Hetvenezernél is többen látták már a Testről és lélekről című filmet

Budapest |

<p>Enyedi Ildikó Arany Medve díjas&nbsp;Testről&nbsp;és lélekről című filmje március eleje óta látható a magyar mozik műsorán, eddig több mint 70 ezer néző váltott rá jegyet.&nbsp;</p>

A film először a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) mutatkozott be a közönség előtt, ahonnan a fesztivál legfontosabb díjával, az Arany Medvével távozott - idézi fel a produkció kommunikációjával megbízott cég közleménye. 

A Testről és lélekről a napokban a lengyelországi Lubuskie tartományban megrendezett nyári filmnapokon kapott Ezüst Szőlő-díjat, valamint elnyerte a Sydney Filmfesztivál fődíját is. Enyedi Ildikót az Amerikai Filmakadémia június végén tagjai közé is beválasztotta, így a jövő évi Oscar-díjátadón már ő is szavazhat a legjobb rendező kategóriában.

Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas, érdemes művész filmjeivel több mint negyven magyar és nemzetközi díjat nyert el korábban, filmjei szerepeltek többek közt Cannes-ban, Velencében és Locarnóban is. Legutóbbi munkája az HBO-n játszott Terápia című sorozat volt, amelyet Gigor Attilával közösen rendezett és harmadik, egyben befejező évadja októberben kerül a képernyőkre.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"266198","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, a férfi főszerepet pedig Morcsányi Géza színházi dramaturg játssza, aki egyben a Líra Kiadói Csoport igazgatója is. Mellettük feltűnik még a filmben az idén 90. születésnapját ünneplő Békés Itala, továbbá Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin is. 

A filmet a közönség Budapesten jelenleg a Kino Café moziban, a Puskin moziban, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Tabán moziban nézheti meg, Pécsen az Apolló moziban, Szegeden a Belvárosi moziban, Szombathelyen pedig a Savaria moziban vetítik. Jövő héttől Kecskeméten az Otthon mozi, Hévízen a Fontana mozi, Nagykőrösön a Kőrös Art mozi, valamint a Fövenyes kertmozi is műsorára tűzi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?