Hercegek a cseh mesékből

Magda Vášáryová és Ivan Palúch a Bajaja herceg című mesefilmben

Különösen a nők szerették és csodálták őket. Talán a fejükbe szállt a dicsőség, de magánéletük távolról sem úgy alakult, mint a mesebeli trónörökösöké.

Pavel Trávníček (72)

A Három mogyoró Hamupipőkének vagy A harmadik herceg című mesék hőse tökéletes királyfi volt. A való életben azonban nem volt ideális a nőkkel való kapcsolata. A színész négyszer házasodott. Jiřina Bohdalová lánya, Simona Stašová színésznő volt az első, akit oltár elé vezetett. A színésznő később így beszélt házasságuk összeomlásáról: „Feleségül vettem egy herceget, de a hercegekkel szörnyen hülyén lehet együtt élni. Tündérmesében akartam élni, de ez lehetetlen.” Nem volt közös gyermekük, Trávníček első gyermeke az Eva Štefková balett-táncosnővel kötött házasságában született. Ám még a fia, Adam sem mentette meg a kapcsolatukat, és a színész állítólag máig sincs túl jó viszonyban vele. Harmadszor kolléganőjébe, Helena Dytrtovába szeretett bele, akivel van egy Pavel nevű fia, ő szintén színész. A nőcsábász Trávníček egy időre elszökött a szeretőjéhez, Olga Želenskához, de később, mégis úgy látta jónak, hogy visszatér a családjához.

Dytrtová a Trávníčekkel kötött ötéves házasságáról így nyilatkozott: „Amikor ivott, őrülten viselkedett. Többször kellett kezeltetni a sürgősségi osztályon. Egyszer annyira berúgott, hogy egy késsel összevagdosta a ruháimat.” A színész mindegyik felesége egyetértett abban, hogy sokat ivott és nagyon agresszív volt. A negyedik, jelenlegi feleség Monika, akivel Trávníček a Do-re-mi című műsor forgatása közben ismerkedett meg. Egy fiuk van, Maximilian, de a cseh bulvársajtó még ezt a kapcsolatot is megkérdőjelezi, főleg azután, hogy nyilván kitalálta, Monika hűtlen a férjéhez, és megcsalta Jaroslav Svěcený hegedűművésszel, akinek menedzsereként tevékenykedik. A pár azonban tagadja, hogy szakítanának.

Pavel Trávníček feleségével, Monikával és mint Hamupipőke hercege

Josef Zíma (90)

Az Aranycsillagos hercegnő (1959) című meséből Radovan herceg akkor 27 éves alakítója két évvel korábban állt először kamera elé. Feleségül vette Eva Klepáčová színésznőt, aki a Hrátky s čertem című mese Káčájaként vált híressé, és az asszony 2012-ben bekövetkezett haláláig együtt éltek. Radovan szerepe hihetetlen népszerűséget hozott Zímának, amelyet semmi sem múlott felül. Bevallotta, hogy a lányok üldözték, minden lépését követték, pedig már a forgatás ideje alatt lánya született. Egy interjúban így nyilatkozott: „A közönség észre sem vette, de a híres jelenet előtt, amikor Lada hercegnővel találkozunk a parkban, és gyűrűt cserélünk, egy percet sem aludtam. Egész este a lányom egészségére ittam. Így, amikor megérkeztem a forgatásra, a sminkeseknek sok dolga volt velem. No, meg egy fél oktávval mélyebb is lett a hangom a piától.”

Zíma később bizonyára a cseh fúvószene koronázatlan királyává vált volna, ha 1959-ben nem történt volna a súlyos, sorsdöntő autóbaleset. Elaludt a volán mögött, és nekiütközött egy fának. Négy utas súlyosan megsérült, egyikük meghalt. Zíma évekig nem tudott szabadulni a traumától, de különösen feleségét, Evát viselte meg a tragédia. Egészségi állapota egyre rosszabb lett, bipoláris zavarban szenvedett, és öngyilkosságot kísérelt meg.

Josef Zíma az Aranycsillagos hercegnőben Marie Kyselkovával

Vladimír Ráž (†77)

A gőgös hercegnő című kultikus mese Rozvíjej se poupátko című dala állítólag két házasságot tett tönkre. Miloslav herceg, alias Vladimír Ráž Saša Myšková színésznővel élt, Alena Vránová (90), alias Krasomila, pedig Pavel Kohout író felesége. Utóbbiból az esküvő után egy zsarnok férj lett, aki még azt is megtiltotta feleségének, hogy sminkelje magát és magas sarkú cipőt viseljen. Ráž már az első forgatási nap után tudta, hogy gubanc lesz, ráadásul Alenát állítólag egyáltalán nem volt nehéz elcsábítani. Rážnak akkor már volt egy fia, Martin, a két évvel fiatalabb David néhány hónapos korában meghalt. Olyan szörnyű csapás volt ez a szülők számára, hogy nem tudtak egymással erről beszélni. Ráž Vránovához költözött, Myšková pedig a fiával Norvégiába ment.

Ráž összeházasodott Vránovával, de a válságos hét év után, nem sokkal lányuk, Markéta (†55) születése után egy balerinával csalta meg feleségét. Alena sem maradt adós, és egy állatorvossal állt össze. Amikor lányuk nagykorú lett, a prominens pár elvált. A népszerű Miloslav király harmadszor is megnősült, Olga Hnátková pénzügyi tanácsadót vette feleségül, akitől Veronika lánya született. A kislány bal kéz nélkül jött a világra, ám képes volt megbirkózni fogyatékosságával, és ma már két fia van.

Alena Vránová és Vladimír Ráž a Gőgös hercegnőben

Ivan Palúch (†75)

Bajaja herceg legendás alakítóját, az Adam Šangala vagy a Bor, mámor, szerelem (Búrlivé víno) című sorozatból, valamint a Markéta Lazarová és a Pacho, a hybei betyár (Pacho, hybský zbojník) című filmekből is ismerhetjük. 1968 és 1986 között szabadúszóként dolgozott, mintegy 160 filmet tudhat magáénak. Nem volt könnyű élete. Václav Havellel barátkozott, nyíltan kifejtette nézeteit a rendszerrel szemben, amiért a kommunisták megbüntették. Gondjait első felesége, Blanka Modrá prágai prímabalerina is fokozta, hiszen kétéves kislányukkal, Markétával Ausztriába emigrált, ahol bácsikája, Herbert von Karajan, a híres dirigens várta. A házasság felbomlott.

Palúch bevallotta a Šarm című lapnak: „Elbocsátottak a prágai Na zábradlí Színházból, a Szlovák Film főigazgatóját pedig utasították, hogy csak statisztaként vagy epizódszereplőként alkalmazhatnak. Én, aki addig csak főszerepeket játszottam, tizennégy évig még a paneleket állító romák között sem tudtam elhelyezkedni.” Az eredmény 265 eurós nyugdíj lett.

Palúch másodszor is megnősült, egy kultúrházi hivatalnoknőt vett el. Két fiuk született, Ivan és Martin, de a színész állítólag soha nem bocsátotta meg feleségének, hogy a kommunista párt nyomására elhagyta őt. Három évvel a forradalom előtt felvették a zólyomi színházba, ahol megismerkedett harmadik élettársával, akitől fia, Peter született. Palúch élete utolsó 14 évében barátnőjével, Idával élt. 2015. július 8-án hirtelen meghalt a Martin kórházban, miután tüdőrákot diagnosztizáltak nála.

Ivan Palúch élete alkonyán

(Báječná žena)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?