Kölcsönlányok a háremből

Aztán azzal folytatta, hogy „fiatalabbak igen, de jobbak nem!”. Életkorával kapcsolatban Jan Saudek bevallotta, fizikailag megváltoztatta az idő múlása, „minél idősebb vagyok, annál hülyébb, gyengébb leszek”, de fotográfusi énje mit sem változott, vagyis mint ahogy mindig tette, ma is „mezítelen lélekkel fényképezek” – mondta. A Pozsonyban, a Mihály-udvar pincegalériájában rendezett kiállítása előtt tartott sajtótájékoztatón is „levetkőzött” az újságírók előtt, vagyis minden szelepet kiengedett, és emberileg, lelkileg teljesen kitárulkozott. Állítja, ő az „élő dekadencia, az élő hanyatlás”, aki hajnali ötig alszik, és aztán egész nap nem csinál semmit – „idős vagyok, egyedülálló, független, azt csinálhatok, amit akarok”. Özvegyi nyugdíjából él és modelleskedik – ahogy említette, kétszeres özvegy egyszeri nyugdíjjal, mert második özvegységét hivatalosan nem ismerték el. Élettársa, Sara Saudková szokta őt medellként alkalmazni, „ötszáz koronát kapok tőle egy-egy fotózásért” – árulta el Saudek. Persze nemcsak ez a két bevételi forrása van. Bár ahogy bevallotta, soha nem a pénzért fotózott, de az emberek megveszik a képeit, s ezért meg tud belőlük élni. Sara szerint ma ez az a mérce, amelyet az emberek a legfontosabbnak tartanak: ha valamivel pénzt tudsz szerezni, akkor van értelme, hogy csináld. S az ilyen tevékenységet – Saudek esetében a fotózást – folytatni kell.

És a cseh fotográfus bizonyára még sokáig nem teszi le a fényképezőgépet, különösen, hogy úgy látja, „az élet hosszú és édes”. És persze azért sem, mert újabbnál újabb ajánlatokat kap.

Amerikaiak kínáltak fel neki egy lehetőséget, reprezentatív könyvet készülnek kiadni legújabb fotóiból, rajzaiból, írásaiból. „Biztosan komolyan gondolják, hiszen már kétszer átrepülték miattam az óceánt” – mondta. Könyvvel Sara is készül; Saudek hetvenedik születésnapjára, három év múlva valamiféle életműkiadványt szeretne megjelentetni, vagyis olyan kötetet, amely minden olyan műalkotást tartalmazna, amely a mester műtermében napvilágot látott.

A csehek esetleg csak ilyen formában ismerkedhetnek majd az ország egyik, határokon túl is jól ismert fotóművészének munkáival. (Saudek Pozsonyban elmesélte: a hollywoodi „fekete Chaplin”, Whoopi Goldberg egyszer azt nyilatkozta Csehországgal kapcsolatban, hogy „két dolgot ismerek onnan, Havelt és Saudeket”.) A fotográfus évekkel ezelőtt azzal sokkolta a közönséget, hogy kijelentette, nem hajlandó Prágában kiállítani. Most pedig úgy néz ki, teljesen hátat fordított a hazai kiállítási tevékenységnek: leszögezte, hogy Csehország határain belül egyetlen kiállítóterembe sem hajlandó bemutatni a munkáit. Az elutasítását, valamint a mesterben bizonyára azóta is munkálkodó dühöt és dacot az váltotta ki, hogy egyszer az egyik szerelme, anélkül, hogy megbeszélték volna, egyezkedni próbált egy pontosan meg nem nevezett iparművészeti múzeum illetékes munkatársával, hogy az intézményben Saudek-kiállítást rendezzenek. A munkatárs elutasítóan közölte, hogy Saudekot esetleg öt év múlva állítanak ki, addig nem. „Akkor viszont soha” – mondta Saudek, és döntését azóta sem változtatta meg.

ĺgy aztán van ideje ünnepelni. Azt sem hallgatja el ugyanis, hogy december harmincegyedike kivételével számára minden nap szilveszter, legalábbis úgy próbál megélni minden napot, mint az esztendőfordulót, hogy aztán az év utolsó huszonnégy órájában – ezzel (is) szeretne különbözni másoktól – egy korty alkoholt se igyon.

Modelljei persze nem hagyják, hogy munka nélkül töltse a napjait. „Nem hívom őket, jönnek maguktól – mondta. – Csak a hivatásos modelleket nem szeretem, a professzionizmus merő hazugság.” A hivatásos fotómodellekről nehéz többet mutatni, mint valós élethelyzetektől messze eső természetellenességet, pózt és lélektelenséget.

A Saudek-modellek azonban az utóbbi időben nemcsak a mester régi típusú gépeinek objektíve előtt bontakoznak ki, Sarának is dolgoznak. „Lopkodom Jan háremét, és kölcsönveszem a modelljeit” – mondja Sara, akinek munkáit együtt láthattuk Jan Saudek fotóival a Mihály-udvar pincegalériájában rendezett Isteni vígjáték című kiállításon.

S ezek a modellek az élet sűrűjéből jönnek, s kopogtatnak Jan Saudek ajtaján. Majd a Flexaret objektívjén keresztül belépnek az Isteni vígjátékba, vagyis az élet bugyraiból, kínból és kéjből, elesettségből és felemelkedésből születő saudek-i képköltészetbe.