Kilencven éve született Kertész Imre Nobel-díjas író

A holokauszt, a koncentrációs táborok azt bizonyították Kertész számára, hogy a jó lényegében anomália a világon, és csak a gonosz igazolható és magyarázható. Az a gonoszság, amely a koncentrációs táborban zajlik, ahol a Sorstalanság történetének nagy regénye játszódik, nemcsak rettenetes, hanem egyúttal olyan nyilvánvaló is, mintha az ember lényegéből fakadna.

„Írásaimban a holokauszt soha nem múlt idő. A holokauszt során felismertem az embernek egyfajta állapotát, egy nagy kaland utolsó állomását, ahová kétezer év etikai és erkölcsi kultúrájával a háta mögött érkezett el az európai ember”

– mondta Kertész 2002-ben.

Kertész Imre budapesti zsidó családban született. 1944-ben, 14 éves korában Auschwitz-Birkenau, később Buchenwald koncentrációs táborába hurcolták.

Buchenwald felszabadítása után, 1945-ben tért vissza Magyarországra. Leérettségizett, majd a Világosság című napilapnál, 1951-től 1953-ig pedig az ipari minisztérium sajtóosztályán dolgozott. 1953-ban kommunizmusellenes nézetei miatt elbocsátották. Hogy megéljen, német írók, filozófusok munkáit fordította magyarra. Lefordította Friedrich Nietzsche, Ludwig Wittgenstein néhány írását, de Elias Canetti, Barbara Frischmuth, Joseph Roth, Arthur Schnitzler, Sigmund Freud és Hugo von Hoffmanstahl alkotásait is. Fordított zenei librettókat is, és közben írt.

A holokausztról és a náci haláltáborokról szól legismertebb regénye, a Sorstalanság című (szlovákul 2000-ben jelent meg Bezosudovosť címmel). A könyvet 1960-ban kezdte írni, öt évvel később megjelentetésre készen állt a kézirat, de a negatív értékelések miatt nem adták ki a könyvet.

A történetet Köves György, egy 15 éves zsidó fiú meséli el. A narráció és a könyv nyelvezete egyedülálló módon, szokatlan stílusban ábrázolja az életet a koncentrációs táborban.

Kertész Imre regényét számtalan nyelvre lefordították, Koltai Lajos 2005-ben filmet forgatott belőle.

A totalitárius rendszer működését és az egyén sorsát további munkáiban is feldolgozta: A kudarc (Fiasko, 1988), Kaddis a meg nem született gyermekért (Kadiš za nenarodené dieťa, 1990), Felszámolás (Likvidácia, 2003).

Arra kérdésre, hogy ez emberek miért olyanok, amilyenek, A nyomkereső (Stopár, 1977), a Gályanapló (Denník galejníka, 1992), a Valaki más: a változás krónikája (Ja – niekto iný: kronika premeny, 1997) című munkáiban kereste a választ.

A holokauszt témáját boncolgatta A holocaust mint kultúra (Holokaust a kultúra, 1993) vagy A száműzött nyelv (2001) című esszékötetében, amelynek szlovák fordítása 2002-ben Vyhnaný jazyk címmel jelent meg.

 Az irodalmi  Nobel-díjat 2002-ben kapta meg Kertész Ime. 2012-ig Berlinben élt. Hazájában a nacionalisták támadásaival kellett szembesülnie, miután 2009-ben a Die Welt német napilapnak adott interjújában csalódottságát fejezte ki a magyarországi állapotok miatt:

„Az európai kultúra terméke vagyok, dekadens, ha úgy tetszik, gyökértelen. Ne nevezzenek magyarnak” – nyilatkozta a lapnak.

A Nobel-díjas és József Attila-díjas (1989) író 2012-ben telepedett vissza Magyarországra. Két évvel később a legmagasabb állami kitüntetést, a Szent István-díjat vehette át a köztársasági elnöktől, ami újabb kritikákat váltott ki nemcsak a nacionalisták, hanem Kertész támogatóinak körében is. Az akkor már beteg, Parkinson-kórban szenvedő író azt mondta, azért vette át a kitüntetést, mert ezzel is a magyarok közötti közeledést szeretné elősegíteni.

Kertész Imre, az egyik legjelentősebb magyar író 2016. március 31-én, 86 éves korában halt meg Budapesten.