Nyílt levelet írt Tarlós Istvánnak kilenc fővárosi színházigazgató

Budapest |

<p>Nyílt levélben fordult Tarlós Istvánhoz, Budapest főpolgármesteréhez az Új Színházban történt igazgatóváltás miatt kilenc fővárosi színházigazgató.</p>







A Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön tájékoztatta az MTI-t, hogy Dörner György színművész lett az Új Színház igazgatója, az intézmény élén 13 évig álló Márta István helyett.
Az MTI-hez szombaton eljuttatott levél aláírói úgy fogalmaznak: "megismerve a győztes pályázatot, az a véleményünk, hogy az szakmai program helyett szélsőségesen radikális manifesztum, amelynek felháborító tartalma 2011-ben Európában elfogadhatatlan".
A színházigazgatók szerint a fővárosi színházi élet az elmúlt évtizedekben, több mély társadalmi változás közepette "őrizte meg nézőit, minőségét és nemzeti elkötelezettségét", ennek oka mindvégig a megalapozott szakmaiság volt. "Nézőink és színházi műhelyeink megtartása közös felelősségünk" - zárják a levelet, amelyet Bálint András (Radnóti Színház), Eszenyi Enikő (Vígszínház), Mácsai Pál (Örkény Színház), Máté Gábor (Katona József Színház), Meczner János (Budapesti Bábszínház), Puskás Tamás (Centrál Színház), Szabó György (Trafó - Kortárs Művészetek Háza), Szirtes Tamás (Madách Színház) és Zimányi Zsófia (Thália Színház) írt alá.
Az MTI megkeresésére a Főpolgármesteri Hivatal egyelőre nem kívánt reagálni a nyílt levélre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?