Nyitott terek a szlovákiai magyar cserkészetben

Fél/Vők. |

<p>Február első hétvégéjén tartotta a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség (SZMCS) soron következő éves közgyűlését a szenci járásbeli Vők községben. A szervezet 2015 novemberében új elnökséget választott, munkájukat az egy évvel ezelőtt bevezetett új szervezeti felépítés alapján kezdték meg. Az új tisztviselők beszámoltak az első három hónap történéseiről, majd a közgyűlés résztvevőivel közösen megtárgyalták egyebek között a szövetség anyagi helyzetét és lehetőségeiket, valamint az ingatlanjaik állapotát.</p>

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség több mint negyed évszázados múltja során rengeteg fiatalt szólított meg programjával. A szervezet az utóbbi évben komoly változásokon ment keresztül, az eredményeket és terveket most mutatta be első alkalommal az új elnökség. A közgyűlés délelőttjén a cserkészvezetők megvitatták az éves beszámolókat, költségvetési terveket, majd a szervezet ingatlanjainak állapotáról, kihasználtságáról és eladási lehetőségeiről tárgyaltak. A délután során a mozgalmi munka került előtérbe, a szintén közel egy évvel ezelőtt újragondolt nevelési program aktuális állásáról értekeztek a résztvevők. A nevelési terület egyik kiemelten fontos része a toborzás is, valamint tagságunk bővítése. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség tudatában van magyarságmegtartó erejének, ezért az elkövetkező időszak egyik fő célja, hogy olyan helyeken induljanak új cserkészközösségek, ahol az effajta támogatásra különösen szükség van.

„Nagyon örülünk, hogy sikerült elindítani az új elnökség munkáját, és annak ellenére, hogy a három hónap kifejezetten rövid időszak, az új vezetők nagyon jó úton haladnak, hogy minél gyorsabban elsajátítsák a szükséges előzetes tudnivalókat, és belekezdjenek terveik megvalósításába. Nem szabad elfelejtetnünk azonban, hogy a szervezeti felépítés változásával és az új nevelési programunkkal a cserkészmozgalom továbbra is a magyar, keresztény értékrendek alapján működik” – mondta Gál Erik, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség elnöke.

A közgyűlés második felében a cserkészvezetők „nyitott teres” beszélgetéseken vettek részt, ahol a nevelési programmal, mozgalmi feladatokkal és a tagság bővítésével foglalkozó kérdésekre keresték a választ közösen. A közgyűlésen először esett szó a 2017-re tervezett Szövetségi Nagytábor megszervezéséről: a tábor előkészületi zajlanak, ami jelenleg adminisztratív és forrásteremtő munkát jelent elsősorban. „Az SZMCS Szlovákia legnagyobb magyar ifjúsági szervezete, öt-hat évente pedig tagjainknak is szeretnénk átadni a lehetőséget, hogy nagyban is átéljék az összetartozás élményét. A nagytábor költségei előzetes becsléseink alapján azonban túlmutatnak jelenlegi pénzbeli forrásainkon, non-profit szervezetként ezért is szeretnénk megszólítani mindenkit, akik szívén viseli a felvidéki magyar fiatalság jövőjét, támogassa munkánkat, nagytáborunkat” – nyilatkozta Csémi Szilárd, az SZMCS ügyvezető elnöke.

A rendezvény kísérőprogramjaként szombat este a résztvevők megtekinthették a féli 24. számú Szent László cserkészcsapat előadásában A padlás című musicalt. Az ülés másnapján, vasárnap pedig az SZMCS vezetőképző táborainak önkéntes vezetői az aktuális vezetői-nevelési témákkal foglalkoztak.

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségről

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség 1990. március 11-én alakult újjá, azóta Szlovákia legnagyobb magyar ifjúságnevelő szervezetévé nőtte ki magát. A gyerekekkel és fiatalokkal heti szinten nevelőmunkát végző önkéntes szervezet jelenleg közel 1200 taggal működik. Évente több országos rendezvényt szerveznek, a cserkészcsapatokban pedig hónapról hónapra több száz gyermeknek teszik lehetővé, hogy játszva fejlődjenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?