Negyvenéves a Csali család

Melyek voltak a legfontosabb állomások a Csali életében?

Természetesen a megalakulás 1978 szeptemberében.

Kik hozták létre?

A Csemadok hozta létre, Hors Éva volt az első vezető. Rá egy évre már 2 csoport volt, Czingel Zsuzsa vezette, többen segítettek. A következő mérföldkő 1981, amikor Valacsay István és Franciska vette át a csapatot, és nekik köszönhetően nagyon föllendült az együttes. Több csoport lett, versenyekre jártak. Franciska máig vezeti a kisebb csoportokat, volt egy kisebb hullámvölgy, amikor Franciska megbetegedett, le is állt a Csali működése, amikor Brandl Ferenc elment, és elvitte a csoportot Dunaszerdahelyre. Elég nehezen indult be. Én éppen akkor kerültem ide, 2008-ban, amikor kisebb hullámvölgyben volt az együttes, akkor kezdtem a nagyobb lányokkal foglalkozni, akikre Franciskának nem volt ideje, mert ő a kicsikkel foglalkozott. Egyre jobban belefolytam a csoport életébe.

 Akkor te is ünnepelsz. A tizedik évfordulódat a Csalinál.

Igen. Egy évig azért is dolgoztunk, hogy újra elmehessünk országos versenyre, hogy a szakmai zsűri előtt is letegyük a vizsgát. 2009-ben jól szerepeltünk a versenyen, attól kezdve jöttek a sikerek, egyre több gyerek érkezett, egyre nagyobb kihívások elé kellett néznünk.

Akkor már nem csak az volt a kérdés, milyen sávba sorolják be az együttest, mert jött a Fölszállott a páva, melyet megnyertetek.

Az volt a kicsúcsosodás. Úgy gondolom, sokáig nem is lesz ilyen siker, azt hiszem, egy együttes életében egyszer adódik. Viszont ami nagy terhet rak a vállunkra, hogy ehhez mérnek minket. Soha nem voltam híve annak, hogy bárhol lépünk fel, egy kicsit lazábban teljesítünk, de nem is engedhetnénk meg magunknak. Mindenhol úgy néznek ránk, hogy Páva-győztes csapat. A gyerekanyag nem mindig ugyanolyan. Szerencsénk volt 2016-ban, amikor pálváztunk, mert nagyon-nagyon jó csapatunk volt, azok a táncosok már az ifjúsági csoportot alkotják, ezüst sávosok lettek az Antológián, a kisebbek már nagyon megnőttek.

Ha gyöngébb a gyerekanyag, többet kell próbálni, hogy a műsor olyan színvonalas legyen, mint az erősebb csoporttal?

Nálunk mindenki táncol, az is színpadra kerül, akinek nincs hozzá tehetsége. Mert nem az a legfontosabb, hogy minden versenyt megnyerjünk, hanem az, hogy a gyerekek jól érezzék magukat és fejlődjenek. Olyan koreográfiát kell kitalálni, amit ők is meg tudnak csinálni, olyan lépéseket kell a lábukra szabni, amiben jól érzik magukat. Egy gyengébb gyerektől nem várhatom el, hogy ugyanazt meg tudja tanulni, be tudja mutatni, amit egy pávás gyerek. Más szinten van, nincs annyi tehetsége hozzá, viszont nagyon fontos tagja az együttesnek. A közösség a lényeg. Van egy kisfiú, akinek meghalt az apukája, amit nagyon rosszul viselt. Elkezdett a Csaliba járni, kapott egy másik családot. Egyke, anyukájával kettesben élnek, imád ide járni. Ez a fontos, hogy megtalálta a barátait, meg a közösséget, amelyhez tartozik.

Hány tagú az együttes?

A zenekarral együtt 192. Vannak az óvodások, az az Iciripiciri, az alsó tagozatosok 1–2. osztályosok, azok a Picik, a 3–5. osztályosok a Kis Csali, a 6–8. osztályosok a Nagy Csali, a legnagyobbak az Ifi Csali.

Nálatok is több a lány, mint a fiú?

Az mindenhol gond. A Nagy Csaliban negyvenketten vannak, 12 fiú. Mondom a fiúknak, szóljanak a barátaiknak, hogy jöjjenek, el tudják mondani nekik, miért jó a Csaliba járni. Miért nem ciki. Aki kicsi korától nincs benne, az nagyon nehezen csatlakozik. Most jött egy fiú az ifikhez, kezdő, de azért jött, mert amikor óvodás volt, Békén táncolt. Az osztálytársa csalis, és mivel sokszor mesélnek a suliban arról, milyen jó ez a csapat, úgy döntött, hogy ő is ide akar tartozni. Vannak ilyen kivételek, de az a jellemző, hogy a fiúk kevesen vannak.

Akkor nem olyan egyszerű koreográfiát készíteni, ráadásul úgy, hogy mindenki színpadra kerüljön.

Nagyon nehéz. Eleve gyerekeknek nagyon nehéz koreográfiát készíteni, hogy játékos legyen, látványos legyen és mindenki benne legyen. Nincs is akkora színpad. Nekünk ez a gyengénk, hogy sokan vagyunk. Rimaszombatban voltunk az Eszterláncon, ott elég nagy a színpad, de még azt is annyira megtöltöttük, hogy a koreográfiai megoldások nem jöttek le, mert zsúfoltan voltunk. A füleki színpadon nagyon nehéz nekünk. De nem mondhatom azt a gyereknek, hogy te nem lépsz föl, mert gyengébb vagy, különben sem férsz föl a színpadra. A mi együttesünk amatőr. Vannak együttesek, ahol a vezető ezt simán megteszi a sikerért, de mi nem.

Kinek mi a siker? Ha neked az a siker, hogy 192 tagja van a Csalinak, és élvezi, amit csinál, többet ér, mint három arany sáv. Ezek a gyerekek nyilván visznek magukkal valamit. Lehet, hogy egyik sem lesz profi táncos, de ha népzenét hall, vagy néptáncot lát, nem rázza ki a hideg.

Egy-kettőből akár profi is lehet. Az ifjúsági csoportba azért járnak a gyerekek, mert szeretik is. A legkisebbek azért járnak, mert hozzák őket a szülők, a nagyobbacskák, mert jó a csapat, imádnak kiutazni, az ifik azért is, mert érdekli őket a tánc. Utánanéznek, filmeket néznek, jobb is velük dolgozni. El tudom képzelni, hogy néhányukban fölvetődik, hogy profi táncosként kipróbálják magukat.

Akik harminc–negyven évvel ezelőtt táncoltak a Csaliban, elhozzák a gyereküket?

Nagyon sokan. Az akkori táncosok biztos beadják, beadták a Csaliba a gyereket.

 Egyszer csak kinövitek a művelődési otthont.

A próbatermet át kellett csinálnunk. Már az egész terem egy nagy táncparkett. Korcsoportonként próbálunk, de így is megtelik a tér minden alkalommal.

A jubileumi műsorban a Csali jelenlegi tagjai léptek föl. A régiek nem szerettek volna?

Volt ilyen igény, de nem tudtam elképzelni, mivel lépnének föl. Azokkal a gyerekjátékokkal, amelyeket annak idején bemutattak?

Az olyan lett volna, mint egy paródia.

Mi azt mutattuk meg, hol tart most a Csali, amelynek a gyökerei negyven évre nyúlnak vissza. Nem akartunk rétestésztaműsort, maximum másfél órásat, hogy a közönség is jól érezze magát, élvezze az előadást. Azt hiszem, nem volt rossz az elképzelés. A két telt házas előadás azt bizonyítja, hogy Somorjának fontos a Csali.