Törökre várva

Kassa |

<p>Andrzej Stasiuk – Čakanie na turka című drámájának szlovákiai ősbemutatóját tartják ma este hét órától a Kassai Állami Színház Kisszínpadán.</p>

A népszerű lengyel prózaíró művét Henryk Rozen lengyel vendégrendező állította színpadra, aki több darabot is rendezett már Kassán.

A darab tematikája a posztkommunista államban élők sorsával foglalkozik, az 1989-es változások utáni kelet-európai társadalmak történéseit veszi górcső alá, s leginkább azt feszegeti, hogyan tudtak, vagy tudtak-e a múlt rendszerben élő emberek alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.

„A színpadon megjelenő változat egy olyan jéték, bolondozás, amely az én felfogásomat tükrözi. A groteszk és az antik dráma történetiségének keveréke, egyfajta játékos, egyszerű, primitív kabaré” – mondta a rendező. A dráma különleges módon kötődik Samuel Beckett Godot-ra várva című kultikus művére.

„A történet lehet egy álom, amelyben az ember egy különös helyzetben találja magát. Az „állam – isten” és „határ – szent hely”, amely az egyén, jelen esetben a főszereplő létét, biztonságát adta, nincs többé, megsemmisült. Az isten-állam, aki ez után jön ismeretlen, idegen – akár egy török is – félelemmel tölti el” – mondta Rozen.

A. Stasiuk Lengyelország egyik legsikeresebb mai prózaírója, aki a lengyel romantikus komédia hagyományaira épít. Leginkább a migráció, kozmopolitizmus, regionalitás, határok, félelem kérdéseivel foglalkozik. Az általános félelem megfogalmazásainak keretein túl arra keresi a választ, hová vezethet az: xenofóbiába, nacionalizmusba, vagy akár patológiai félelmebe is.

Főszereplőként Jozef Úradník egy nyugalmazott lengyel határőr megformálója, a vendégelőadóként játszó Kveta Stražanová a határmente Marlene Dietricheként lép színpadra. A darabban megjelenik az „öreg csempészek kara”, akik Marián Čekovsky humoros zeneszámait is fokozzák bizarr jelenlétükkel.
Fecsó Yvett

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?