissíteni, és újra ápolni ezt a viszonyt.

Ebben az évadban csak igazgatóként lesz jelen a színházban, vagy színpadon is láthatja a közönség?

Felkérést kaptam Schlanger Andrástól A waterlooi csatában egy nagyszerű, nagyon izgalmas és mulatságos középszerep megformálására, amit elvállaltam. Ugyancsak felkérést kaptam Martin Hubától a Karamazov testvérekbe és Görög Lászlótól a Vérnászba. De e két szerepből valószínűleg csak az egyiket tudom elvállalni. Még nem döntöttem el, melyiket, mert mind a kettő rettentően kecsegtető. Megpróbálom úgy egyensúlyba hozni az igazgatói teendőket a színészi feladatokkal, hogy egyik se legyen a másik kárára.