Viszlát, Jimmy Buffett!

jb

Élénk, laza, boldog, mozgékony, professzionális: ilyen volt a szeptember elsején, 76 éves korában elhunyt Jimmy Buffett amerikai zenész.

Másfél éve sincs annak, hogy a népszerű előadót, aki saját, Coral Reefer Band nevű együttesével lépett színpadra, a New Orleans-i Jazz & Heritage Fesztiválon hallhattam. Nem mintha a külsőség sokat nyomna a latban egy világsztár esetében, de a Margaritaville mezítláb, nyári szerelésben és baseballsapkában megjelenő előadóját valóban úgy láttam, mint aki kicsattan az erőtől.

Tűzött a délutáni nap New Orleansban, a városi lóversenypálya felett. Már fél órával a fellépés tervezett kezdete előtt több száz „Parrot-head” vette birtokba a színpad előtti területet – igen, mert Buffettnek eszméletlenül nagy rajongótábora volt, akik papagájfejnek hívták magukat, az egyik 1985-ös, az Ohio állambeli Cincinnatiben tartott fellépés óta (dokumentumfilm is készült róluk). Azt a többezres közönséget, akik utoljára hallgatták meg azt, amiről már tudjuk, hogy Buffett utolsó „jazzfestes” fellépése volt, abszolút vegyes összetétel jellemezte: idősek, középkorúak, fiatalok, helyiek és nem-helyiek. Többségük Hawaii-inget, rövidnadrágot, fűszoknyát, néhányan úszógumit vagy színes kalapot, esetleg papagájos fejfedőt, napszemüveget vagy kiegészítőt viselt, egyik-másiknál hatalmas, felfújható strandlabda is előkerült. Buffett, aki saját zenei stílusát alapvetően „részeges karibi rock ’n’ rollként” határozta meg, többet jelentett számukra a puszta előadónál.

A Mississippi államból származó muzsikus valójában egy hangulat, egy életérzés, egy életmód megtestesítője volt. Az első albuma, a Down to Earth nem igazán rázta meg a zenei világot, de az igazat megvallva, a következő öt stúdiómunkája sem. Ellenben a ’77-ben megjelent Changes in Latitudes, Changes in Attitudes, amelyet Miamiban és Nashville-ben rögzítettek, valódi áttörést hozott: nemcsak platinalemez, az amerikai country-album toplista második helyezettje és milliós példányszámban értékesített lett, hanem egy csapásra megmutatta, hogy milyen a valódi Jimmy Buffett. Szerzeményei könnyen megjegyezhetők, önfeledtek és önironikusak, mégis komolyan vehetők, amelyekben a századik meghallgatás után sem csalódunk. A slágerekből idővel kialakult egy „nyolcas lista”, amely valamennyi koncertjén felcsendült, akárcsak legkelendőbb albumán, a Songs You Know by Heart című válogatáson.

Buffett kétféle dallal ajándékozta meg a világot: szomorkásabb, mélyebb balladákkal és gondosan megírt, trópusi hangulatú melódiákkal. A floridai Key West leghíresebb lakosának azonban nem csak dalszöveget és hangzást jelentett a déli miliő: trópusi tematikájú étterem- és szállodalánca, tequilára, pólóra és cipőfajtákra specializálódott üzletei szédületesen jövedelmezőnek bizonyultak. A világ egyik leggazdagabb, a bőrrákkal és limfómával titokban vívott harca végén bekövetkezett halálakor egymilliárd dollárosra becsült vagyonnal rendelkező zenésze nemcsak pop-folk-rock-countrysztár és bölcs üzletember, hanem filmek szereplője, bestsellerek szerzője, a tenger szerelmese és elkötelezett lokálpatrióta, és leginkább az önazonosság megtestesítője volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?