Tizenegynél többen a Pohodán

Az ötlet, hogy élő koncertként hangozzon el a legendás Tizenegyen voltunk album, már régen megfogalmazódott Michal Kaščák főszervező fejében, idén jött el annak az ideje, hogy az ötlet megvalósuljon. Az 1981-ben kiadott albumon szereplő dalokat játszották már többször, több helyen, azonban soha nem mindet egyszerre és nem abban a sorrendben, amelyen a dalok az eredeti lemezen szerepelnek, így az albumnak valójában tegnap volt a koncertpremierje.  Jaro Filip a hetvenes évek végén kezdte megzenésíteni Milan Lasica dalszövegeit, a 89-et megelőző időszakban sokak számára a szabadság iránti vágy szimbóluma volt a lemez. A csütörtöki koncerten az eredeti trió már hiányzó tagjait, Július Satinskýt és Jaro Filipet több előadó, köztük Dorota Nvotová és Michal Kaščák helyettesítették a színpadon nagyon elegáns zenekísérettel kiegészítve: a dalokat többek között egy vonós négyes kísérte, gitáron Dano Salontay játszott a Longitalból, cimbalmon pedig Andrej Jarolím. Hogy az album mennyire fontos szerepet játszik a szlovák könnyűzene történetében, azt mi sem bizonyította jobban, hogy a nézők létszáma a külföldi húzónevekre érkező tömeg méretére duzzadt. A Pohodán már lassan hagyománnyá válik, hogy Milan Lasica a nyitónapon adjon koncertet, a tegnapi azonban valóban olyan élmény volt, amelyre sokáig fog emlékezni a fesztivál.

Egészen más érzelmeket pengetett a norvég Ylvis koncertje. A produkció tíz perces hatásszünettel kezdődött, a pódium mögötti falon óriási visszaszámláló jelezte a maradék időt, percenkénti visszaszámlálásra késztetve a közönséget. Egyértelmű, hogy a fiúk remek érzékkel hergelik a tömeget, és érdekes volt megfigyelni, kik is alkotják a rajongói táborukat. Jobbra tőlem egy csapat rókajelmezes tizenéves ugrándozott, előttem pedig egy nyolcéves forma fiúcska támaszkodott bágyadtan a kordonnak. Láthatóan fáradt volt már, csalódottan húzogatta a papája pulóverét, hogy miért nem jönnek már a kedvencei.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"281130","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"2592","style":"width: 600px; height: 400px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"3888"}}]]

Egyébként rengeteg gyerek volt csütörtök este a Pohodán, egészen négy-öt éves apróságok is. Egész délután töprengtem, mióta ilyen nagy divat csemetéket vonszolni fesztiválra, hiszen, még ha a szervezők egyre jobban igyekeznek, hogy a fesztiválozni vágyó anyukák és apukák gyerekeinek is biztosítsanak megfelelő programot és körülményeket, a dübörgő zene és limitált higiénia mellett a szülők nyilván meggondolják, vigyék-e csöppségeiket fesztiválozni. Csak az Ylvis koncertjén döbbentem rá, hogy a gyerekinvázió egyetlen dalnak köszönhető, ami egyébként csak a koncert legvégén, ráadásként hangzott el. – A kacsa azt mondja háp-háp, a macska nyávog, de vajon mit mond a róka? – szól a dal, valljuk be, még viccnek is rendkívül bugyuta szövegecskéje, amellyel a norvég duó, Bard és Vegard Ylvisaker pár éve az amerikai zenei ranglisták élére került, annak ellenére, hogy ők maguk nem szánták a produkciót többnek egy tréfánál. Nos, a dalocska, mely felénk is rengeteg rajongót biztosított nekik, arra mindenképp megfelelő eszköz volt, hogy Norvégián kívül is ismertté váljanak, és a világ felfigyeljen a többi produkciójukra, amelyek között valódi gyöngyszemeket is találni.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"281131","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"2592","style":"width: 600px; height: 400px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"3888"}}]]

Sokan az amerikai, szintén paródiákat készítő Lonely Islandhez hasonlítják őket, a norvég srácoknak azonban sokkal árnyaltabb a humoruk. Nem utolsó sorban mindkettőjüknek rendkívüli hangi adottságaik vannak, gond nélkül énekelnek a capellát, érzelmes balladát, musicalt vagy épp rappelnek. Ha bármelyik műfajt komolyan vennék, nem lenne gondjuk rövid idő alatt hihető színvonalú produkciókkal ellátni jelentősebb rajongói klubot. Azonban ők nem gondolnak semmit komolyan. Azt parodizálnak, ami a kezük alá kerül – legyen az country zene, Jan Egeland norvég diplomata, vagy épp az az amerikai együgyűség, melynek köszönhetően most világszerte turnéznak. A koncertet megelőző sajtótájékoztatóra Csillagok háborúját idéző szerelésben masíroznak be, amelyre valami oknál fogva arany szárnyacskákat szereltek, majd vígan fotózkodnak az arra sétáló rajongókkal. Igen, egy kicsit oda-vissza történet ez: a fiúk a jót nevetnek a showbizniszen, mellyel maguknak azonban tetemes anyagi hasznot biztosítanak. 

Havran Kati