Ján és Martina a Pohodán

pohoda

Visszajárni a Pohodára nem unalmas. Minden évfolyamnak sajátos a hangulata. A szervezők nem is titkolják, mennyire fontosnak tartják idén, hogy a könnyűzenei fesztivál a társadalmi történésekre is reflektáljon – ez nemcsak a közéleti beszélgetések tartalmán érezhető, hanem a zenei programon és a fesztivál területén fellelhető képzőművészeti alkotásokon is.

Közel háromszáz előadó állt a színpadon azon a koncerten, melyet Ewald Danel vezetésével adott a Szlovák Kamarazenekar az ország számos pontjáról érkezett énekkarokkal karöltve. Lélegzetelállító kontrasztot mutatott a színpad, amelyet már a The Chemical Brothers produkciójára készülve óriáskivetítőkkel láttak el, és ahol Antonín Dvořák Bibliai dalok című zeneműve csendült fel a kórusok és a kamarazenekar közös előadásában. Nem szokványos, hogy komolyzenei koncerttel induljon egy könnyűzenei fesztivál, de a Pohodán ez most indokolt volt. Nemcsak azért, mert a komolyzene évek óta a fesztivál zenei programjának szerves részét képzi, hanem azért is, mert Ján Kuciak és Martina Kušnírová emlékére szólt, akik kedvelték a komolyzenét és látogatták a fesztivált. Michal Kaščák, a Pohoda főszervezője elmondta, büszke erre a produkcióra, viszont nem örül annak, hogy milyen alkalomból tarották ezt a koncertet.

„Ján Kuciak azért halt meg, mert a szabadságért harcolt. Az, ami vele és jegyesével, Martinával történt, az a szabadság ellen indított támadás, a mi fesztiválunk azonban a szabadság ünnepe”

– hangsúlyozta Kašcák a koncert nyitó pillanataiban.

Galéria

A fesztivál területének szívében Martin Dzurek szobrász és Ján Vajsábel képzőművész installációja áll. Az alkotás alapjául Dzurek egy korábbi alkotása szolgált, amely két függőleges oszlopból áll, ezekre pedig domborműként egy férfi és egy női arc részletét faragta. Az oszlopokon most Ján és Martina portréjának egy-egy részlete látható, a kettőt összefogó kőoszlopon pedig a Spojili nás – azaz: Összefogtak minket – felirat olvasható.

Ma délután lép fel a fantasztikus amerikai vonósnégyes, David Harrington csapata, a Kronos Quartet. A formáció, mely az elmúlt évtizedekben számos világhírű zeneszerzővel működött együtt, ezúttal egy szlovákiai felkérésnek tesz eleget: Miroslav Tóth zeneszerző művét fogják eljátszani, melyet a zeneszerző Ján Kuciak utolsó cikke alapján komponált, és ennek nyomán A messze nyúló csápok kvartettje (Kvarteto siahajúcich chápadiel) címet kapta.

Havran Kati

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?