Irodalmárok izgalmas élete a Netflixen

A tanszékvezető egy képzeletbeli amerikai egyetemen játszódik, ahol a kritikus szellemű diáktömeg szenvedélyes vitába bocsátkozik az első kérdés kapcsán, fittyet hányva neves irodalomtörténészekre, akik a világirodalom remekének tartott mű esztétikai és művészi értékeit szeretnék boncolgatni órájukon. Ezek a diákok már nem fogadják el a nézetet, hogy egy regény kritikai megítélése független maradhat az író életének részleteitől, melyeket a mai kor szellemében esetlegesen elítélhetnénk. 

Akinek kedve támad – így tanévkezdés idején – egyetemi környezetben játszódó, könnyed, de mégis minőségi néznivalóhoz, annak meleg szívvel ajánljuk A tanszékvezetőt, a Netflix kifejezetten jóra sikerült hatrészes dramedyjét.

A régi értékek megőrzésének fontossága és a fiatal, kritikus szellem közti harc a tanárok között is kibontakozik. A történet azzal indul, hogy új vezetőt neveznek ki a fiktív Pembroke Egyetem irodalom tanszékének élére, Ji-Yoon Kimet, akit Sandra Oh alakít. Nem mellesleg elsőként nő és nem fehér ezen a poszton. Mint az rövid időn belül kiderül, az egyetem vezetése nem szándékozik túlságosan szabad kezet biztosítani Ji-Yoonnak. A dékán kezébe nyom egy listát azoknak a professzoroknak a nevével, akiktől erősen javasolt, hogy megváljon. Ők a tanszék legidősebb, egyben legtöbbet kereső professzorai, akik sok-sok letanított év elteltével jól megérdemeltnek és biztosítottnak érzik pozíciójukat, ámde a diákok körében a legkevésbé népszerűek – erről az előadásaik alatt erősen foghíjas széksorok árulkodnak leginkább. Ji-Yoon egyik harca az ő megőrzésük érdekében indul, másrészt igyekszik állandó szerződést biztosítani fiatal, afroamerikai kolléganőjének (Nana Mensah), aki rendkívül népszerű ugyan a diákok körében és a Twitteren, de nem vívja ki idős férfi kollégái rokonszenvét. Ezek a kollégák nem restellnek keresztbe tenni akadémiai előléptetésének. 

Ebbe az alaphelyzetbe a forgatókönyvírók egy következő szálat is szőnek: egy másik tanár, az egyébként briliáns és rendkívül közkedvelt, sármos Bill (Jay Duplass) felesége halálát követően kissé szétesik. Óráiról elkésik, problémát problémára halmoz, mígnem elköveti legnagyobb baklövését: szatirikus szellemben bemutat egy igencsak nem helyénvaló gesztust, melyet szemfüles diákjai természetesen videóra vesznek. Az incidens virálisan terjed, felturbózott formát is öltve, mígnem a diákok fellázadnak, és tüntetve követelik az igazságszolgáltatást. Mindezek következtében nem kis teher nehezedik Ji-Yoon vállára. Az egyik oldalon ott tornyosul felette az egyetemi vezetőség, azt követelve, hogy tegyen eleget a tüntető diákok kérésének, hogy az egyetem a sajtó előtt is megőrizze jó hírnevét. Másrészt viszont igazságérzete azt diktálja, hogy egy félreértelmezett, kontextusától megfosztott gesztus miatt nem tehető tönkre egy akadémiai pályafutás – ráadásul azé a kollégáé, aki iránt Ji-Yoon is gyengéd érzelmeket táplál. 

A romantikus szál szerencsére nem túl csöpögős és nem írja felül a narratívát: a sorozat erőssége pont az, hogy a maga összetettségében szeretne képet alkotni az akadémiai lét viszontagságairól. Például igyek-szik rávilágítani, hogy az egyetemi tanár munkája mennyi lemondással jár, a kutatásra fordított figyelem mellett hogyan bukhat el a magánélet, de szelíden rávilágít a szakma szépségeire, még akkor is, ha a külső szemlélő ritkán képes értékelni azokat. 

Miért vagy doktor? – kérdezi a sorozat egyik kiváló pillanatában Ji-Yoontól lánya, aki egyébként viselkedésproblémás, és akit Ji-Yoon szingli anyaként fogadott örökbe, hogy végtelen harcokat vívjon a megfutamodó bébiszitterekkel. Ji-Yoon lelkesen próbálja elmagyarázni lányának, hogy azért, mert szeretett volna versekkel és gondolatokkal foglalkozni. – Jó, jó, de miért vagy doktor, ha soha nem segítesz senkinek? – teszi fel a lényegre törő kérdést a kislány, görbe tükröt tartva az akadémia buborékában élő anyuka elé, és egy picit az elé a néző elé is, aki hajlamos megvetően legyinteni a bölcsészettudományok irányába.

Ha a sorozat legjobb pillanatairól van szó, mindenképp ki kell emelni a Chaucer-rajongó idős professzor karakterét, Joant, akit Taylor Holland alakít pazarul, és aki miatt egyébként sokan követelik a következő évadot (erről hivatalosan még nincs szó). Joan egyike annak a három idős professzornak, akiket Ji-Yoonnak ki kellene rúgnia. Joan minderről mit sem sejtve reklamál, mikor irodáját áthelyezik az alagsorba, amit akadémiai pozíciójának lefokozásaként él meg, és makacsul nyomoz, nem fél illegális eszközökhöz folyamodni, hogy kiderítse, melyik diákja ír lesújtó kritikákat az óráiról. 

 A hatrészes dramedy mögött egyébként az a David Benioff és D. B. Weiss producerpáros áll, akik a Trónok harca atyjai. Egészen meglepő zsánerváltásról van szó tehát, hiszen a fantasy világán túllépve olyan helyszínbe ágyazott történet készítése fölött bábáskodtak, melyet általában nem tekintünk izgalmasnak. Ezt a sztereotípiát a szofisztikált, finom humorral fűszerezett A tanszékvezető szerencsére kiválóan meg tudja cáfolni.