Komáromból ősz óta nem mozdul

A Vladimír Balko rendezte Lelki békében nyújtott alakításáért tíz évvel ezelőtt a szlovák filmesek legrangosabb elismerésében részesült. Legfrissebb filmje, a Horváth Lilivel forgatott Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre a világ különböző pontjain gyűjti a trófeákat. Chicagóban Arany Hugó-díjat nyert. A spanyolországi Valladolidban a fődíj mellé még három komoly elismerést kapott. Varsóban a kritikusok nemzeti szövetségének a zsűrije díjazta. Philadelphia fesztiválján a legjobb játékfilm lett. Legutóbb Independent Spirit Awardra, a független filmesek Oscar-díjára jelölték, és már Amerikában is vetítik a filmet.

Ekkora köröket még egyetlen filmje sem futott a világban.

Jóleső érzés mindenképpen. Nagyon élvezetes volt a munka Horváth Lilivel. Végtelenül rokonszenves, nyitott egyéniség. Az első perctől fogva érezni lehetett a forgatáson, hogy minden pontosan ott van a fejében. Felkészülten, nagy odafigyeléssel, érzékenyen kommunikált velünk.

Filmben vagy színpadon rendezte már nő?

Lili volt az első, és elmondhatom, nagyon kellemes munkakapcsolat volt köztünk. Az egész csapatot következetesen vezette végig az úton, nem adott esélyt a véletlennek. Láttam a kollégákon, hogy senki sem bizonytalanodott el abban, amit nyújtania kellett a kamera előtt. Nem egy forgatáson bennem is több kérdés vagy kétely merül fel. Ha magára marad az ember az alkotói folyamatban, mert nem érzi a rendező figyelmét, sokszor nem is tudja eldönteni, mi a legjobb megoldás. Hogy így jó, vagy úgy lenne jobb? Lilinél más volt a helyzet. A legapróbb mozzanatot is tisztán látta.

Egy budapesti kórház agysebészét játssza a történetben, a főhős kollégáját.

Engem a kórházi környezet mindig lehangol, szorongással tölt el. Amint belépek a kórház kapuján, felszökik a lázam. Legalábbis úgy érzem. De abban a pillanatban, amint kilépek az utcára, már el is múlik, semmi bajom. Nem fóbia ez nálam, csak olyan idegesítő érzés. Az orvosok iránt érzett tiszteletem által ugyanis misztifikálom a közeget. Főleg most, ebben a hosszúra nyúló járványhelyzetben, amitől szintén szorongás van bennem. Arról nem is beszélve, hogy egy orvos jelleme nem mindig bontakozik ki teljesen a történet során. Én meg tudni szeretném, milyen traumái lehetnek, mit érdemes megmutatni belőle. Színészileg néha nehéz fogást találni egy orvoson. A közönséget pedig érthetően az érdekli, hogy milyen ember az illető. Hibázik? Van rossz tulajdonsága? Milyen benyomást kelt a betegben? Nem könnyű jól, árnyaltan ábrázolni egy doktor lelki világát.

A fehér köpenyt mégis jól viseli a filmben.

Levetni jobb volt, mint felvenni.

Remek partnereket kapott. Az amerikai karrierjét maga mögött hagyó idegsebészt, akit a szerelem hoz vissza Budapestre, Stork Natasa alakítja, akivel a történet szerint a műtőben találkozik.

Natasa szimpatikus, tehetséges színésznő. Úgy kommunikáltak Lilivel, hogy abból érezni lehetett, mindent százszor átbeszéltek a forgatás előtt.

A férfit, akiért hazajött, Bodó Viktor formálja meg.

Viktor rendkívül izgalmas színész. Sok minden van a fejében, ez feltűnt. Mivel egyetlen közös jelenetünk volt, és eléggé zárkózott ember, túl sok mindenről nem beszéltünk.

Lukáts Andor is az orvoscsapat tagja.

Vele már Komáromban is dolgoztam, 2007-ben, Sütő András drámájában, az Egy lócsiszár virágvasárnapjában. Ő rendezte az előadást, és már az akkori találkozásunk is izgalmas volt. Andor a kaposvári színház nagy korszakának egyik emblematikus színésze. Régóta csodálom őt. Egyszerű eszközökkel dolgozik, és mindig pontosan fogalmaz. A dolgokhoz való egyedi hozzáállásával is képes lenyűgözni.

A járvány két hulláma között Szlovákiában és Csehországban is forgatott.

Rasťo Boroš Fehér lovon fekete című rendezésében kisstílű, rimaszombati bűnöző vagyok, egy kisvárosi maffiózó, aki már szögre akarja akasztani a múltját. Fekete komédia lesz a film, nem egy véres történet.

Mucsi Zoltán is maffiózóként tűnik fel a filmben.

Az én szememben ő egy csoda. Egy szórakoztató csodabogár, akinek minden pillanata hiteles. Összetéveszthetetlen humorából az elesett, balfék figurák egész serege kapott már, mégis mindig élvezetes, sőt mi több, az újszerűség varázsával hat. Talán a sugárzó intellektusa által. De magánemberként is nagyon szerethető.

