Polanski-ügy - Andrzej Wajda védelmébe vette kollégáját

Varsó |

<p>Az amerikai, svájci és lengyel hatóságokhoz fordult az Oscar-díjas Andrzej Wajda filmrendező lengyel filmes kollégáival karöltve, hogy elérjék a hét végén Zürichben letartóztatott Roman Polanski szabadon bocsátását.</p>

 A Lengyel Filmkészítők Szövetsége hétfőn jelentette meg honlapján azt a nyílt levelet, amely a 76 esztendős lengyel származású Polanski azonnali elengedését követelte Svájctól. Az amerikai hatóságokat a letartóztatás alapjául szolgáló több mint 30 éves ügy felülvizsgálatára szólították fel.
    A filmesek a lengyel elnököt és az ország kormányát arra kérték, hogy járjanak közbe Polanski kiadatása ellen.
    Az Amerikai Filmakadémia díjával 2000-ben kitüntetett Wajdán kívül az aláíról között szerepelt Janusz Glowacki író és Jarzy Skolimowski filmrendező is.
    Polanski 1978-ban szökött meg az Egyesült Államokból, ahol liliomtiprás miatt börtön várt volna rá. Áldozata azóta többször elmondta, hogy nem kívánja a rendező megbüntetését. Polanski kísérletei ügyének újratárgyalására rendre kudarcba fúltak, utoljára idén márciusban utasították el kérelmét, mert az ellene érvényben lévő elfogatóparancs miatt nem akart személyesen részt venni az amerikai tárgyaláson.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?