Születésnapi gálával köszönti a 80 éves Törőcsik Marit a Nemzeti Színház

Budapest |

<p>Ünnepi gálával köszönti Törőcsik Mari Kossuth-díjas színművésznőt 80. születésnapján a Nemzeti Színház november 23-án, hétfőn - közölte az intézmény az MTI-vel csütörtökön.</p>

A közlemény szerint az ünnepi gála rendezőjének Jordán Tamást kérte fel Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, a műsorvezető Kepes András lesz. A születésnapi műsort a Duna Televízió 21 óra 35 perctől közvetíti.

Az est részeként színészkollégák, zenészek, énekesek köszöntik majd Törőcsik Marit, a fellépők névsora meglepetés. A gála napján kiállítás nyílik a nemzet színésze és a nemzet művésze elismerésekkel is kitüntetett Törőcsik Mari szerepeiről a Nemzeti Színházban, a tárlatot az év végéig tekinthetik meg a látogatók.

A színház közleménye kitér arra is, hogy a napokban megjelent hírekkel ellentétben Törőcsik Mari jól van és november 28-án színpadra lép Zsótér Sándor rendezésében, Henrik Ibsen Brand című darabjában, amelynek januári előadásaira még lehet jegyet vásárolni korlátozott számban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?