Milyenek a szupernők?

Holnapután kezdik vetíteni a hazai mozik a Szupernő (Superžena) című filmet, amely igazi női sztárparádé. Nem mellékes tény, hogy a hat történetből kettőben magyar színészek játszák a férfi főszerepet. Egyikük, Benkő Géza már öt éve halott. A rendezőhöz intézett első kérdésünk tehát eleve adott volt.

Mikor kezdődött és meddig tartott a forgatás?

Tizenegy évig tartott. Természetesen elsősorban a pénz miatt, de egyéb komplikációk is közbejöttek. Azzal, hogy nem kaptunk rá állami támogatást, a munkálatok jelentősen elhúzódtak. De nem voltam hajlandó lemondani erről a projektről, és szerencsére a stáb többi tagja is hitt abban, hogy végül megvalósul. Minden lehetséges forrásból igyekeztünk előteremteni a költségeket. Megkönnyítette a dolgunkat, hogy nem egy összefüggő történetet forgattunk, hanem hat rövidfilmet. A legelső 2012-ben készült el, az utolsó pedig idén.

Hogyan zajlott a szereplőválogatás, és hogyan talált rá Benkő Gézára?

A forgatókönyv mellett ez a másik kardinális dolog, sőt a hollywoodi rendezők szerint egy film sikere 90 százalékban ezen múlik. Egyre inkább osztom ez a véleményt, hiszen a hazai néző is a főszereplők miatt ül be a moziba, nem a forgatókönyv- írók miatt, vagy a rendező miatt. És nálunk is előfordul, hogy két évet kell várni, amíg egy-egy népszerű színész szabad lesz, és rendelkezésre áll. Nagy megtiszteltetés volt számomra Benkő Gézával dolgozni, aki szerintem nemzedéke egyik legtehetségesebb színésze volt. Fájdalmas, hogy múlt időben kell beszélnem róla. Még a pozsonyi színművészetiről ismertem, azóta figyelemmel követtem a pályáját, örültem a magyarországi sikereinek is. A legrövidebb történetben játszik, de nagyon hangsúlyos a jelenléte, mivel ez egy kétszereplős sztori. Jozef Koleják forgatókönyve arról szól, hogy egy férfi és egy nő egymásba botlik egy aluljáróban, és az életük egy pillanatra összefonódik. A férfi szerepére olyan karaktert kerestem, aki külsőleg egy kicsit a földhözragadtság benyomását kelti, reakciói természetesek, képes megjeleníteni egy enyhén alkoholgőzös, de még nem csaprészeg embert, a tekintete pedig egyszerre határozott és gyermekien naiv. Géza tapasztalt volt, sokat utazott, sokat megélt, a legkülönbözőbb helyzetekben kellett boldogulnia, és ez is látszott rajta. Emellett nyitott, barátságos, kiváló ember volt.

A másik történet főszereplője, Bocsárszky Pál hogyan került a látóterébe?

Őt sokáig nem ismertem személyesen, de a fiával, Bocsárszky Attilával együtt jártam a színművészetire. Mindig is tetszett, hogy az édesapja is színész, és nagyon kíváncsi voltam rá, aztán volt alkalmam látni őt párszor, és néhány tévéreklámban is feltűnt. Olyankor mindig megjegyeztem magamban, hogy milyen érdekes karakter az öreg, és átfutott az agyamon, hogy jó lenne egyszer dolgozni vele. A történet szereplője egy fafaragó, finom lélek, vizuális típus, aki nagyra értékeli a női szépséget. Odahaza viszont kénytelen elnyomni magában a művészi hajlamot, mert a felesége nem sokra tartja a faragásait. Bocsárszky Pál remek választásnak bizonyult, nagyszerűen játszotta el ezt a szerepet. Egyébként ez volt a legelső történet, amelyet sikerült leforgatnunk, 2012 szeptemberében Selmecbányán.

Rendezőként mennyire nyúlt bele utólag a már elkészült forgatókönyvekbe a film egysége érdekében?

Fontos volt számomra, hogy legyen valami közük egymáshoz a történeteknek, ezért bevallom, sok helyen beleírtam az alapanyagba, vagy kihúztam belőle, de sosem bántottam magukat az alapsztorikat, mert tetszett, hogy ennyire sokféle nézőpontból mutathatom meg a nőket. A kollégák szerencsére vették a lapot, gyorsan megszülettek ezek a kompromisszumok. Az általam írt kerettörténet a két pornószínésznőről is azért került a filmbe, hogy egységesebb legyen. Nagy szívfájdalmam, hogy négy további történetet ki kellett hagynom a filmből, pedig szerintem azok is jók voltak. Viszont a forgalmazó figyelmeztetett, hogy a hazai nézőknek nincs türelmük kilencven percnél hosszabb ideig ülni a moziban, úgyhogy feleslegesen ne növeljem a játékidőt. Szóval sajnos el kellett engednem őket.

Mind a hat kisfilmben felfedeztem valamiféle bizarr, szürreális elemet, amelyek hol a látvány szintjén jelennek meg, hol a szereplők által, vagy a történet kanyarodik váratlan irányba. Ez önnek köszönhető, vagy inkább az íróknak?

Ez közös érdem, aminek nagyon örülök, bár reméltem, hogy az általam felkért írók nem ragadnak le a klisék szintjén, ha meghallják azt a szót, hogy szupernő. A nézők egész biztosan nem hagyatkozhatnak eddigi filmélményeikre, mert váratlan dolgokkal szembesülnek, fura csattanókat kapnak, nem tudják hová tenni a látványt, illetve az egyes karaktereket. Az egész filmben valamiféle finom elemeltségre, ha úgy tetszik, meseszerűségre törekedtünk, miközben nem akartunk elszakadni a valóságtól. A vonatban játszódó jelenetet például félig-meddig az élet írta. Petr Kolečko forgatókönyvíróval történt egyszer hasonló a vonaton. Ez azért rendkívül érdekes, mert sokak szerint mind közül ez a leghihetetlenebb sztori. Maga a szupernő szinte meg sem jelenik benne, csak beszélnek róla a sors által egy kupéba került útitársak. Csupán a vége felé bukkan fel pár másodpercre, mégis meghatározza az egész jelenetet, ő az abszolút főszereplő.

Mi volt az ön számára a film legnagyobb hozadéka azon kívül, hogy megtanult türelmesnek lenni?

Rengeteget kellett improvizálnom, ami ugyebár fejleszti a kreativitást. És nézhettem, hogyan dolgoznak ezek a remek cseh és szlovák színészek. Hogyan reagálnak egymásra, hogyan találják meg a közös hangot. Külön kiemelném a Pornó című kerettörténetből Zuzana Kubovčíková Šebovát és a cseh Tatiana Dykovát, akiket arra kértem, ne ragaszkodjanak a szöveghez, spontán mondják csak ki, ami először eszükbe jut. Nincs is vágás ezekben a jelenetekben. Hiszen a pornófilmek szereplői is ezt csinálják. Gyakran a forgatás napján találkoznak először, és pár perc múlva már egymáson kell feküdniük...