Kritikus gondolkodás a Netflixen

„Pedrónak hívnak, és úgy tűnik, én is szexista vagyok” – mondja egy középkorú férfi egy, a toxikus férfiassággal leszámolást ígérő kurzuson, miután a két mellette ülő már elismerte, hogy igazi hímsoviniszta. Most a negyedik bemutatkozásán a sor, aki képtelen azt mondani, hogy szexista, barátaira néz, megkérdezi, hogy mi a francot keres itt, majd lelép az általa baromságnak ítélt tanfolyamról, de még odaszól nekik, hogy a bárban megtalálják. Ezzel az egészséges feszültséggel indul a Netflix új spanyol szériája, az Alfahímek (Machos Alfa), amelynek tíz, nagyjából 30 perces epizódja a tanfolyam kezdete előtti, majd utáni napok történetét meséli el.

Alberto és húga, Laura Caballero spanyol televíziós alkotók komédiasorozata az első jelenetben látott négy cisznemű, fehér, középkorú, heteroszexuális barát életközepi válságát követi nyomon Madridban és egy rövid kitérő erejéig Ibiza szigetén. 

Kénytelenek úrjaértelmezni a férfiasságot, mert abban a radikálisan megváltozott világban, amelyben élniük kell, egyre kevésbé találják a helyüket. Pedro Aguilar (Fernando Gil hibátlanul birkózik meg a gazdag macsó szerepével) elveszíti állását az egyik kereskedelmi tévében, miközben a felesége látványos erőfeszítések nélkül leiskolázza a médiapiacon; Luis (Fele Martínez) házassága 12 év, két gyermek és két anyós után tropára megy, felesége a személyi edzőjével kezdi el csalni; Raúl két éve hűtlen a barátnőjéhez (habár a szerep működését egy rakás klisé és sztereotípia garantálja, Raúl Tejón számára busásan kifizetődő, a leghumorosabb karakter) de amikor az ügyvédnő elárulja, hogy nyitott kapcsolaton gondolkozik, a férfi sehogy sem tud megbarátkozni a kölcsönös promiszkuitás gondolatával. Santi (Gorka Otxoa) pedig képtelen túltenni magát az előző feleségén, ezért Tinder-randik segítségével ágyba visz tíz vadidegen nőt.

Az Alfahímek négyfős baráti társasága sokáig nincs tisztában azzal, hogy az alfahímekre jellemző elbizakodottságuk valódi, büntetésre váró hübriszt teremt: patriarkális-szexista megjegyzéseik, a nőt tárgyiasító gondolkodásmódjuk a mérgező, egészségtelen férfiasság csökevénye, amelyet már rég meghaladott az idő. Az új, egészséges maszkulinitáshoz vezető úton elindulva rá kell eszmélniük, hogy önértelmezésük megváltoztatása nem pusztán abból áll, hogy megtanulják a heteroflexibilitás jelentését, hanem 180 fokos változáson kell átmenniük. A humorforrást szinte végig az adja, hogy Santi, a baráti kör legsikertelenebb és legérzékenyebb tagja azonnal megérti az „új idők, új dalait”, a hétköznapi rendőr, Louis többé-kevésbé támogatja a barátját Pedro és Raúl viszont még sokáig a tankönyvi macsóság képét adja.

Láttunk már ilyesmit, de ha mégsem jött volna szembe hasonló problémafelvetés az elmúlt öt-tíz évben, nem kell atomfizikusnak lennünk ahhoz, hogy kitaláljuk, mire számíthatunk. A Caballero-testvérek viszont csavarnak egyet a történeten: a madridi négyek valóban hímsoviniszták lennének? Cseppet sem biztos ez, hiszen Raúl képes sírni, és sokkot kap, amikor felismeri, hogy idős szülei swingerklubba járnak, Louis alaposan kiveszi a részét a házvezetésben, Santi befogadja a lányát és azonnal ugrik az erőszakos-arrogáns exfeleség hívására, Pedro pedig nem azért halmozza el ajándékokkal a szerelmét, mert csak kirakatfeleséget lát benne, hanem azért, mert nincs más szeretetnyelv, amelyet beszélni tudna.

Ugyanakkor nem igazán lehet azt állítani, hogy a közvélemény sütné ezekre a sokszínű, de kulturálisan a társadalmi dominanciákkal a férfiaknak kedvező spanyol társadalom eltérő, mégis hétköznapi férfijait megtestesítő alakokra a káros maszkulinitás bélyegét. Egyben azonban biztosak lehetünk: mindannyian a férfiasságuk útvesztőjébe kerültek. A nők pedig élik a maguk boldog, emancipált, gazdag életét. (María Hervás parádés alakítást nyújt influenszerként, de Kira Miró, Raquel Guerrero és a fiatal Paula Gallego is kihozza a maximumot a figurájából.)

Bár az Alfahímek nem elég bátor ahhoz, hogy merőben új gondolatokat kínáljon, Spanyolország legszeretettebb komédiasorozatává vált (két héttel az első epizód debütálása után a Netflix már be is jelentette: készül a második évad).

Igaz, a férfi szubjektum mibenléte körül forgó történet nem tartalmaz különleges fordulatokat: a protagonisták felskiccelt figurák, a könnyed hangvétel és az emészthető humor pedig leegyszerűsíti a nemek közötti egyenlőség témakörét. Az alkotók mégis gondoskodtak arról, hogy a sorozat ne rekedjen meg sem az új férfiasságot elmarasztaló, sem a patriarkális(abb) szemléletét dicsőítő narratíva oldalán.