Húszéves a hatvanéves

A jeles Társaság idén ezért kettős jubileumot ünnepelhetett – a Magyar Szekció megalakulásának hatvanadik, valamint a Csehszlovákiai Magyar Írók Társasága létrejöttének huszadik évfordulóját. Így ragaszthatták rá a 2010. november 19-én zajlott rendezvényre a Húszéves a hatvanéves címet, mely e sorok írója szerint egyben utalás is akart lenni ama örök igazságra, hogy az író, költő csak annyira öregszik, amennyire művei állják az idő próbáját.

Mélyről indult a Társaság – foglalta össze az eltelt hat évtizedet tömören az eseményre szóló meghívó –, de az akadályok rétegeit áttörve igyekezett a felszínen maradni, a szlovákiai magyar írásbeliség jeles képviselőinek érdekvédelmével, irodalmi népszerűsítésével foglalkozó tárasággá válni. Ezért a Magyar Köztársaság kormánya a Nemzeti Jelentőségű Intézmények közé sorolta.

Vitrinekben az idő

A jubileumi ünnepséget Duba Gyula József Attila-díjas író nyitotta meg a Csallóközi Múzeumnak otthont adó Sárga Kastélyban, ahol Az irodalom visszanéz címmel kiállítást rendeztek a Magyar Szekció és az SZMÍT dokumentációinak anyagából.

„A vitrinekből az elmúlt idő emléke néz ránk – mondta a megnyitó alkalmával. – Hatvan év múlott el; számunkra nagyon fontos kor, a mi időnk. Történelminek is nevezhetném – a fogalom súlyát elbírja, kitölti és értelmezi. A háború utáni cseh-szlovákiai magyar irodalom hat évtizedét jelenti. Furcsán hiteles történelem, bennünk él; részesei voltunk és alakítói egyben. Hatvan évünket szívem szerint – vállalva a játékosan emelkedett metafora kockázatát – ahhoz a spanyol katedrálison végzett munkához hasonlítanám, melyet nemrégen szentelt fel a pápa. Több mint száz éve kezdték építeni, s még mindig nincs kész, jövője nyitott. A mi építkezésünk kevésbé pompás, jóval szerényebb mű, ám életesebb. Nem a hit hideg otthona, hanem az emberi vágyak és álmok folyamata. Bár a hit sem hiányzik belőle; az anyanyelvbe vetett bizalom építőanyagainak egyike.”

Ilyen lehet a tökéletesnek mondható múlt-tudat és a folyamatos jelenlét.

A megbecsült családtag

A rendezvény a Bonbon Szállóban folytatódott, ahol előbb Csanda Gábor irodalomkritikus, majd Hodossy Gyula, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnöke mondott köszöntőbeszédet. Ezt követően az Anyanyelvi Konferencia elnöke, Pomogáts Béla irodalomtörténész hangsúlyozta: egy kulturális intézmény történetében két évtized valóságos történeti korszakot jelent.

„A magyar kulturális élet históriájában kevés olyan intézmény, irodalmi társaság, könyvkiadó akad, amely ennek a két évtizednek a többszörösét élte volna meg – mondta. – A vesztett háborúk, az országcsonkítások, a vereséget szenvedett forradalmak mindig együtt jártak azzal, hogy megszakadt az intézmények élettörténete, így újból meg kellett találni a szellem folytonosságát, nemegyszer egészen megváltozott működési körülmények között kellett újrakezdeni a munkát.”

Az elmúlt két évtized egyik legnagyobb hozadéka az irodalomtörténész szerint az, hogy a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának munkáját ma már nemcsak Dél-Szlovákia-szerte ismerik el, hanem Budapesten, Nagyváradon, Kolozsvárott, Ungváron és Szabadkán is.

„Az írótársaság annak a családnak a megbecsült tagja, amely a magyar irodalom ügyével vállalt közös felelősség nyomán szervezi és gondozza nemzeti irodalmunk életét” – sommázta Pomogáts Béla.

Köszönik, jól vannak

A jubileumi ünnepség alkalmával kerített sort az SZMÍT elnöksége a társaság egykori elnökei, így Egri Viktor, Tóth Tibor, Tóth Elemér, Gyurcsó István, Bábi Tibor, Csanda Sándor, Duba Gyula, Fónod Zoltán, Grendel Lajos, Szeberényi Zoltán, Balázs F. Attila és Koncsol László munkájának az értékelésére, majd a szárnyát bontogató nemzedék szólt Sipos Janka költővel és Saróka Liliána verséneklővel. Az egyszerre húsz- és hatvanéves jubileum ünneplése fogadásban csúcsosodott ki, melynek végén lapértesülések szerint mégis megválaszolatlan maradt a korábban felvetett kérdés – nevezetesen: az irodalmár vagy az irodalom volt-e előbb?… Talán nem is fontos – a lényeg, hogy mindkettő köszöni, jól van, él és virul.