Ötödször rendezik meg a Kútfesztet Komáromban

Komárom |

<p>Szeptember 9. és 12. között rendezi meg a Gál Tamás színművész és Lakatos Róbert brácsaművész nevével fémjelzett Kút Polgári Társulás az ötödik Kútfesztet.</p>

A szervezők a kezdetektől összművészeti fesztiválként hirdetik az eseményt, ahol igényes zeneiirodalmiszínházi produkciókkal fogadják a látogatókat; az elnevezés a tiszta forrásra utal, bármely műfajról legyen is szó. Minden évben elsősorban hazai művészeket láthat a közönség, a programkínálat egy-két neves magyarországi vendégelőadó, zenekar produkciójával egészül ki.  A fesztivál „előhírnöke” a Nyugat-Szlovákiában turnézó kassai Thália Színház Rükverc című nagy sikerű bemutatója, Czajlik József rendezésében, Gál Tamással a főszerepben. Az előadás a Magyar Színházak 27. Kisvárdai Fesztiválján közönségdíjat kapott idén, és beválogatták a Divadelná Nitra fesztiválra is. A darabot a Jókai Színházban mutatják be szeptember 9-én, 19 órai kezdettel.  A műfaji sokszínűség az idei Kútfesztre is jellemző. Szeptember 10én este az Európa udvarban lévő Borozóban a Ritka Magyar Folkband húzza a talpalávalót. Másnap 18 órától az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Slam Poetry műfaj hazai és magyarországi sztárjai – Laboda Róbert, Horváth Kristóf Színész Bob, Kemény Zsófi és Pion István – szórakoztatják a közönséget, majd a párkányi Varjos zenekar lép fel, Lakatos Róberttel kiegészülve. A napot táncház zárja a Varjos zenekarral. A Kútfesztről nem hiányozhat az „Itt és most” improvizációs est sem, szombaton 18 órától Molnár Xéniáé, Gál Tamásé és Ollé Eriké a színpad. Az idei évfolyam sztárvendége Herczku Ágnes és a Nikola Parov Quartet, koncertjük 20 órakor kezdődik, az esetet pedig Emmer Péter és Vidovenec Marek nosztalgiabulija zárja. A vasárnap mesenap, 15 órától a Csavar Színház, a Marica bábszínház és Écsi Gyöngyi várja a gyerekeket és a mesék világa iránt fogékony felnőtteket.  Idén változik a fesztivál helyszíne, az Európa udvarból átköltözik a Rév – Magyar Kultúra Háza előtti térre, ahol fedett színpad és nézőtér várja a látogatókat. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?