Robbantásos merénylet Tornalján

A detonáció következtében a laktanya utcára néző homlokzati része gyakorlatilag teljesen megsemmisült, az épület hátsó szárnyában tartózkodó három személy azonban sértetlenül túlélte a merényletet.

A városban történtek részleteit Gaál Imre tornaljai tanár, helytörténész munkássága révén ismerjük, aki elsőként tett kísérletet a merénylet körülményeinek feltárására. 2001-ben publikált kutatási eredményei, valamint az azóta előkerült újabb levéltári dokumentumok alapján tudjuk, hogy a biztonsági szervek a merényletet követően azonnal statáriumot hirdettek ki, s intenzív nyomozásba kezdtek. Gyülekezési tilalmat, az este 21 és reggel 5 óra közötti időre egyúttal kijárási tilalmat vezettek be, halálbüntetés terhe mellett elrendelték a lakosság kezén lévő fegyverek és egyéb kincstári tárgyak kötelező beszolgáltatását, s felszólították a város lakosait, hogy az utcákon csak szlovákul beszéljenek.

A több napon át tartó nyomozás során több mint kétszáz helyen tartottak házkutatást, és mintegy százötven személyt hallgattak ki. Tornalja férfi lakossága közül több százat a város különböző épületeibe, legtöbbjüket a Hámos-féle kiskastélyba hurcoltak és zártak, ahol sokukat két héten át is fogva tartották. A politikai rendőrségnek a merénylet napján készült jelentése szerint a gyanú a város magyar nemzetiségű lakosaira esik, akik viselkedésükkel mindenütt kinyilvánítják a Nemzetbiztonsági Testület tagjaival, a csehszlovák hadsereggel és hivatalnokokkal szembeni gyűlöletüket.

A házkutatások és kihallgatások során három személyre terelődött a hatóságok gyanúja: a 19 esztendős tornaljai születésű Hancsovszky Bélára, testvérére, az ugyancsak tornaljai születésű 16 éves Hancsovszky Istvánra, valamint az újpesti születésű 14 éves Böhm Ferencre. A náluk végzett házkutatás során ugyanis a merényletnél is használt eszközöket: gyújtózsinórt, gyutacsot, valamint egy román katonai gépfegyvert és a hozzá tartozó töltényeket találtak. Tettlegességtől sem mentes vallatása során Hancsovszky Béla, noha a merénylet elkövetését nem sikerült minden kétséget kizáróan rábizonyítani, beismerő vallomást tett. Amint augusztus 13-i kihallgatása, majd későbbi népbírósági tárgyalása során is elmondta, a három kilogramm ekrazittal végrehajtott merényletre az egyre szaporodó magyarellenes intézkedések késztették, konkrétan megemlítve többek között a magyar iskolák bezárását, a magyar beszéd tiltását, az élelmiszerjegyek magyaroktól való megvonását, a magyar lakosság kitelepítését, valamint a város utcáin megjelent magyarellenes falfeliratokat. Augusztus 17-én beismerő vallomást tett Hancsovszky István és Böhm Ferenc is, akik elmondásuk szerint az utcán őrködtek, miközben idősebb társuk a laktanya ablakán bedobta az ekrazitbombát. Beismerő vallomásaikat követően augusztus 19-én mindhármukat letartóztatták és átadták a Rimaszombati Járási Népbíróságnak.

Amint az a letartóztatási jegyzőkönyvükből kiderült, néhány tornaljai fiatal nem akarta tétlenül nézni a város újbóli csehszlovák birtokba vételét és a magyar lakosság jogfosztását. Találkozásaik során merült fel bennük annak lehetősége, hogy a jogfosztás elleni tiltakozásuknak a politikai rendőrség laktanyájának felrobbantásával adhatnának hangot. A merényletet végül Hancsovszky Béla a többiek tudta nélkül hajtotta végre, s abba csupán két társát avatta be. A szükséges robbanószer beszerzése nem jelentett gondot, hiszen a front átvonulása után számos, a hadseregek által hátrahagyott fegyver, töltény és robbanószer került a civil lakosság, köztük az említett fiatalok birtokába.

Noha a robbantás a jelek szerint csupán a magyar lakosság jogfosztása ellen ily módon tiltakozni próbáló néhány vakmerő fiatal bátor, de kellően át nem gondolt, s a következményeket sem felmérő cselekedete volt, a hatóságok és a szlovák sajtó igyekeztek a merényletet saját céljaik számára felhasználni és egy szélesebb, egész Dél-Szlovákiára kiterjedő szervezkedés részeként feltüntetni. A kommunista Pravda, a demokrata párti Čas, valamint a Szlovák Nemzeti Tanács Národná obroda című napilapja a merényletről beszámoló írásaikban egyaránt a szlovák lakosságot rettegésben tartó „magyar terrorista bandák”, „magyar fasiszták”, „nyilasok” és „leventisták” akciójaként interpretálták az eseményt, s nem győzték hangsúlyozni, hogy a térség békéje csakis a „fasiszta magyar lakosság” következetes kitelepítésével valósítható meg.

