Ma van a dzsessz világnapja

dddd

Az űrhajózástól a cserkészeken, könyvtárosokon, vakvezető kutyákon át a műemlékvédelemig sok mindennek van az ENSZ által jóváhagyott világnapja. Furcsa, hogy a dzsessznek egészen 2012-ig nem volt, és Herbie Hancock nélkül talán ma sem lenne. 

Amikor a világhírű amerikai dzsesszzongorista, zeneszerző és producer az UNESCO jószolgálati nagykövete lett, rögtön javasolta, hogy kapjon ez a műfaj is egy világnapot az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének naptárában. 

A dátum természetesen nem véletlen: április 30-a a legrégebbi európai dzsesszklub, a lisszaboni Hot Clube du Portugal megnyitásának napja. A legendás koncerthely 1948 óta működik, bár ma már nem az eredeti helyszínen. A hivatalos megfogalmazás szerint az ünnep célja, hogy felhívja a figyelmet a dzsessz értékeire, a zeneoktatást, a népek közötti egységet, párbeszédet és együttműködést segítő erejére. 

A dátumválasztás azért is nagyvonalú és udvarias, mert a dzsessz nem európai műfaj. Az afro-amerikai közösségekből indult ki és az 1920-as évekre vált nemzetközileg is ismertté és meghatározó zenei stílussá. Komoly hatással volt és van a többi zenei irányzatra. Története során óriási változásokon ment keresztül – egy blues alapú, szabad örömzenéből először populáris tánczene, majd elit zeneművészet lett, később pedig az európai zenére is visszaható, modern stílussá vált. A ragtime, a dixieland, a szving, a bebop, a cool, a fusion és a free jazz kifejlődése egy hosszú folyamat része.

Nem véletlen, hogy a nácizmus és a sztálinizmus egyaránt tiltotta, felforgató zenének tartotta a dzsesszt, mert egy improvizáción alapuló művészet a szabadságot jelenti. A negyvenes évek végétől az ötvenes évek végéig nálunk be is volt tiltva. A dzsessz folyamatosan fejlődik, új stílusok jelennek meg. Az elektronikus zene előtérbe kerülésével például több szerző és előadó próbálkozott a dzsessz és a pop kombinálásával. Így jött létre a nyolcvanas-kilencvenes években a future jazz, a jazz house és a nu jazz. Egy dolog azonban mindmáig összeköti valamennyi dzsessz-stílust: az improvizáció, amely leginkább a bebop stílusban kapott központi szerepet, és amely  szabadság, az önálló egyéniség és a sokszínűség univerzális nyelvévé vált.

A Nemzetközi Dzsessznapon „normális esetben” a világ minden táján ingyenes koncerteket, workshopokat, kerekasztal-beszélgeté-seket rendeznek a zenetörténészek, zenészek és koncertszervezők, hogy új közönséget szerezzenek ennek az izgalmas műfajnak. A pandémia miatt már második éve az online térben zajlik az ünneplés. 

ddd

Aki látta a tavalyi, New Yorkból irányított körkapcsolásos Zoom-koncertet, talán egyetért velünk: soha ennyi nemzetközi sztár nem vett még részt a műfaj népszerűsítésében a saját nappalijából. Ez a több mint kétórás felvétel is megtekinthető a jazzday.com honlapon, amely az ünnepnap központi oldala. Itt böngészhetjük végig a nemzetközi kínálatot is – minden szervező ingyenesen feltölthette saját rendezvényét – és itt láthatjuk ma este, közép-európai idő szerint 21 órától a tavalyihoz hasonló színvonalúnak ígérkező online fiesztát. Az est moderátora idén a dzsesszrajongó hollywoodi színész, Michael Douglas lesz, tavaly a szintén dzsesszrajongó Morgan Freeman vállalta a házigazda szerepét. 
A meghirdetett közreműködők között olyanokat is találunk (pl. Marcus Miller, Kenny Garrett, Jacob Collier, John McLaughlin), akik tavaly is részt vettek a műfaj népszerűsítését célzó eseményen. Az igazi rajongók előtt hosszú éjszaka áll, a fő program európai idő szerint 23 órakor kezdődik. 

Ugyanezen az oldalon egy összefoglaló jellegű válogatás is elérhető a nemzetközi dzsessznap előző, még közönség előtt zajló évfolyamainak koncertjeiből, amelyet maga Herbie Hancock szerkesztett. Az ötletgazda egyébként művészeti vezetőként idén is tevékenyen részt vett a szervezésben, azaz nem csak a nevét adta az online eseményhez.

Aki pedig arra kíváncsi, mi történik Szlovákia déli részén a mai jeles napon, az virtuálisan ellátogathat a somorjai Mozi klubba, ahol Sipos Dávid (szaxofon) Farkas Attila (zongora) és Kevicky Tünde (ének) lépnek fel 20 órától, természetesen helyszíni közönség nélkül.

Magyarországon már két napja zajlik a nemzetközi dzsessznap ünneplése. A ma esti kínálatból kiemelnénk Tóth Viktor szaxofonos és Geröly Tamás ütőhangszeres duójának 21 órakor kezdődő koncertjét a Fonó Budai Zeneházból, Gayer Mátyás zongorista nagykanizsai fellépését, a Debreceni Dixieland Jazz Band koncertjét, illetve a nemzetközileg ismert szaxofonos, Borbély Mihály és a magyar etno-jazz népszerű alakja, Dresch Mihály közös kvartettjének örömzenélését a BJC-ből. Ezek a koncertek az egyes helyszínek, illetve az előadók Facebook-oldalán nézhetőek, szintén ingyenesen. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?