Kicsi Beckham a bombák földjén

<p>Csak a keménysége, a naturalizmusa, a frontközelisége, vagy tűzközelisége az, amivel meglep, pontosabban, amivel elementárisan hat.</p>

Azzal - a tűzvonalban felvett jeleneteivel - viszont nagyon erősen hadi, háborús, katonai kegyetlen és durva a film. Film? Már ez is kérdés, miképpen, mi alapján, milyen műfaji megnevezéssel nevezzük mozgóképnek, illetve hova helyezzük el abban a mozgóképkultúrában, amelyben másfajta forgatókönyvírói-rendezői filmekhez vagyunk szokva.

Talán ezért is fordultak ellene veteránok, mert dokumentumnak nem elég valós, játékfilmnek pedig… Százharminc percen keresztül nem kínál történetet, történetnek még csak halovány vonulatát sem, állapotok, háborús helyzetek, tűzszerészmanőverek egymásutánja, sokszor ugyanazoknak a helyzeteknek a másféle megoldása, kibontása, másfajta megélése. Harctéri fortélyok egyenes adásban történő közvetítése, amit látunk, valójában azonban így sem igaz, mert mégsem az, nem művészi szűrő nélküli, puszta harctéri tudósítás, hiszen Oscar-díjjal jutalmazott forgatókönyv alapján készült (forgatókönyvíró: Mark Boal), Oscar-díjjal kitüntetett rendezésben. Hellyelközzel úgy tűnhet, akciók sorozatát látjuk, ha nem éreznénk a tétet, hogy itt nem babra megy a játék, itt valós helyszín van, és a valós bombák valóban robbannak.

A sorozatos Oscar-elismerés ezúttal is valószínűleg a témát találta meg, vagyis nagyban hozzájárulhatott a díjak megszerzéséhez, hogy Irakról szól a film. Pontosabban a háborúról, egy újabb amerikai hadműveletről. Egészen pontosan arról a bizonytalan pillanatról, a pillanatnak arról a töredékéről, amely dönt és eldönt. Mindenről határoz. Arról a bizonytalan pillanatról kerekít akcióban dús látványt Barry Ackroyd örökmozgó nyugtalan és nyugtalanító kamerája, amelytől a film szőke, kék szemű, leginkább lelkiző hőse is retteg: attól az időbeli választóvonalról, amelyen innen még élsz, azon túl már halott vagy. Ezeknek a bizonytalan pillanatoknak a sorozata ez a film.

Talán az őrült hősiesség filmjének lehetne nevezni A bombák földjént, ha a főszereplő magatartását nézzük - ő viszi a vállán a filmet. A kezelhetetlen, kiszámíthatatlan bombaszakértő, William James számára a háború mind felpörgetőbb droggá válik - Jeremy Renner kelti életre, hűvösen, közönyösen, de meggyőző erővel és tökéletes hitelességgel. James őrült hősiességét olyan „beteges szenvedély“ mozgatja, amivel társai nem tudnak mit kezdeni, hiszen ők a túlélés biztonságát (ha van ilyen a háborúban) keresik és igyekeznek kialakítani minden helyzetben. James, akit ha kellően felpörgetett az adrenalin, nem érez veszélyt, és védőruhájától, kesztyűjétől, maszkjától megszabadulva csak úgy vagdalkozik a bombaszerkezeteket biztosító zsinórok között. Ilyenkor minden bizonnyal valamiféle félresiklott szenvedély fűti őt, hogy begyűjtse a robbanószerkezetek alkatrészeinek aprócska, talán „agynak“ nevezhető szerkezeteit, amelyeket aztán elnézegetve azon lamentál, mennyi halált okozhattak volna. Ő az, aki hazamehetne a gyerekéhez, de élete a háború, élvezi a bombák hatástalanítását, s olyan váratlanul dönt, hogy azzal be is lehet fejezni a filmet, hiszen nincs értelme további kockáknak. Talán csak az jut eszébe még az embernek a feliratok elindulása előtt, hogy esetleg mégis ő az igaz katona: a halál ellensége, az élet megrögzött védelmezője, aki szenvedéllyel szedi ártalmatlan alkatrészeire az ölőszerkezeteket. Megindító, tehetetlen dühöt kiváltó, lelki görcsöket okozó az a kegyetlen jelenet, mikor benyúl a kicsi fiú, Beckham gyomrába, hogy kiemelje belőle az összeszerelt robbanó csőrendszert…

Na ez az a jelenet, amellyel A bombák földjén továbbélesíti azokat a látottakat, amiket például a Bábel vagy a Bőrnyakúak mutatott. Ez, a Beckham-motívum élesben robban a bombák földjén. Ezért a jelenetért mindenképpen - egyébként is egyszer - látni kell a filmet, másodszor úgyse vágyik már rá az ember, hacsak nem William James-hasonmás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?