Ihlet nincs – ötlet, tudás és akarat van

A Szigetszentmiklóson élő Károly György költő volt a közelmúltban a vendége a Lévai Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnázium által szervezett író-olvasó találkozónak. A váci Kármán József Társaság alapítójával, a Napút irodalmi folyóirat törzsszerzőjével Forgács Miklós beszélgetett. A beszélgetés fonalát gombolyító újságíró először a költő közérzetére volt kíváncsi: vajon jó-e költőként élni manapság, egyáltalán jó-e gondolkodó emberként élni olykor-olykor felbolydult, értékevesztett világunkban?

Miért ne lenne jó, hangzott lakonikusan a válasz. A legfontosabb az, hogy nem szabad a tömegkultúra fogyasztójává lennünk, ugyanis nagyon könnyen elbutíthat a média. Annak ellenére, hogy mindenevővé akar bennünket tenni a posztmodern kor, vigyáznunk kell arra, hogy ne váljunk manipulálttá és eladhatóvá. A legfőbb erkölcsi érték az őszinteség, ez az egyetlen hitel. Ma az a trend, hogy érthetetlen filmeket kell készíteni. Persze mindig lesznek olyanok, akik az érthetetlent is meg akarják magyarázni. Szegényebbek lennénk, sekélyesebb lenne az életünk, ha nem lennének köztünk olyanok is, akik a limonádét is megisszák, ezért Isten áldja meg a sznobokat.

Károly György nem hisz az ihletben. Ötlet, tudás és akarat van, szerencsés esetben mindehhez az alkotókedv társulhat. Ekkor megvan az esély, hogy jó vers keletkezzék. Kukorelly Endrét idézve a magában elhivatottságot és küldetést érző költő nagyon veszélyes lehet önmaga és környezete számára, csak írni kell a verseket és kész. Persze ez egyáltalán nem egyszerű dolog. Károly György hívő költőként Isten munkatársaként alkot. De egyszersmind fél és tart azoktól a pályatársaitól, akik véresen komolyan veszik önmagukat és a költészetet. Vannak sötét és világos dolgok életünkben, a költő is csak ember, akinek ugyanúgy rossz- és jókedve is lehet.

Forgács a Károly György által életre hívott nyelv egyes rétegeire, a hétköznapi és veretes, a tudatosan rontott és irodalmi nyelv költészetbe való beemelésére hívta fel a figyelmet. Károly Györgynél a gondolatnak is szaga van. A beszélgetésből kiderült, hogy Károly György szonettben fejezi ki leggyakrabban és legszívesebben érzéseit. A szonettet a versek királynőjének tekinti, akit ő nem meghódít, hanem leteper. Forgács hangsúlyozta, hogy Károly remekeit a nyelvi cizelláltság, a formai bravúr, hangulatában a zsörtölődő kritikai él, kiábrándultság, de mindenekelőtt az egészséges szkepszis jellemzi.

A beszélgetés utolsó részében a humorra terelődött a szó, ugyanis Károly György a paródia mestere is. Számára figyelemfelkeltő az, hogy a 20. század legsötétebb korszakában, az ötvenes évek Magyarországán íródtak a leghumorosabb versek. Ma nem érnek rá egymásra mosolyogni az emberek, sajnos a mi korunk nem a humorról szól, teszi hozzá a költő. Az igaz, hogy nem csak korunkra jellemző, hogy sok esetben nem szeretik, sőt utálják egymást a költők, ám a múltban a költők közti személyes ellentétek sokkal árnyaltabbak, emberibbek voltak. Példaként Krúdy egyik írását hozta fel, melyben Gárdonyi és Bródy nem éppen baráti viszonyáról értekezett.

Károly György a lévai magyar középiskolásokkal való találkozás után a Reviczky Házban a felnőttekkel is találkozhatott, sőt több diák még egyszer meghallgatta a költő és újságíró közti beszélgetést az irodalomról, tájról és indulatról. Kár, hogy az előre meghirdetett találkozót nem kísérte nagyobb érdeklődés.

Ezúttal a limonádéivó sznobok otthon maradtak.