Pozsony. Zene görbe tükörben címmel nyílik kiállítás holnap 20 órakor a ligetfalusi Zrkadlový háj művelődési központban, a rendezvény szervezője a Deja vu polgári társulás.
Zene görbe tükörben
Pozsony. Zene görbe tükörben címmel nyílik kiállítás holnap 20 órakor a ligetfalusi Zrkadlový háj művelődési központban, a rendezvény szervezője a Deja vu polgári társulás. A társulás által indított Koffer Galéria első kiállítása a Jazz + Foto címet viselte, és zenei témájú fényképeket mutatott be, ezúttal pedig, amint arra a cím is utal, karikatúrákat láthatnak az érdeklődők. A nemzetközi tárlat négy ország neves karikaturistáinak zenészek és zene által ihletett munkáiból ad ízelítőt. Szlovákiát többek között Ivan Kováčik, Ľubomír Kotrha, Oliver Solga és a fiatal, tehetséges Matrka Simon képviseli, Magyarországot Békési Joe József és Tóth Attila, Lengyelországot Viktor Czura és Henrik Cebula, Csehországot pedig Jozef Blecha és Roman Kubec. Az ünnepélyes megnyitón a házigazda Deja vu zenekar muzsikál, ezenkívül az est vendége lesz Peter Cardarelli amerikai szaxofonos, Silvia Josifoská, az egyik legtehetségesebb szlovák blues-jazz énekesnő és Berco Balogh énekes is. (sd)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.