Tarantino otthagyta kézjegyét Hollywoodban

Los Angeles |

<p>Elismert filmjei után újabb maradandó kézjegyét hagyta Hollywoodban Quentin Tarantino filmrendező: kéz- és lábnyomát a legendás Grauman&#39;s Chinese Theatre mozi előtt örökíthette meg cementlapon.</p>

Tarantino Az Aljas nyolcas című, három Golden Globe-díjra is jelölt legújabb filmjét csütörtöktől a magyarországi mozik is játsszák.

Az 52 esztendős forgatókönyvíró-rendező a Kínai Színház előtt rendezett ceremónián elmondta, hogy nagy megtiszteltetésnek tartja az eseményt. A nevezetes mozi előtti sétányon több ezer sztár kéz- és láblenyomata látható.
    
Mint hozzáfűzte, valójában már jóval az előtt szerette volna, ha cementbe öntik kéz- és lábnyomát a Kínai Színház előtt, hogy befutott volna. "Erre vágytam egész életemben" - jelentette ki.
    
Tarantinót a rendezvényre Christoph Waltz osztrák színész is elkísérte, aki két Oscar-díjat is nyert a rendező filmjeiben nyújtott alakításáért: 2010-ben a Becstelen Brigantyk, 2013-ban pedig a Django elszabadul szereplőjeként díjazta az amerikai filmakadémia. 
   
"Quentin elgondolkodtat, felpezsdít, átver, meglep, de legfőképpen szórakoztat minket. Minél több ilyen lenyomatot akarunk, és mindig másodpercenként 24 képkockával" - fogalmazott a színész.
    
Két hete csillagot is kapott Tarantino a hollywoodi Hírességek sétányán.
    
Az iskolai tanulmányait félbehagyó filmes, aki úgy gondolta, a maga erejéből többet tanulhat, szintén két Oscar-díj birtokosa: az egyiket 1995-ben a Ponyvaregényért, a másikat 2013-ban a Django elszabadul című filmjéért kapta.
    
Az Aljas nyolcast három kategóriában is díjára jelölte a Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók szövetsége (HFPA): Jennifer Jason Leight a legjobb mellékszereplő Golden Globe-jára esélyes, de a forgatókönyvnek és Ennio Morricone filmzenéjének is odaítélhetik az elismerést. A díjakat vasárnap este adják át Hollywoodban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?