Az ügy bírósági tárgyalására alig két héttel a merényletet követően, 1945. augusztus 24-én a Rimaszombati Járási Népbíróság előtt került sor. A tárgyaláson fővádlottként Hancsovszky Béla szerepelt, öccsét és Böhm Ferencet – valószínűleg kiskorú voltukra való tekintettel – csupán tanúként hallgatták meg. A bíróság Hancsovszky Bélát annak ellenére, hogy a merénylet nem csak emberéletet nem követelt, hanem sérüléssel sem járt, golyó általi halálra ítélte. A rendkívüli gyorsaság, ahogyan a tárgyalást lefolytatták, valamint a bírósági ítélet egyaránt azt a benyomást kelti, hogy a hatóságok Hancsovszky Béla halálos ítéletével példát akartak statuálni, s elítélése – számos más népbírósági ítélethez hasonlóan – elsősorban a kisebbségi magyar közösség háborús bűnösként való beállítását szolgálta.

A tornaljai merénylet, illetve Hancsovszky Béla ügye a legmagasabb szlovák politikai fórumokig is eljutott. Miután a halálos ítélet meghozatalát követően Hancsovszky kegyelmi kérvénnyel fordult a Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT) Igazságügyi Megbízotti Hivatalához, ügyét több alkalommal tárgyalta az SZNT Elnöksége is. Az Elnökség 1945. szeptember 18-i ülésén még elnapolta, pontosabban a Szlovák Nemzeti Front elé utalta a kérdést, október 9-én végül mégis a kegyelmi kérvény elutasításáról határozott. Ennek azonban akkor már nem volt gyakorlati jelentősége, mivel Hancsovszky időközben megszökött a rimaszombati börtönből.

Kalandos körülmények között végrehajtott szeptember 25-i szökését öccsének egykori osztálytársa, a merényletet követően ugyancsak fogva tartott, szabadon bocsátása után pedig szüleivel együtt Magyarországra telepített Czenthe Zoltán örökítette meg egyik írásában. Ezek szerint Hancsovszky előbb konzervdobozból készített eszköz segítségével kiemelte a börtöncella ablakának drót rácsát. Egy szál erős drót ellapításával csavarhúzó eszközt készített, ezzel szabaddá tette a cellaajtó kisablakát, a kisablakon kinyúlva pedig leszerelte az ajtópánt csavarjait. Ezt követően rövidzárlatot idézett elő, majd a zárlat okát kereső börtönőrt ártalmatlanná téve megszerezte annak fegyverét, amivel pedig lefegyverezte az egész börtönőrséget, végül pedig a börtönt körülvevő 6 méter magas falon átjutva a magyarországi Bánréve irányába távozott. Szökése természetesen nem maradhatott visszhang és következmények nélkül. Az SZNT Elnöksége október 3-án elrendelte az ügy szigorú kivizsgálását, egyúttal a járási népbíróság elnökének, a közvádlónak és az államügyésznek a leváltását, valamint a szökésben esetlegesen közreműködők őrizetbe vételét és népbíróság elé állítását.

A tornaljai robbantás, valamint a magyarok kitelepítéséről tárgyaló gortvakisfaludi helyi nemzeti bizottság elnöke és titkára ellen végrehajtott három nappal későbbi, immár halálos kimenetelű kézigránátos merénylet utóéletéhez tartozik, hogy a két esetre a szlovák politikusok előszeretettel hivatkoztak az újabb magyarellenes jogszabályok meghozatala és a magyar lakosság kitelepítésének indoklása során. Nem hiányzott a „magyar terrorakciókra” való hivatkozás például Gustáv Husák belügyi megbízott érvrendszeréből a munkatáborok létrehozásáról szóló SZNT-rendelet 1945. augusztus 23-i parlamenti vitájakor, vagy Viliam Široký SZNT-elnöknek a szlovákiai nemzeti bizottságok augusztus 28-i besztercebányai kongresszusán elmondott, s többek között Csehszlovákiának a magyar kisebbségtől való megtisztítását sürgető felszólalásából. Végül pedig nem feledkezett meg a „szlovákokat gyilkoló magyar merénylők” megemlítéséről az SZNT szeptember 15-i ülésén a magyar lakosság kitelepítésének szükségességét indokoló Vladimír Clementis külügyi államtitkár sem.

Hancsovszky Béla további sorsáról sajnos meglehetősen kevés ismerettel rendelkezünk. A már említett Czenthe Zoltán úgy tudja, hogy a magyar hatóságok csehszlovák kezdeményezésre kétszer is őrizetbe vették, de mindkétszer megszökött, 1947-ben pedig elhagyta Magyarországot is és Párizsba távozott, ahol befolyásos magyar emigráns körökkel került kapcsolatba. 1951-ben titkos küldetéssel visszatért Magyarországra, akkor azonban végérvényesen nyoma veszett. Soha többé nem látta és nem hallott róla senki, ma pedig már vajmi kevesen tudják, ki is volt Hancsovszky Béla, a nemzetét ért tragédiát a maga eszközeivel megtorolni próbáló hányatott sorsú, s valószínűleg korán elhunyt fiatalember. Talán mindennél többet elárul róla az egykori börtöncellája vasajtajára karcolt felirat: „Van valami, ami fontosabb, mint az élet, ez pedig a becsület.”

Popély Árpád