Ismét az opera fővárosa a Kelet- és Közép Szlovákiához is viszonylag közeli Miskolc, szerdától tizenkét napon át várja a műfaj rajongóit a nyolcadik "Bartók + ..." Miskolci Nemzetközi Operafesztivál. A rendezvény idei programjában a szláv kultúrával ismerkedhet meg a közönség olyan zeneszerzők művein keresztül, mint Csajkovszkij, Muszorgszkij, Sosztakovics, Rimszkij-Korszakov, Smetana, Dvořák, Janácek, Prokofjev, Moniuszko, Rahmanyinov, Sztravinszkij és Szymanowski.
Miskolc ismét az opera fővárosa
Miskolc |
A műsor idén is színvonalasnak ígérkezik, és - a fesztivál tradícióihoz híven - kuriózum számba menő produkciókat is láthat majd a nagyérdemű - ismertette a részleteket Barázda Eszter, a rendezvény szóvivője.
Látványos nyitóparádéval kezdődött meg az operafesztivál, amelyen Bartók Béla művei mellett idén a szláv zene remekeit mutatják be. A jelmezesekből, gólyalábasokból, nosztalgia autókból, valamint mazsorettekből és fúvósokból álló ünneplő csoport a Városház tértől indult és vonult Miskolc sétálóutcáján egészen a Szinva-teraszig, ahol Bátor Tamás, a fesztivál igazgatója nyitotta meg az eseménysorozatot. A nyitókoncert dallamai a hagyományok szerint a Miskolci Nemzeti Színházban csendülnek fel.
Példaként említette, hogy nagy várakozás előzi meg a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház Anyegin-előadását, amelyet az opera-színházi szakmában reformerként ismert Peter Konwitschny rendezett, emellett Miskolcon lesz a moszkvai Helikon Színház, amely Muszorgszkij: Borisz Godunovját és Sosztakovics: Kisvárosi Lady Macbeth című operáját adja majd elő.
Kiemelkedő esemény a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar fellépése Kocsis Zoltán vezényletével, az együttes egyebek mellett egy ritkán játszott szimfonikus művet, Rahmanyinov A harangok című szimfonikus kantátáját adja elő. Barázda Eszter arról is beszámolt, hogy a "Bartók+Szlávok 2008" rendezvényei között több táncprodukció is szerepel, például Csajkovszkij legtökéletesebb balett alkotása, A hattyúk tava a Nagy Moszkvai Klasszikus Balett előadásában kerül színre. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 11.13.
Robbanás történt egy miskolci lakóházban (FOTÓK)
2024. 10.04.
Első kassai filmszemle Radványi Géza emlékére
2024. 09.24.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.