Szabó Magda emlékére

<p>November 16-án, vasárnap 16.40-kor Emléktöredékek Szabó Magdáról címmel sugároz portréfilmet a Magyar Televízió egyes csatornája. „Ajándékomat megbecsüld” – írja Szabó Magda egyik versében. A film alkotói szót fogadtak.</p>

2006 decemberében Mondello-díjjal tüntették ki a magyar írónőt Palermóban Az ajtó című, 1987-ben írt művéért. Ekkor kezdte forgatni Siklósi Szilveszter portréfilmjét Szabó Magdáról. Interjúkat készített az írónő barátaival, pályatársaival, írókkal, rendezőkkel, azokkal, akik közel álltak hozzá. Beszélgetett Szabó Magdával, és beidézte korábbi interjúit, sőt az írónő regényeinek filmadaptációiból, így az Abigélből és a Régimódi történetből is bejátszott részleteket. Szabó Magda időközben váratlanul elhunyt, így lett a portréból emlékfilm.

Az ilyenkor szokásos „pátoszt, hamiskodó emelkedettséget” azonban igyekeztek kerülni az alkotók. „Szabó Magda a magánéletében, a közéleti tevékenységeiben, de legfőként műveiben ez ellen dolgozott. Szelleméhez akkor vagyunk hűek, ha teljes életet élő emberként, tehát a hétköznapjaiban és a műveiben eredeti gondolkodású és életvitelű alkotó emberként jelenítjük meg” – mondja a rendező. (mtv)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?