Húszperces taps az Alföldi-korszak utolsó előadásán

<p>Mintegy húszperces tapssal búcsúztatta a közönség a Nemzeti Színház Alföldi Róbert nevéhez fűződő korszakát a társulat utolsó előadásán szombaton. A Mephisto című produkció végén a játszó színészek mellett a társulat többi tagja, köztük az igazgató is meghajolt a színpadon.</p>

A Nemzeti Színház törzsközönsége meglepetéssel készült: a taps leállt, a nézők "Köszönjük!" feliratú papírokat emeltek fel, a balkonról három transzparenst lógattak ki a köszönjük felirat mellett a darabból vett idézetekkel: "jog az élethez és a szabadsághoz", valamint "to be, or not to be" felirattal, és élő trombitaszóval, az Il silenzioval búcsúztak a társulattól. A szűnni nem akaró tapsnak a vasfüggöny leeresztése vetett véget.
    Alföldi Róbert utolsó Nemzeti Színház-beli rendezését, a hatalom és a művész viszonyát vizsgáló Mephistót a májusi bemutatót követően tíz alkalommal játszották.
    A Nemzeti Színházban az évad utolsó napján, június 30-án az elmúlt öt év lezárásaként búcsú gálaestet tartanak, amelyen írók, költők, zenészek, színészek köszönnek el a színház elmúlt korszakától.
    A CSAK - Akciócsoport a kultúráért szervezésében, Mohácsi János rendezésében megvalósuló rendezvényre a jegyek már elfogytak ugyan, de a nézőket várják a színház előtti parkba is, ahol kivetítőn követhető a műsor, valamint alkalmat adnak a közönség és a művészek találkozására is.    
    A gálaest várhatóan tíz óráig tart, majd a színház előtti téren folytatódik a rendezvény. A kivetítőn régebbi darabokból összeállított montázs látható, a szabadtéri színpadon zenészek játszanak. A program éjfélkor fejeződik be.
    Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház jelenlegi igazgatója június 30-ig vezeti a színházat, július 1-jétől Vidnyánszky Attila veszi át a teátrum irányítását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?