Sok dudás egy csárdában

Egyetlen dolog marad ki az előadásból: nem gyújtják föl a postátSomogyi Tibor felvételei „És a megyeház tér megtelt olyan különös ősi dallamokkal, amikre tán még Dul király lányai lejtettek táncot, mikor a maeotisi réteken tündérséget tanultak. Ezer esztendő után kanásznóta lett belőlük, mint ahogy disznópásztor lett Guge úr sarjadékából.” (Móra Ferenc: A honti igricek)

Annak idején Győrffy István, a Nemzeti Múzeum „ősfoglalkozási osztálya egyik kiküldöttje” és Bartók Béla zeneakadémiai tanár „közbejöttével” gyűltek össze a vármegye legjobb dudásai és tülkösei. Most a pozsonyi magyar táncegyüttes hozza vissza a régi idők hangulatát, tart olyan előadást, melyben csak felvidéki zene szól. Az ötletgazda, rendező, koreográfus (két szám, a kiszehajtás és a villőzés kivételével, melyek koreográfiáját Furik Rita készítette) most is Hégli Dusán, az Ifjú Szivek igazgatója, aki két tengeren túli út között tartja az együttessel újabb bemutatóját. Alig két hete érkezett vissza Amerikából, ahol néptáncot tanított, szeptemberben pedig az egész csapat Ausztráliába készül, hosszabb körútra. Közben elkészült az Ifjú Szivek Figur bandájának első CD-je is. Szeptemberben kerül piacra, és kizárólag felvidéki zenét tartalmaz.

– Az alapötlet, a kanászok duda- és tülökversenyének színpadra vitele régen motoszkált már a fejemben, de csak a Zenészek tánca után kezdtem vele komolyabban foglalkozni – vallja Hégli Dusán. – Többször is elolvastam Móra Ferenc novelláját, A honti igriceket. Ha nem tudnám, hogy van valóságalapja, akkor is úgy olvasnám, mint egy néprajzi gyűjtés irodalmi leírását. Olyan apróságokban tér csak el, hogy az eredetinél több dudásról ír, bár pontos adatokat sehol sem találtam arról, hányan vettek részt a versenyben. Elkezdtem keresgélni az erről szóló cikkeket a Vasárnapi Ujságban, utánanéztem Bartók Béla, Győrffy István írásainak. Azért is izgatott ez a dolog, mert úgy vélem, ez volt az első fesztivál a monarchiában. Mivel a kanászokat elég nehéz volt rábírni, hogy bemenjenek a városba, kitalálták a versenyformát, pénzt lehetett nyerni, s aki nem nyert, az is kapott egy korona ellátási díjat, ami a mai olvasatban a napidíjnak felel meg.

A honti igricekhez képest annyi módosult, hogy az Ifjú Szivek műsorában nem egy vármegye, hanem az egész Felvidék dudásai szerepelnek, a zene és a tánc a Csallóköztől a Bodrogközig fellelhető anyagot felöleli. – Móra azt írja, hogy ugyan nagyon tetszett a furulyajáték, a kürtjáték, az éneklés, de a legszebbek a dudanóták voltak, mert azokat nemcsak fújták, hanem el is járták. Ezt a kérdést úgy oldottam meg, hogy minden dudáshoz választottam egy szólótáncost, igyekeztem úgy párosítani a zenészeket és a táncosokat, hogy mindenki olyan muzsikára táncoljon, amelyik vidékről származik – mondja az együttes igazgatója. – Ezért nem kész koreográfiát táncolnak el, hanem maguk is fölkészülnek filmekből, hogy táncos egyéniségként is szerepeljenek.

A Vasárnapi Ujság, no meg a Móra-elbeszélés szerint is óriási mulatozással zárult a verseny. A dudások levonultak a Hopfinger-féle fogadóba, s ott olyan mulatságot rendeztek, hogy még hajnalban is szólt a dudanóta a városban. A Honti igricek előadása viszont nem éjszakába nyúló, csupán egyórás, ám viszszaadja az egykor volt fesztivál hangulatát.

Hégli Dusán az ötletgazda, a rendező és a koreográfus – Nem akartam kizárólag dudatáncokat előadni, hanem az volt az elképzelésem, hogy minél több felvidéki zene és tánc legyen hallható, látható a műsorban, meg azért is, hogy igazi sokadalomhangulatot teremtsünk, kialakítottunk egy piacteret. Az itt bemutatott táncok a dudatáncokkal szemben már az új stílust képviselik. A piactéren vonósok muzsikálnak, csárdást, verbunkot táncolnak. Persze, a többi piaci szereplő is megjelenik a színen: van írnok, csendőr, kéményseprő, paraszt, katona. A végén pedig mindenki elvonul a Hopfinger-féle fogadóba, amelyben folytatódik a mulatság, és ahol minden megtörténik, ami egy kocsmában megeshet, széktörés, ablakkiverés, asztalborogatás, fejszedobálás, ahogy az lenni szokott, amikor a kanászok beszabadulnak a faluba.

Egyetlen dolog marad ki az előadásból, ami az elbeszélés végén elég nagy hangsúlyt kap; nem gyújtják föl a postát. Az elbeszélés szerint ugyanis hajnalban egy kanász mérgében, hogy nem nyitották ki a dohányboltot, fölgyújtotta a magyar királyi postát, tévedésből, mivel azon éppen úgy megvan a címer, mint a dohánybolton.

– A gyújtogatás elmarad. Pedig ez sem az írói fantázia szüleménye – mondja Hégli Dusán. – A Vasárnapi Ujságban a dudafesztiválról szóló tudósítás alatt ott a hír, hogy másnap hajnalban valaki fölgyújtotta a magyar királyi postát. Móra talán csak annyi írói szabadságot engedett meg magának, hogy egy kanászt nevezett meg tettesként.

S mint ahogy 1910-ben „Szokoly Alajos (levéltáros) gondolt egyet, és összehozta ezt a különös érdekességű hangversenyt, melyre külön is felhívjuk olvasóink figyelmét” (Vasárnapi Ujság, 1910. november 13.), most Hégli Dusán gondolt egyet, és újra elénk varázsolja „a különös érdekességű hangversenyt”, melyet holnap Komáromban a Tiszti pavilonban láthatunk.