Ihlet nincs – ötlet, tudás és akarat van
2006. február 25. 08:00
Miért ne lenne jó, hangzott lakonikusan a válasz. A legfontosabb az, hogy nem szabad a tömegkultúra fogyasztójává lennünk, ugyanis nagyon könnyen elbutíthat a média. Annak ellenére, hogy mindenevővé akar bennünket tenni a posztmodern kor, vigyáznunk kell arra, hogy ne váljunk manipulálttá és eladhatóvá. A legfőbb erkölcsi érték az őszinteség, ez az egyetlen hitel. Ma az a trend, hogy érthetetlen filmeket kell készíteni. Persze mindig lesznek olyanok, akik az érthetetlent is meg akarják magyarázni. Szegényebbek lennénk, sekélyesebb lenne az életünk, ha nem lennének köztünk olyanok is, akik a limonádét is megisszák, ezért Isten áldja meg a sznobokat.
Károly György nem hisz az ihletben. Ötlet, tudás és akarat van, szerencsés esetben mindehhez az alkotókedv társulhat. Ekkor megvan az esély, hogy jó vers keletkezzék. Kukorelly Endrét idézve a magában elhivatottságot és küldetést érző költő nagyon veszélyes lehet önmaga és környezete számára, csak írni kell a verseket és kész. Persze ez egyáltalán nem egyszerű dolog. Károly György hívő költőként Isten munkatársaként alkot. De egyszersmind fél és tart azoktól a pályatársaitól, akik véresen komolyan veszik önmagukat és a költészetet. Vannak sötét és világos dolgok életünkben, a költő is csak ember, akinek ugyanúgy rossz- és jókedve is lehet.
Forgács a Károly György által életre hívott nyelv egyes rétegeire, a hétköznapi és veretes, a tudatosan rontott és irodalmi nyelv költészetbe való beemelésére hívta fel a figyelmet. Károly Györgynél a gondolatnak is szaga van. A beszélgetésből kiderült, hogy Károly György szonettben fejezi ki leggyakrabban és legszívesebben érzéseit. A szonettet a versek királynőjének tekinti, akit ő nem meghódít, hanem leteper. Forgács hangsúlyozta, hogy Károly remekeit a nyelvi cizelláltság, a formai bravúr, hangulatában a zsörtölődő kritikai él, kiábrándultság, de mindenekelőtt az egészséges szkepszis jellemzi.
A beszélgetés utolsó részében a humorra terelődött a szó, ugyanis Károly György a paródia mestere is. Számára figyelemfelkeltő az, hogy a 20. század legsötétebb korszakában, az ötvenes évek Magyarországán íródtak a leghumorosabb versek. Ma nem érnek rá egymásra mosolyogni az emberek, sajnos a mi korunk nem a humorról szól, teszi hozzá a költő. Az igaz, hogy nem csak korunkra jellemző, hogy sok esetben nem szeretik, sőt utálják egymást a költők, ám a múltban a költők közti személyes ellentétek sokkal árnyaltabbak, emberibbek voltak. Példaként Krúdy egyik írását hozta fel, melyben Gárdonyi és Bródy nem éppen baráti viszonyáról értekezett.
Károly György a lévai magyar középiskolásokkal való találkozás után a Reviczky Házban a felnőttekkel is találkozhatott, sőt több diák még egyszer meghallgatta a költő és újságíró közti beszélgetést az irodalomról, tájról és indulatról. Kár, hogy az előre meghirdetett találkozót nem kísérte nagyobb érdeklődés.
Ezúttal a limonádéivó sznobok otthon maradtak.
Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.
Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.
Támogatom