A cseh–szlovák koprodukcióban készült mesefilmben, A gyógyító vízben Varga Anikóval alkotnak házaspárt.

A múlt nyáron már csak pár forgatási napunk volt hátra, és ez volt a szerencsénk, mivel a Covid mindent felülírt. Sok munkám megakadt. A színház is többször beindult, aztán a helyzet miatt nemegyszer leállt. A mi osztályunk próbáit ötször kezdtük el a Jókai Színházban, de a karantén nem engedte meg, hogy eljussunk a bemutatóig. Rengeteg energiát elvett tőlünk a Covid. Amint eljutottunk egy bizonyos szakmai, érzelmi szintre, le kellett állnunk. Minden egyes újrakezdés olyan volt, mintha újra tanultunk volna járni. A végére sajnos kezdett kihűlni a dolog. Ez zavart a legjobban. Az első olvasópróbán még mindenki felfokozott érzelmi állapotban vett részt, aztán a korlátozások miatt bennem is lanyhult az egész. Így irtó nehéz színházat csinálni. Minden kérdőjeles a színházban, hiszen senki sem tudja, mi lesz két-három hónap múlva. Az aktuális helyzet mindent felülír.

Komolyabb panaszra még sincs oka, hiszen azon kevés színészek közé tartozik, akiknek még a szorongató körülmények között is volt munkájuk.

Igen, mindig jött valami, csak teljesen más ritmusban, mint egyébként. Lehet, hogy furcsán hangzik, amit mondok, nekem jót is tett ez a fékezés. Jó volt kicsit megpihenni. Kisimultak az idegszálaim. Tíz napig még karanténban is voltam, amikor a színházba is betört a vírus. Nem csöngött a telefon, nem kellett egyeztetni, tanulni, készülni, rohanni. Minden nélkül csak úgy lehetett lenni.

De megúszta a bajt?

Ősszel, amikor karantén miatt bezárt a színház, nem voltam covidos. Karácsonykor aztán, mielőtt a szüleimhez utaztam volna Zselízre, pozitív lett a teszt, de tünetmentesen túléltem a napokat. Ünnepek között ki sem mozdultam a lakásból. Később elmentem vérvizsgálatra, és akkor derül ki, hogy semmi ellenanyag nem termelődött bennem, illetve nem is találkoztam a vírussal, csupán a tesztem lett pozitív. Ma sem értem, hogy történhetett.

Színpadon mikor volt legutóbb?

Valamikor szeptemberben, Az üvegcipőben. Decemberben pedig verset mondtam egy koncertszerű előadáson. Most a magyar költészet gyöngyszemeit mondjuk fel, amelyeket majd a neten találnak meg az érettségire készülő diákok.

Kamera előtt mikor állt az elmúlt hónapokban?

Januárban, az Ultimátum című nyolcrészes szlovák krimiben. Egy titkosrendőrségi nyomozótiszt vagyok a sorozatban. Februárban újraforgattunk egy bonctermi jelenetet Prikler Mátyás készülő filmjéhez, a Hatalomhoz, amelyben egy gömöri vadászaton halálra sebzett fiú apja vagyok.

Boncterem? Ha Horváth Lili filmjében olyan nehezen viselte a műtőbeli epizódot, akkor…

… ez sem volt könnyű.

És a krematórium?

Ha választani kellene, akkor inkább azt választanám. Bizarr, de nem zavar. A boncterem durvább. A krematóriummal ki vagyok békülve. Ott nincs bennem rossz érzés, bár oda sem szívesen megyek. Csak ott mindenre kíváncsibb vagyok, mint egy orvosi rendelőben.

Szabadabb hetei, hónapjai alatt, gondolom, talált magának valamilyen elfoglaltságot, hiszen született ezermester hírében áll.

Most épp a saját lakásomat újítom fel. Komoly átépítés zajlik nálam. Fürdőszoba, konyha, talaj, minden új lesz. Sokat tanultam másoktól, remek szakemberektől, csak a villanyhoz, a gázhoz és a vízhez nem nyúlok.

De fest, csempéz, parkettázik, sőt még falat is húz, ha kell.

Az megy, és nem is sajnálom rá az energiát. Egyáltalán nem feszélyez, hogy nekem minden tovább tart, mint egy profinak. Nem kell hajtanom magam. Igyekszem precízen dolgozni. Eleinte dühöngtem, hogy miért éppen most, ebben a keserves, kilátástalan helyzetben kezdtem bele a nagy munkálatokba, aztán szép lassan megnyugodtam. Rájöttem ugyanis, hogy jobbkor bele sem vághattam volna. Legalább hasznosan töltöm el az időt. Nem ülök tétlenül a cementzsákokon. Folyamatosan dolgozom. Akkor érzem igazán elememben magam, ha van mit csinálnom.

A szerző a Vasárnap munkatársa