Szubjektív előhang A Dalhoz

Kállay-Saunders András új, The Middletonz nevű zenekarával indul a versenyben

Ma este láthatják A Dal 2019 első válogatójának tíz produkcióját a Duna televízióban és a Duna World csatornán. A versenyben harminc dal szerepel, és tizennyolc jut be a két elődöntőbe, amelyeket február 9-én és 16-án tartanak. A február 23-i döntőben nyolc felvétel versenyez, itt dől el, melyik képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. 

A zenei tévéműsorok világszerte megosztják az embereket. Jobban, mint öt évvel ezelőtt és sokkal jobban, mint tíz éve. Ezzel nincs is baj, amíg a róluk szóló diskurzus megfelelő keretek között zajlik, amíg a vélemény nem támadó és sértő. Kinek a pap, kinek a paplan – írnám, ha húsz évvel fiatalabb volnék. 

Én valójában trendi akarok lenni, még így, a negyvenen túl is. Amikor elkezdtem behatóbban foglalkozni a zenével, nem értettem, főleg a nálam jóval idősebbek miért szidnak egy-egy dalt, csak azért, mert más, mint a korábbiak, mert azokat olyan fiatalok készítették, akik máshogy komponálnak. Ezt azért tartom fontosnak most leírni, mert eljutottam oda, hogy kezdek hasonló jegyeket felvenni, mint az egykor általam meg nem értett felnőttek, ami rettentően bosszant. 

December elején jelentették be, hogy a beérkezett 416 szerzemény közül melyik az a harminc, amelyik bekerült A Dal 2019 show-műsorba. A kiválasztott zeneszámokat jó párszor meghallgattam, és kialakítottam egy sorrendet. De mivel a zene megoszt, kíváncsi vagyok arra is, mások hogyan fogadják a tévéműsorba beválogatott felvételeket. Hogy melyek a közönség kedvencei, az könnyen megállapítható a legnagyobb videómegosztó adataiból. A népszerűségi lista harmadik helyén a 740 ezres lejátszásnál tartó Százszor visszajátszott (Konyha együttes), a másodikon az 1 millió 240 ezres nézettségnél járó Ide várnak vissza (Deniz, Orsovai Reni) szerepel. Ez nemmeglepő,azelőbbitsűrűnjátssza a rádió, az utóbbi fő előadója népszerű rapper. Az első helyezett, a Posztolj (USNK) toronymagasan vezet több mint hatmillió kattintással. Ez az erdélyi rapduó nyerte meg a tavalyi magyar X-Faktort – a tehetségkutató tévéműsor eddigi történetében a legmegosztóbb győztes lett. A kereskedelmi tévének az a jó, ha a befutó minél több vitát kavar a nézők körében, ha sokan sokáig beszélnek róla. Kíváncsi vagyok, hogy A Dal 2019 korombeli és nálam idősebb zsűritagjai (Both Miklós, Mező Misi, Vincze Lilla, Nagy Feró) hogyan fogadják a Posztolj című szerzeményt. Szomorú lennék, ha kiderülne, hogy velem van a baj, s a hiphop manapság zeneileg és szövegileg itt tart… Szerintem a Posztolj címűnél csak jobb dalok vannak a mezőnyben. Ha tippelni kellene az érmes helyezettekre, akkor az első helyre a modern, világszínvonalú Roses (Kállay-Saunders András új zenekara, a The Middletonz az előadója), a másodikra az elektronikus Incomplete (a már tavaly is kiváló zeneszámmal indult yesyes duótól, amelyet Szabó Ádám és Katona Tamás alkot), a harmadikra a népzenét rappel ötvöző Madár, repülj! című felvételt tenném, amelyet a párkányi születésű Szekér Gergő énekel. 

További, legalább egy tucat dal kiemelhető még a mezőnyből. Például a divatos Wasted (Hamar Barni), a szép Frida (Pátkai Rozina), a szívszorítóan szép Hozzád bújnék (Oláh Gergő), az egyszerűségével elragadó Run Baby Run (Monyo Project), a profi Help Me Out of Here (Petruska, bár a 2016-os versenydala, a Trouble in My Mind azért jobb volt), a slágerízű Egyszer (Mocsok 1 Kölykök), az elegáns Someone Who Lives Like This (Váray László) és a tökéletesen előadott Szótlanság című (az a Vavra Bence énekli, aki tavaly a Ceasefire X néven indult), továbbá Caramel Holnap című szerzeménye (Nagy Bogi adja elő) és Az én apám című, amelynek szövegét szintén Caramel írta, a zenéjét az előadójával (Pápai Joci) közösen komponálta. Szóval, van miből választani. Reméljük, minél több zeneszámból a rádiók által is játszott sláger lesz, hiszen a tévéműsor első számú célja ez: újdonságokkal gazdagítani a zenei kínálatot. 

Az pedig, hogy A Dal idén is az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előszobája, a nagy verseny súlytalansága miatt szinte lényegtelen információ… 

Puha József

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?