Tiszta forrás: Kútfeszt Komáromban

Komárom |

<p>Új fesztivállal gazdagodik a város kulturális élete: a Kútfeszttel. A szeptember 9-e és 12-e között megrendezésre kerülő esemény a nemrégiben alakult Kút Polgári Társulás nevéhez kötődik, amelynek alapítói olyan neves hazai művészek, mint Gál Tamás színművész és Lakatos Róbert brácsaművész.</p>

„Összművészeti fesztivált álmodtunk, ahol az igényes népzene és ennek kortárs formája, azaz modern kifejezéssel élve a világzene mellett vándorszínházi produkciók, egyedi előadások kapnak helyet – tudtuk meg Gál Tamástól. – A fesztivál tulajdonképpen a beharangozása annak az új kulturális központnak, bázisnak, amelyet az Európa-udvarban készülünk a közeljövőben kialakítani, és ahol terveink szerint havi rendszerességgel irodalmi, zenés estekkel, előadásokkal, táncházakkal, koncertekkel várjuk majd az arra fogékony közönséget. A Kútfeszt lényegében a keresztmetszetét mutatja mindannak, amivel a foglalkozni szeretnénk.” A társulás, és a fesztivál neve is a tisztaságra utal, ahogyan Gál Tamás fogalmazott: a zavaros vizekben igyekeznek megtalálni a tiszta forrást, a tiszta művészetet.

A Kútfeszt pénteken 19 órakor az autentikus magyar népzenét játszó Ritka Magyar Banda és Korpás Éva koncertjével indul a Német ház alatti borozóban, majd 20 órakor az Itt és most improvizációs játékkal folytatódik; közreműködnek: Kiss Szilvia, Gál Tamás, Ollé Erik, Nádasdi Péter és Lakatos Róbert, a játékmester Czajlik József. Az estet táncház zárja. Szombaton 15 órakor Korpás Éva mutatja be gyerekalbumát, 17 órakor a Kor-Zár verséneklő együttes zenél, 19 órakor a Fats Jazz Band lép fel, majd a Zseb zenekar nosztalgiabulija várja az érdeklődőket. Vasárnap kettőkor lép színpadra a hetényi Gólyaláb színjátszó csoport Lázár Ervin: Hapci király című meséjével, háromtól a Csavar Színház (Kiss Szilvia, Gál Tamás, Bodonyi András) mutatja be Asszony című mesejátékát, fél öttől pedig Pályi János bábos lép színpadra „Vitéz László”-val. A programot a nagykanizsai Igricek koncertje zárja. Valamennyi előadás ingyenes.

A Kútfeszt társrendezője a városi hivatal, a szervezők finom ételekről és italokról is gondoskodnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?