<p>Az európai menekültválságról szóló Fuocoammare (Tűz a tengeren) című olasz-francia dokumentumfilm kapta a legjobb filmnek járó Arany Medvét a 66. Berlin Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) szombaton.</p>
Menekültekről szóló dokumentumfilm nyerte az Arany Medvét
Az olasz Gianfranco Rosi rendezése "elsöpörte" a zsűrit és képviseli mindazt, amiről a Berlinalénak 2016 februárjában szólnia kell - mondta a díjátadó gálán Meryl Streep amerikai színésznő, a nemzetközi zsűri elnöke. A Tűz a tengeren "a Berlinale szíve" - hangsúlyozta a háromszoros Oscar-díjas művész.
Gianfranco Rosi kiemelte: elfogadhatatlan, hogy "a tengerbe kell veszniük tragédiák elől menekülő embereknek". A rendező, miután átvette az elismerést, azt mondta: "ebben a pillanatban gondolatban mindazokkal vagyok, akiknek nem sikerült eljutniuk Lampedusára, a remény szigetére".
Gianfranco Rosi legutóbbi munkájával, a Róma körüli autópálya mellett élő emberekről szóló Sacro GRA című dokumentumfilmmel 2013-ban a velencei filmfesztiválon elnyerte a legjobb alkotásnak járó Arany Oroszlánt. Új filmjéhez egy éven keresztül követte az Olaszországhoz tartozó, Tunézia és Szicília között nagyjából félúton fekvő sziget életét és a menekülteket mentő olasz parti őrség munkáját, amelyet az első kritikák szerint szívszorító és lélegzetelállító felvételekkel mutat be. A film elnyerte a Berlinale ökumenikus zsűrijének díját is.
A rendező a díjátadó gála után tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy nem akart "politikai filmet" készíteni és alkotása nem "politikai állásfoglalás", de amikor a Lampedusán, "Európa kapujában" meglátta a tengeren az első menekültekkel zsúfolt, hánykolódó, rozzant hajót, tudta, hogy meg kell mutatnia azt a "borzasztó tragédiát", amely a Földközi-tengeren "nap mint nap" megismétlődik.
"Nem tehetjük meg, hogy nem veszünk tudomást erről a mészárlásról, amelyben mindannyian részt veszünk, mert nem építünk humanitárius hidat vagy nem találunk valami más megoldást" - mondta Gianfranco Rosi.
[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"219480","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
Az Arany Medvéért és a főbb alkotói kategóriákban kiosztandó Ezüst Medvékért 18 alkotás pályázott a 66. Berlinalén. Meryl Streep elmondta, hogy a zsűri "csodálatos és fontos" munkákat látott, és nem voltak nagy viták a testületben.
A zsűri nagydíjával - egy Ezüst Medvével - a többi között a Senkiföldje című Oscar-díjas alkotásáról ismert bosnyák rendező, Danis Tanovic Smrt u Sarajevu (Halál Szarajevóban) című filmjét tüntették ki. A legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét a francia Mia Hansen-Loeve kapta L'avenir (A jövő) című filmjéért.
A legjobb női alakításért járó Ezüst Medvét Thomas Vinterberg dán rendező Kollektivet (A kommuna) című filmjének egyik főszereplője, Trine Dryrholm kapta meg. A legjobb férfi alakítás díját az Inhebbek Hedi című tunéziai versenyfilm főszereplője, Majd Mastoura vehette át.
A legjobb forgatókönyvnek járó Ezüst Medvét a Zjednoczone Stany Milosci (A szerelem egyesült állama) cím lengyel film rendező-forgatókönyvírójának, Tomasz Wasilewskinek ítélte oda a zsűri.
A fesztivál alapítójának nevét viselő Alfred Bauer-díjjal egy 482 perces fekete-fehér filmet, Lav Diaz fülöp-szigeteki rendező Hele Sa Hiwagang Hapis (Altatódal a szomorú misztériumnak) című munkáját tüntették ki. Ezt az elismerést évről évre olyan filmek kapják meg, amelyek a mindenkori zsűri szerint új távlatokat nyitnak a filmművészetben.
A valamely alkotói területen - zene, díszlet, vágás, kosztüm vagy kameramunka - mutatott kiemelkedő teljesítményért járó Ezüst Medvét a Chang Jiang Tu (Keresztáram) című kínai film operatőre, Mark Lee Ping-Bing kapta.
A vezető filmszemlék közül az aktuális társadalmi kérdésekre leginkább nyitott Berlinale egyik fő témája az európai menekültválság volt az idén. A Tűz a tengeren sikere mellett több más díj is ezt jelzi. Például a legjobb elsőfilm 50 ezer euróval járó különdíjával az Inhebbek Hedit - Mohamed Ben Attia rendezését - tüntették ki, amely egy kényszerházasság elől menekülő fiatalember történetét beszéli el.
A rövidfilmes zsűri három díjából kettőt menekültekről szóló filmek kaptak. Az Ezüst Medvével Mahdi Fleifel A Man Returned (Egy férfi visszatér) című brit-dán-holland koprodukcióját tüntették ki, amely egy palesztin menekültről szól, a 20 ezer euróval járó Audi rövidfilm díjat - amelyet az autógyár támogatásával az idén másodszor osztottak ki - pedig Chiang Wei Liang tajvani rendező Jin zhi xia mao (Kikötni tilos)című alkotása kapta.
A rövidfilmes zsűri fődíját, a kategória legjobbjának járó Arany Medvét Leonor Teles portugál rendező Balada de um Batráquio (Batráquio balladája) című kapta.
A Berlinale a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja, és a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában. A 11 napos szemlén 77 országból 436 filmet mutattak be, köztük két magyar alkotást, Bucsi Réka LOVE című rajzanimációs rövidfilmjét és Fliegauf Bence Liliom ösvény című munkáját. Az utolsó nap csak a közönségé: vasárnap a fesztivál helyszínein még egyszer levetítik a különböző szekciók legsikeresebb alkotásait.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.