Krusovszky Dénes: Orosz rulett

A fiúk kora délután gyülekeztek a főcsatorna hídja alatt. Egyrészt, mert így takarásban voltak a hídon ritkán áthaladó kocsik és teherautók elől, másrészt, mert a vasbeton szerkezet adott annyi árnyékot már, ha ki lehetett bírni a délutáni kánikula lüktetését. Persze, a legjobb a vízben volt, az a pár foknyi különbség, ami még a nyári hőség tetőfokán is megmaradt a víz és a levegő között, ilyenkor mindennél többet ért.

A baj csak az volt, hogy elvileg tilos lett volna fürdeni a csatornában, ezért kellett a fiúknak bujkálniuk. Legutóbb is, amikor a halőr észrevette őket, olyan hirtelen jelent meg a töltés aljában a motorjával, hogy épp csak ki tudtak mászni a vízből. Az öreg nem is mondott semmit, le sem állította a motort, csak nekidöntötte az egyik betonkarónak, tett pár lépést feléjük, aztán visszakézből pofánvágta a legközelebb álló fiút. 

Régebben pedig rendes kis üdülőtelepek sorakoztak a csatorna mellett jó pár kilométer hosszan. A töltés tetején víkendházak, kettő-három egy csoportban, lefelé kőlépcső vezetett a partig, ott széles stég, hordós zuhanyzóval. Szinte semmi sem maradt ebből, amióta kiderült, hogy a földekre kiszórt összes vegyszer évtizedek óta szépen lassan a csatorna vizében gyűlt össze, elértéktelenedtek az üdülők. Elterjedt, hogy olyan rossz a víz, hogy száz év kell legalább, míg ismét megtisztul. Nem lehetett tudni, hogy ki mondta ezt először, mindenesetre senki nem igyekezett megcáfolni. Rögtön mindenki árulni kezdte a házát, de már nemigen lehetett pénzt kivenni belőlük. Később egyet-egyet megvett valami csóró a városból, aki nem tudott ennél jobb helyre költözni, és volt olyan is, amelybe egyszerűen befészkelte magát egy hajléktalan. Azután már miattuk nem volt szabad errefelé játszani. A legkísértetiesebbek mégis az elhagyatott házak voltak, ahová már nem járt a tulajdonos, de új lakó sem vert bennük tanyát valamiért. Előfordult már, hogy a fiúk kíváncsiságból benyomták egy ilyen ház ajtaját, nem volt nehéz dolguk vele, a rozsdás reteszek nemigen tudtak semmiféle erőnek megálljt parancsolni. Odabent mintha kimerevedett volna az idő, a konyhaszekrényekben tiszta tányérok sorakoztak, a tűzhely mellett lábasok, az asztalon poros, de nem kopott viaszos vászon terítő, és a szoba sarkában még egy régi tévé is állt. Áram persze már nem volt, rég kikapcsolták, talán a vezeték is leszakadt valamelyik télen. Aki innen elment, nyilván úgy ment el, hogy látni sem akarta a helyet többé.

Miközben a fiú átlendítette magát a híd korlátján, a túlparton álló üres víkendházat figyelte. A gazverte kertben hátára fordított,  beszakadt ladik úgy hevert ott, mint valami rég kihalt ősállat titokzatos koponyája. Néhány év, és arra sem fog már senki emlékezni, hogy valaha mire használták rég eltűnt gazdái.

A híd göröngyös betonfelszínén nem volt valami kellemes sétálni, a fiú sziszegve emelgette a talpát, de szemét már a félúton álló fiúkra szegezte, nem is törődött igazán azzal, hová lépjen. Két idősebb fiú állt előtte pár méterrel, egy kivörösödött képű köpcös, meg egy barnára sült inas alak. Mind a kettő kárörvendő vigyorral figyelte, ahogy közelít, az inas a fejét is megcsóválta, aztán oldalra kisercintette a nyálát a fogai között. Ha be vagy szarva, nem kell, mondta a köpcös, de már ma este ezen fog röhögni mindenki. A fiú kihajolt a korláton és a csatornát bámulta, a barna iszap és a zöld víz keverékébe valami szürke szín is beúszott, és az egész úgy kavargott alatta, olyan tétován vánszorgott lefelé, mintha az anyag nem tudta volna eldönteni, hogy folyó akar-e lenni vagy inkább mocsár végre.

Az inas melléhajolt, úgy dünnyögte, nem olyan magas, csak arra kell figyelni, hogy kifelé ugorjál, mert ott vannak lent a régi híd csonkjai, és volt már, aki arra esett. Ahogy ezt kimondta, tett egy olyan mozdulatot a tenyerével, mintha egy legyet lapítana oda a vaskorláton. A fiú összerezzent, hallott már erről, de akkor is. Orosz rulett, megint ez jutott eszébe, aztán átemelte a jobb, majd a bal lábát is a korláton, kívül állt immár, és a vashoz préselt csípőjén érezte, hogy egész testét valami sűrű remegés járja át. Csak el kell engednie a korlátot, erre igyekezett koncentrálni becsukott szemmel, de közben képtelen volt a mocskos víz mélyén lapuló betoncsonkokat kiverni a fejéből. Na, mi lesz már, kérdezte a köpcös hátulról, estig akarsz itt kepeszteni? A fiú kinyitotta a szemét, és akkor mi van, ha mindenki rajta röhög majd, jutott eszébe, egyszer vége lesz annak is. Hátrahúzódott lassan, teljes súlyával visszadőlt már a belső oldalra, az inas megint sercintett egyet, a köpcös meg úgy bámult, mint aki nem érti, hogy most akkor mi van. Már majdnem hátraesett a fiú, de aztán váratlanul előreszegte a fejét. Meztelen talpa hangos cuppanással vált el a megbarnult betontól.