Szombati vendég: Monori Lili

Ha ma kérné meg Mészáros Márta, hogy kamera előtt hozza világra a gyerekét, megtenné?

Az volt az első szülésem, nem tudtam, mi lesz. Márta annyit mondott, hogy majd sóhajtoznom kell, én meg játékra gondoltam. Veszélyeztetett terhes voltam, elfojt a magzatvizem. Szóltam a szülésznőnek, hogy hívja be az orvost. „Nem kell, még nem indult meg a szülés!” – mondta. Nem is indult volna meg, sőt, ha ahhoz a terminushoz tartom magam, amire kiírtak, meghal bennem a gyerek. Felhívtam Mártát, szóljon a stábnak, jöhetnek. Onnantól kezdve nem volt megállás. Úgy futkostak a szülőszobában, mint vadmalacok a kukoricában. Beadta az orvos a gyorsítót, Márta biztatta a stábot, hogy készüljenek, a hátgerincemet mintha eltörték volna, olyan volt. Fogtam az ágyat, és elájultam. Még egy injekció! Leguggoltam a földre. „Álljon fel, kérem, nem a földön szülünk!” Mire Márta: „Az eszkimók léket vágnak a jégbe, oda szülnek.” Szegény doktor! Fiatal orvos volt. „Így nem lehet szülni, kérem szépen, menjenek ki!” De nekik engedélyük van a főigazgatótól, felelte Márta. És felvették a szülést. Kende János, az operatőr akkor ájult el, amikor gátat vágtak nálam. Volt látványvilág!

Megbánta, hogy belement?

Fel sem fogtam, mi történik

De azóta… megbánta?

Rég volt. Megtörtént. Nem foglalkozom vele. A hamburgi színészek is látták a filmet. Becsülni kezdtek. Addig csak néztek, hogy mint egy öreg albán néni, miért járkálok Hamburgba. „Ez igen!” – mondták. Onnantól fogva éreztem, hogy tisztelnek.

A teljes interjút a szombati Új Szóban olvashatják!